Március 15-e emlékére - ESEMÉNYHOROSZKÓP


Az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékére
Nézzük, mit mutatnak az akkori tranzitok a forradalom jellegére vonatkozva.
A napirend szerint az események hajnali 5:30-kor kezdődtek a Pilvaxban, ahova Petőfit várták, aki késett is, így az Asc biztos, hogy a Halakba került.
(Battyányék a 12 ponttal csak de.10 órakor indultak Bécsbe).
Amint látjuk 5:30-kor épp belépett helyi idő szerint az Asc a Halakba. És rögtön együttállásba került a Neptunusszal! Ez már egyből előrevetítiti az események kissé illúzórikus voltát.





Amit alátámaszt, hogy a Föld jegyek teljesen hiányoznak a képletből, bár a forradalmi hevület benne volt a levegőben, mégis mintha kicsit gyökértelen lett volna. Mindenki reménykedett és egy ideig úgy is tűnt jól mennek a dolgok, majd hirtelen csalódásba fordult az egész (mikor lemondatták V.Ferdinándot és a keménykezű Ferenc Józsefet ültették decemberben a trónra, Ausztria-Poroszország és Oroszország szövetsége pedig sorba megdöntötte az európai forradalmakat).
A Halak hagyományos ura a Jupiter a Rákba került, ahol egzaltált, és ugyan Szerencsepontos, hisz végül is maga a forradalom győzött (Batthyány Lajost 17-én iktatta be V.Ferdinánd). A kardinális jegyben levő egzaltált bolygó azonban jelzi a rövid életű folyamatot (egyrészt alig pár nap alatt győzött a forradalom, majd alig valamivel több mint egy 1 évre rá 1849.aug.13-án a világosi fegyverletétellel már el is buktatták a forradalmat).


Ám az egzaltáltság jellemzi az egész akkori hangulatot, az egyetemisták menetét,a Petőfi által elszavalt Nemzeti Dalt, a 12 pont kinyomtatását, majd átadását a a pesti városházán ill. a helytartótanácsnak is a budai várban, a Nemzeti Múzeumnál a népgyűlés, hogy szabadon engedtették Táncsics Mihályt, és kiharcolták a cenzúra eltörlését,este pedig a Nemzeti Színházban a Bánk bánt adták 18 órától.
Az előadás előtt Jókai beszélt a tömeghez, közölte, hogy győzött a forradalom, elérték a sajtószabadságot, forradalmi választmányt alakítottak, és eltörölték a nemesi megszólításokat. A tömeg eufórikusan élte át az egész napot. Amit alátámaszt a Víz jegyek túlsúlya is a képletben: az érzelmi lelkesültség mindent áthatott (majd később sajnos a megpróbáltatások is).

Viszont ha megnézzük az első házban ott áll egymás mellett a Nap-Merkúr-Szaturnusz stelliumban. És ezek sajnos egymást rontják le. A Nap kombusztává teszi nemcsak a Merkúrt, hanem még a Szaturnuszt is. A Nap mint az uralkodó a megalkuvó beleegyezésével, és a forradalom vezetői, akik egyébként a X.házas Jupiter, szintén egzaltáltak és egy ideig szerencsések, elvakítják az ellenfeleket (Merkúrt), de a népet is a lelkesedésükkel. Nem biztos, hogy a hírek, a közlemények megfelelően, a megfelelő időben hangzottak el, az elvakultság miatt bizony születhettek rosszul időzített döntések.
Ráadásul a Merkúr retrográd (és romlásban is van a Halakban), vagyis látszik, az uralkodó (Nap) meggondolja magát, a megkötött szerződéseket visszamondják, az iratokat érvénytelenítik, a kiadott törvényeket visszavonják, szóval minden a visszájára fordul.
És a Szaturnusz mint józanság se állt a helyzet magaslatán, peregrin és kombuszta lévén inkább a kártevő volta érvényesült. Ami visszahatott kártevőként a Napra és a Merkúrra is: tönkreteszi őket, elveszi az erejüket a Halakban. Igy pl. az akkori uralkodó (a Nap) is csak a kényszer hatására írta alá a követeléseket (amibe aztán bele is bukott!).
Szaturnusz pl. a képletben nemcsak a támogatók hanem a titkos ellenségek is (11-12.h.ura). Plusz mindezek mellett ott áll a Leszálló Holdcsomópont is, amely szintén negatív hatásokat közvetít a klasszikus asztrológia szerint. Szóval az első házban levő bolygók egymást akadályozták a megvalósulásban. Minimum ennyit megállapíthatunk.

A szomszédok (Vénusz) a 12.házban a Szaturnusz uralma alatt, a szomszédok titkos ellenségességét is előrejelezhetik (l. Jelasics bán akcióit).
Sajnos a képletkontúrból is látszik (a K-i és É-i félteke domináns), hogy a többi európai forradalom mellett is, a hazai elszigetelt maradt (hiába ment 300 egyetemista Bécsbe segíteni), nem volt elég hajlam, vagy lehetőség összefogni a többiekkel és egységesebb európai forradalmi frontként fellépni - azt valószínüleg már nem lehetett volna olyan könnyen elsöpörni.
Persze ennél többet is még lehetne csemegézni akár ebből, akár más ilyen képletből, de ízelítőnek szántam, hogy ha ugyan a konkrét eseményeket nem is, de az általános vonulatokat és energetikát ki lehet olvasni egy eseményképletből is. És az is, miért fontos, egy esemény vagy dolog pontos kezdőpontját jól meghatározni: mert nem véletlenül mondják a kezdetben ott a vég, avagy "a kezdet egy igen kényes dolog".

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése