Február 5. Ágota napja

E naphoz általános vélemény szerint gonoszűző hagyomány tapad. Körülsöprik a házat, az ólakat, hogy kiűzzék a házi férgeket, bogarakat. Most van az ideje a tavaszi munkák megkezdése előtt, hogy megszabaduljon az ember, az állat a házban elszaporodott, bajt, betegséget terjesztő, kárt okozó férgektől, bogaraktól.

Szt. Ágota a keresztény ókor leghíresebb szentjei közé tartozik, de életéről és haláláról csak a számos változatban ránk maradt, legendásan felékesített szenvedéstörténete tájékoztat.


Szicíliában született, előkelő szülők gyermekeként. A Krisztus szeretetére vágyó leány túlságosan hamar a kéjvágyó helytartó, Quin­tianus mesterkedéseinek célpontjává lett. Decius császár keresztényellenes rendeletét a maga céljaira felhasználva Quintianus letartóztatta a szépséges Ágotát, és az egyik hírhedt örömtanyára vitette. Ott az intézmény vezetőnőjének kellett volna gondoskodnia a leány átneveléséről, de az gyorsan felismerte, hogy Ágota esetében nem ér célt. Ezért a helytartó maga lépett akcióba. Ágotát bíróság elé állították, kihallgatták, megkínozták, és börtönbe vetették. Néhány nap leforgása alatt a kínzások egész sorát kellett kiállnia. Mindezek után azonban a börtönben olyan megerősítésben részesült, amilyen még a legendákban sem gyakran fordul elő: a gaztett utáni éjszakán megjelent előtte Szent Péter, és meggyógyította. A nyilvánvaló csodát semmibe véve Quintianus folytatta a gyalázatos eljárást. Ágota az újabb bántalmazások következtében meghalt a börtönben.

Tiszteletét az indította el, hogy szülővárosa, Catania a szent vértanúságának első évfordulóján csodásan megmenekült az Etna kitörésétől; a lakosság a segítségét kérte, mire a lávafolyam február 5-én minden várakozás ellenére megállt.

Ágota: Görög eredetű név, jelentése: a jó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése