A Gyűrűk Ura szereplői asztrológiai szempontból 2

Mit tett hozzá a karakterhez az azt játszó színész?

Frodó (Elijah Wood)



Elijah fiatalon (18 évesen) került a forgatásra, és itt ért felnőtté. Ez jól látszik az általa játszott karakteren, ahogy eljut az ugribugri bolondozó fiútól (l. jelenet a Zöld Sárkányban), a Végzet Hegyét megjárt, lélekben elkínzott lényig.
Elijah kiválóan tudta érzékeltetni karakterét a fentiek értelmében, mivel ő maga is VÍZÖNTŐ Napú. A tágranyílt szemű csodálkozóan naiv idealista is ő, meg a kirekesztődő különc is a végén.

A GYŰRŰK URA ASZTROLÓGIAI SZEMPONTBÓL 1.



A Gyűrűk Ura szereplőinek asztrológiai analógiái

Milliók olvasták, nézték, izgulták végig Tolkien csodálatos meséjét a Hatalom Gyűrűjéről és az igazságért összefogó különböző lények harcáról, majd az előzményér a Hobbitot is. A történetnek szinte mindenki számára van üzenete, ezért is több egyszerű meseregénynél. Az igazi mesék, mítoszok - keletkezzenek bár a Föld bármely táján is -, nem csak történetek, hanem egyetemes igazságokat tartalmazó ősi tudás is megszólal bennük. Sokféle olvasatban, több szinten hordoznak olyan analógiákat, melyek mindig aktuálisak maradnak.

A Költészet Napjára - JÓZSEF ATTILA horoszkópja


Ma van a Költészet Napja és egyben József Attila születésnapja.
József Attila képletét már sokan sokféleképpen pontosították, most az egyik asztrológus kolléga pontosítását veszem alapul.
Asztrológiai csoportban már elemezgettük a képletét, így most az akkori hozzászólásaimból és a mostani meglátásaimból szemezgetek.

Star Wars szereplők világa 3. - Liam Neeson

Mikor elöször láttam a Baljós árnyakat, egyből Qui-gon - fan lettem. Nekem ő volt az ideális Mester. Nagyon sajnálatos volt, hogy oly röviden élvezhettük a társaságát. 
Míg Ewan skót, Hayden kanadai, Liam ír színész.

Szerencsére neki megvannak a pontos születési adatai. Egy Ikrek jegyű színész, aki Nyilas Ascendenssel született.






Star Wars szereplők világa 2. - Hayden Christensen


Szül.:1981. 04.19. Vancouver, Kanada

Szerintem Hayden telitalálat volt Anakin Skywalker szerepére! Nem tudom, ki talált rá, de zseni volt. Első benyomásra éppanyira szépfiú, amennyire nem harmonikus az arca. És Anakinhoz pont ez kellett, egyszerre láttatni a jó és a rossz, a világos és a sötét oldalát.

"Te voltál a Kiválasztott! Azt jövendölték, hogy te majd elpusztítod a Sith-eket, nem pedig hogy csatlakozol hozzájuk. Neked kellett volna egyensúlyt hoznod az Erőbe, nem sötétségbe taszítanod azt!"

/A Sith-ek bosszúja/

Hayden kanadai színész, már 38 éves, 10 évvel fiatalabb Ewan McGregornál (alias Obi-van Kenobi). Hayden Anakin Skywalkert játszotta a Star Wars előzmény-trilógiában. Ez passzol majdnem a filmbeli életkorukkal is, ahol kb.15 év van köztük. Ráadásul életkora pont megegyezett filmbeli életkorával. 


Kérdezd a csillagokat - 9.h.a kérdőasztrológiában 6.rész


Na, ugye mi tartozik még a 9-es házhoz? Hát például az ezoterikus dolgok, na hát ezek legalább érdekesek. Ez a mindenféle asztrológia, ezoterikus tanfolyam. Tehát ugye két féle tanulási dolog tartozik ugye ide: egyik ami diplomát ad, tehát bármelyik egyetem, főiskola, illetve mindenféle spirituális, asztrológiás, ezoterikus tanfolyam. Nem számít, hogy hány napos, nem számít, hogy ad-e papírt, semmi nem számít, ami ilyen tartalmú tanfolyam, az ide számít. Mindjárt nézünk is majd rá képletet. Na most ugye mit kell nézni, hogy alapjáraton például jótevő, vagy kártevő a jelölője.