A Szaturnusz direktbe fordul


Miért is jelentős ez számunkra?

Mint tudjuk, az égitestek, amiket az asztrológiában számon tartunk- kivéve a Napot és a Holdat, időnként látszólag hátrálni kezd az égen, azaz ún. retrográd mozgást kezd el végezni. Ezzel most csillagászatilag nem foglalkoznék, mi a háttere stb. inkább csak szimbolikusan, hogy mit jelez ez. Amikor egy planéta hátrál, akkor az általa jelzett dolgok, életterületek is lelassulnak, visszájukra fordulnak, a dolgok egyszerűen nem haladnak előre. Ha személyeket jelez, azok fáradtabbak lesznek, kimerültek, szétszórtabbak és feledékenyebbek. Sokszor meggondolják magukat, nem igazán tudják mi is akarnak, vagy az egyik percben ezt, a másikban azt. Úgyhogy ilyenkor ha a bolygó érint minket (születési uralkodóként pláne!) nem érdemes nagy horderejű döntéseket hozni és érdemesebb sokat pihenni, kikapcsolódni és inkább csak tervezgetni hogy miket is fogunk véghezvinni, ha majd bolygócskánk direktbe fordul és végre energiánk is lesz rá, hogy megcsináljuk az adott teendőket.

A nap hagyománya : 29-e váltónap

Szent Mihály napjához több régi hiedelem és szokás kapcsolódik, például a szüret és az időjóslás kapcsán.

Az évkörben az egyik legjelentősebb váltónap e hó 29-e. Ilyenkor megszűnik a mézelés, a halak a folyóvizek fenekére húzódnak, hidegebb vidékeken ekkor kezdik a téli halászatot.


A Merkúr belép a Skorpióba

A Mérleg Merkúr udvarias, kedves, diplomatikus stílusa után egy zárkózottabb, visszafogottabb időszak következik. A Skorpió Merkúrnak igencsak fel van vágva a nyelve. Keményebb, kritikusabb, olykor agresszívebb lehet a kommunikációnk. Okkult érdeklődésünk felerősödhet.

Spirituális könyvajánló

 

Honjok - az egyedül élt élet művészete

(Bioenergetic, 2020)


Fülszöveg

HONJOK vagy szingli?

Kiteljesedett egyedüllét vagy kényszer szülte magány?

Ez a könyv arra buzdít, hogy megismerkedjünk az „egyedül, de nem magányosan” érzésével, és rájöjjünk, kik is vagyunk valójában. Segítségével megélhetjük az egyedüllét szépségét és lehetőséget teremthetünk belső gazdagságunk kiteljesítésére. HONJOK, azaz „egyszemélyes törzs” – így nevezik a dél-koreaiak azokat az embereket, akik tudatosan, önszántukból élnek egyedül, házastárs és család nélkül. A bevett társadalmi és kulturális normákat, sztereotip szerepeket figyelmen kívül hagyó életmódjuk tudatos választás eredménye. Ez az önreflexió útja, mely szelíd kérdésekkel és megfigyeléssel befelé, önmagunkba vezet. Az egyedüllét, az önértékelés és a belülről fakadó szabadság témáin keresztül megismerhetjük igazi énünket, vágyainkat és igényeinket. Ezen az úton felfedezhetjük az önmagunkhoz tartozás ajándékait, növelhetjük önbizalmunkat és mélyebb lelki békére lelhetünk.

Őszi kvartál horoszkóp



2020-ban szeptember 22-én 13:31 UTC-kor, azaz magyar időszámítás szerint 15:31-kor köszönt be a Csillagászati Ősz.

Az ősz a mérsékelt öv egyik évszaka. Trópusi, illetve száraz és hideg égövi tájakon nem létezik. Fő jellemzője a nappali/napfényes órák rövidülése, az egyre korábbi napnyugta és a lombhullató fák lombjának zöldről sárgává-pirossá színeződése majd lehullása. Meteorológiai szempontól, a naptárt követve szeptember 1-én kezdődik az ősz, csillagászati szempontból azonban később, az őszi nap-éj egyenlőség idejétől beszélhetünk őszről.

Őszi napéjegyenlőség



Az őszi napéjegyenlőséggel hamarosan beköszönt az ősz, és ezzel eljön a következő bőségteremtő lencsemágia ideje is.

A hagyomány szerint négyszer kezdődik el az év az esztendő körén belül. E négy kezdet a tavasz, a nyár, az ősz, és a tél. Az eljövendő évszak a Nap fordulatával indul, vagyis úgynevezett napfordulati pontot ér el ekkor a Nap éves pályája során.

A Szépség tekintete - a Mérleg jegyűek jellemzése

 Ebben a mostani videóban a Mérleg jegy asztrológiai jellemzőit, a Vénusz analógiáit és az év Mérleg időszakának főbb tendenciáit vesszük szemügyre.




A Nap a Mérleg jegyébe lép


Ma kb. 15:30-kor a a Nap belép a Mérleg jegyébe és ezzel hivatalosan is elkezdődik az ősz.

Az elmúlt hónapban sokat dolgoztunk, gondolkodásunk racionálisabb, gyakorlatiasabb volt, mint általában. Ideje hát egy kicsit megpihenni és inkább a kapcsolatainkra irányítani a figyelmünket. A Mérleg időszakában már nemcsak a létszükségleteink kielégítése fontos, élvezni is szeretnénk az életet. Könnyebben kötünk barátságokat, vágyunk a társaságra, szerelemre. nehezebben viseljük a konfliktusokat, jóval nagyobb a kompromisszumkészségünk, békésebbek, tapintatosabbak vagyunk, toleránsabbak. Jó időszak ez az alkotásra, művészeti tevékenységekre, de stratégiai kérdések és konfliktusok rendezésére is. A levegő jegyűek (Ikrek, Mérleg, Vízöntő) különösen harmonikusan élhetik meg ezt az időszakot.

Mabon/Õszi napforduló


Szeptember 21. Az aratás, betakarítás befejezõdött. A nap és az éj egyforma hosszú. Az Istenség készülõdik már, hogy elhagyja fizikai testét, hogy megújulhasson és majd újjászülethessen az Istennõtõl. A természet hanyatlóban, a télre készülõdik, a visszavonulás, pihenés, nyugalom ideje lesz. A Nap bágyadtabb, de még fényes, van ereje.
Hálaadás és meditáció ideje ez. A nyáron gyûjtött folyami, folyóparti kavicsok most tölthetõk fel mágikus erõvel, különféle praktikákhoz.

A nap hagyománya: szept.21.


A mai nap a pelyvahét kezdete. Dologtiltó időszaknak tartották régen annyiban, h. nem volt szabad vetni ezen a héten, másrészt asszonyi dologtiltó napnak számított a mosás terén.


Újhold a Szűz jegyében

 Újhold napja van ma így érdemes az Újhold idején végzett meditációkban a Szűz jegy által képviselt területekre fókuszálni. Jusson eszedbe hogy az Újhold mindig a megújulásról szól a régi, számodra már hátráltató minták felismeréséről és elengedéséről. A Szűz föld elemű jegy érdemes tehát az anyagi világhoz való kapcsolatodon és az ehhez való ragaszkodáson meditálni. Érdemes esetleg egy alapos nagytakarítást csapni, hogy megújuljunk az ősz beköszöntével!

TAROT - Karmikus kapcsolat példakirakás 3.


Egy példa: egy hölgy kérdező a 20 évvel ezelőtti plátói szerelmére kérdez:

A kirakást csak Nagy Arkánumokkal raktam ki, tekintve h. azért itt nagyobb szabású sorseseményekről van szó.

TAROT - Karmikus kapcsolat példakirakás 2.


Egy példa: 34 éves hölgy kérdezi az ikerlángjára egy nála 9 évvel fiatalabb fiúra.

A kirakást csak Nagy Arkánumokkal raktam ki, tekintve h. azért itt nagyobb szabású sorseseményekről van szó.


TAROT - Karmikus kapcsolat példakirakás


Egy példa: 40-es hölgy kérdezi egy régi ismerősére aki vagy 18 évvel idősebb nála, de régen is, most is forgolódik körülötte, habár hol felesége , hol barátnője van.


TAROT - Karmikus kapcsolat kirakás


Ha arra gyanakszol, hogy valakivel karmikus kapcsolatod van, ezzel a kirakással utánajárhatsz. Nyolc lapot rakj ki a következő módon:

--------1--------7--------5---6--------
------3---4------8----------2----------


Minden egyes lap egy-egy kérdésre ad választ:

Lélektársak a Tarotban


Néha olyan emberek jönnek az életünkbe, akikről úgy érezzük, mintha már ismernénk őket. Ezekben az esetekben valószinű, hogy egy együtt leélt múltbeli életről van szó. Vajon ezt jelöli a Tarot kártya valahogy? Igen feltétlenül!

A vizsgálódás nagymesterei - a Szűz jegyűek jellemzése


Ebben a mostani videóban a Szűz jegy asztrológiai jellemzőit, a Merkúr analógiáit és az év Szűz időszakának főbb tendenciáit vesszük szemügyre.
Zene: The Mandalorian

Állócsillagok a Szűzben: Benetnash


A következő csillagunk a Benetnash, amely a Szűz 26°56'-én állt, majdnem 27 fokon 2000-ben.

Ókori asztrológusok szerint ez a csillag a holtak birodalmával állt összefüggésben, halált, gyászt jelezhet.


A MARS RETROGRÁDBA FORDUL

(szept. 9 - nov. 13.)

A retrográd bolygó
Ha a földről nézzük a bolygókat, időnként úgy tűnik, mintha a bolygók hátrafelé mozognának. ezt a jelenséget retrográd mozgásnak nevezzük: jele: Rx

Néphagyományok: Kisassszony napja


Az eredete a magyarországi Mária kultusz:
Kisboldogasszony vagyis Mária születése napja. Szergiusz pápa ünnepelte először a VII. század végén. (szeptember 8.).

Azért lett szeptember 8-a az ünnep, mert ezen a napon szentelték fel azt a jeruzsálemi templomot, amely azon a helyen áll, ahol a hagyomány úgy tartja, hogy Szűz Mária született. Ez a templom ma is áll, és Szent Annanak szentelték.

Állócsillagok a Szűzben : ZOSMA

A Delta Leonis (δ Leo, δ Leonis, Zosma) egy csillag az Oroszlán csillagképben. 

Jelenlegi helyzete: Szűz 11°34'

KINAI ASZTRÓ - A YIN FA KAKAS HÓNAPJA



A kínaiak szerint ez a hónap (szept.7 -okt.7.) a Kakas hónapja, az ősz második  hónapja, egy Fém elemű hónap, és ezért nagyon jó időszak most azoknak akik a Sárkány, Kígyó és a Bivaly évében születtek. Nem igazán jó a hónap a Nyúl szülötteknek, nem sikerülnek úgy a dolgaik, ahogy szeretnék, akadályokba ütközhetnek.


A VÉNUSZ AZ OROSZLÁNBA LÉP


Ma a Vénusz belép az Oroszlánba. Az érzelmek hevesebbé, tüzesebbé, felszabadultabbá válnak. Az Oroszlán Vénusz melegszívű, nagyvonalú, nagyon tudja élvezni az életet. Életvidám, büszke, öntudatos, melegszívű, kedves. Kényeztetni, csodálni kell.

A Merkúr belép a Mérlegbe


A kritikus Szűz után a kommunikációnk harmonikusabbá, diplomatikusabbá, kiegyensúlyozottabbá válik Udvariasak, kedvesebbek, nyitottabbak, diplomatikusabbak vagyunk, amikor a Merkúr a Mérlegben van.

Spirituális könyvajánló

Székelyhidi Ágnes: Számmisztika – Szülő-gyerek kapcsolatok a számok tükrében
(Bioenergetic, 2020)

Fülszöveg
"A ​gyermekeket tiszteletben kell fogadni,
Szeretetben kell nevelni,
És szabadságban kell elbocsátni." R.Steiner


Szülők és gyerekek – talán a legszorosabb emberi kapcsolat, ami egy életen át elkísér minket. A harmónia megteremtéséhez fontos, hogy megértsük, hogy személyes konfliktusaink megoldásában nem az segít, ha megváltoztatjuk, hanem ha megértjük hozzátartozóinkat és nem utolsó sorban önmagunkat.


Tippek Szűz Merkúr idejére


Nézd meg, a horoszkópodban melyik házad kezdődik az Ikrekben (esetleg még a Szűzben) és utána olvasd el a lenti tanácsokat, hogyan tudnád a legjobban kihasználni:


Állócsillagok a Szűzben: ZANIAH

Jelenlegi helyzete: Szűz 5°05' Változó csillag a Szűz jobb szárnyán. Ptolemaiosz szerint Merkúr és Vénusz, Alvidas szerint Vénusz-Merkúr szextilnek felel meg. Kifinomult lény, tisztesség, rokonlelkúség, rendszeretet, szeretetreméltó jellem.

SZEPTEMBER


SZENT MIHÁLY – ŐSZELŐ – FÖLDANYA HAVA


A szeptember a régi római naptárban a hetedik hónap volt („septem” = hét), s ezt a nevét megtartotta akkor is, amikor már a kilencedikké lépett elő. E hónap (a hetedik hónap) 13-ik napja különösen szerencsétlen hírű volt a régi Rómában, ami ellen csak úgy lehetett védekezni, hogy az ember szöget vert a falba. Nálunk, Magyarországon főként szeptember utolsó napjának van rossz híre a nép között: ezen a napon nem ajánlatos vetni, mert akkor a vetés zöld marad és nem érik be.

Emlékezzünk meg ezzel kapcsolatban magának a „septem” szónak az eredetéről. A rómaiak a görögöktől vették át a hetes szám (hepta) nevét. Ez a görög hetes szó pedig a „hepo” igéből eredt, amelynek jelentése: „követni”, „ujjal rámutatva követni, üldözni valakit”. Amikor ugyanis még az ujjakkal való számlálás dívott a görögöknél, az egyet a bal kéz hüvelykénél kezdték, ötös volt a bal kéz kisujja; a jobb kéz hüvelyke volt a hatos szám, s így a jobb kéz mutatóujja lett a hetes. Ezzel a mutatóujjal, a heptával lehetett valakit megigézni, rámutatva őt követni, üldözni. A hetes számjegy tehát voltaképpen azt jelenti, amire „rámutatunk”, amit az' ujjunkkal „követünk”, „üldözünk”.

Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek
(részlet)

Telihold a Halak jegyében

Telihold lesz a Halak jegyében ma déltől és még holnap is, ez fokozza majd az érzelmeket. Kissé talajt veszthetünk – ha azonban sikerül a valóban fontos dolgokra összepontosítanunk, akkor értékes felismerésekre juthatunk.

SZEPTEMBER

"Szeptember az aratás hónapja…
Véget ért a nyár, és megérkezett az ősz."
(CYNTHIA WICKHAM)

Szeptember dala kettős harmóniát rejt: véget ér a nyár könnyed dallama, és egy mélyebbre hangolt melódia csendül fel. Nyolc hónapig ástunk és vetettük el a hála, az egyszerűség, a rend és a harmónia magvait az életünkben. Most begyűjtésre vár az elégedettség termése. Az Egyszerű Bőség ötödik alapelve, a szépség arra hív, hogy gyűjtsük be a jutalmat, arassuk le a gazdag termést, amelyet a szeretet elvetett.