Nap a Halakba lép


Ma köszönthetjük a Halak jegyébe lépő Napot.Ez már kicsit tavaszváróbb hangulatot hoz, az olvadást (Víz-jegy!) jó esetben, egy átfogóbb szeretetet, mint a Vízöntőben ahol praktikus alapokon szerettünk volna segíteni a rászorulókon, most inkább érzelmi alapon. A fantázia, az érzelmek, az álmodozás felerősödhet, a spiritualitás iránti érdeklődés is.

De ez már a tél vége, már elegünk van a csikorgó hidegből vagy éppen a szürke latyakból, ezért a Halak jegye kicsit a nem ezen a földön állást is jelzi, menekülni akarunk a világ szürkesége elől.

Viszont megkönnyíti a helyzetünket hogy ezzel együtt szinte rögtön a Jupiter együttállásába is belép, így alapvetően sikeres időszak előtt állunk, bár hajlamosak leszünk arra, hogy kissé túlvállaljuk magunkat. Erősnek,energikusnak, optimistának érezzük magunkat, szellemi téren is kitágul a horizontunk, így eljött arra az idő, hogy sikeresen tanuljunk, alkalmazzunk új dolgokat. Emberi kapcsolatainkban adjuk önmagunkat, hisz mások ezért tisztelnek. Pénzügyi vonalon most ne kössük le magunkat, mert elvárásaink túlzottan rózsásak a valósághoz képest, így később megbánhatjuk a nagy sietséget.

Az Oroszlán Ascendensű emberek, akik általában januárban, a Vízöntő havában, tapasztalják meg évi egyik mélypontjukat, most már ici-picit jobban lehetnek, de igazán majd a következő Kos jegyében fognak kivirulni!



Nap a Halakban születési képletben


 Intuíciói, megérzései és álmai irányítják. Energiát mások megértéséből, segítéséből nyeri, képes teljesen eggyé olvadni a másik emberrel, önfeláldozásra is hajlamos lehet.  Mély empátiája és spiritualizmusa révén a gyógyításban, terápiában, ápolásban érhet el kiemelkedő sikereket. Nincs benne hatalomvágy, tart a hatalomtól és a vele járó felelősségtől. Álomvilág eluralkodhat rajta, illúziókba menekülhet a realitások elől. Kreatív és kivételes művészi érzékkel rendelkezik. Férfiképe empatikus, érzékeny művészlélek, apaként gyenge, nem domináns. Főnöki posztra alkalmatlan, nem bírja a felelősséget, következetlen és gyenge.

Mi kerüljön a Halak tarisznyájába?

Érzelmi intelligencia - hordjunk holdkövet, hogy a szívünk kapcsolatba lépjen az intuiciónkkal és hogy lenyugtassuk az érzelmeinket.

Spiritualitás - frissítsük fel magunkat és élénkítsük  szellemünket jázminteával vagy adjunk jázmin virágokat (fürdősót) a fürdőnkhöz.

Béke és gyógyítás - égessünk kerti virágokból készült füstölőt vagy csak szippantsunk egyet  a friss virágok illatából (pl. jácint, nárcisz, ibolya ) hogy felemeljük az energiáinkat

Neptunusz - meditáljunk vízparton és kérjük  a mélység bölcsességét.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése