Az ősi tanítás szerint a minket körbevevő világ külső leképeződése belső vonásainknak is, vagy másképpen mondva: ahogy fent, úgy lent. Minél részletesebben bontjuk ki az égitestek ránk tett hatásait, annál jobban megérthetjük magunkat is. A 7 ősbolygó és a transzcendens bolygó a házakkal együtt nagyon pontos képet tud nyújtani jellemünkről. De ez nem azt jelenti, hogy csak ennyi tudható, bizonyos hipotetikus pontok, például a Lilith, a Holdcsomópontok, arab pontok és egyes kisebb égitestek is többlet árnyalatokkal szolgálhatnak számunkra.
A kisbolygók

SZERELEMSAROK - RÁK
Ilyen a Rák a szerelemben:
A Rák a szerelemben a teljes lelki összhangra vágyik, az erotika is akkor működik számára, ha az érzelmi háttér adott. Ha megbizik partnerében, akkor a szivét lelkét beleadja a kapcsolatba. Nem való mellé tapintatlan társ, aki nincs tekintettel a Rák érézkenységére. Ha kedvese nem elég figyelmes, akkor megsértődik és ő bizony nehezen vagy egyáltalán nem tud túllépni a feszültségeken.

FILMEK ÉS CSILLAGOK 6.
ALKALMAZKODÁS, A BELSŐ ÉS KÜLSŐ ADOTTSÁGOK KIHASZNÁLÁSA
(Rüdiger Dahlke és Margit Dahlke "A Hollywood-terápia" c.könyve nyomán)
Ezen az életszínpadon az embereket elsődlegesen a nem mindig életörömöt sugárzó környezet hétköznapi, egzisztenciális körülményei foglalkoztatják. Ezen az életszínpadon szorongást okozhat az önmagában is nagyon kaotikus élet,a melyet állandó változások jellemeznek és emiatt kiszámíthatatlan. Ezen az életszínpadon oda kell figyelni arra, amit a testünk mondani akar. Ezen az életszínpadon a sors akar megtanítani bennünket, hogy fogadjuk hálával mindent , amit az élet kínál: vegyük át, dolgozzuk fel, majd tegyük félre azt, ami nem nekünk való.

Merkúr belép az Oroszlánba
Az Oroszlán Merkúr időszakában kreatívabbá válhatunk. Kevésbé álmodozunk, kevésbé tudják az érzelmek befolyásolni a gondolatainkat, kommunikációnkat, mint ahogy a Rákban. Kommunikációnk energikusabb, meggyőzőbb, rámenősebb, mint az álmodozó Rák Merkúré.
Merkúr az Oroszlánban: Sikerorientált és becsvágyó, mindig a középpontban akar lenni, mindent irányítani akar. Hajlamos a hiúságra, egocentrikus és domináns. Nagyon fontos neki az elismerés, mások véleménye, retteg a kudarctól, ezért néha görcsössé válik.
FILMEK ÉS CSILLAGOK 5.
KREATIVITÁS ÉS ÖNMEGVALÓSÍTÁS
(Rüdiger Dahlke és Margit Dahlke "A Hollywood-terápia" c.könyve nyomán)Ezen az éetszínpadon kell láthatóan megmutatnunk ateremtő potenciálunkat, a valamilyen módon amindannyiunkban bennünk rejlő képességeket.
Az 5. életszínpad a fő követelése az önmegvalósítás , ami azt jelenti, hogy tévedhetetlenül haladunk a saját utunkon .A színész akkor rud igazán sugározni a színpadon ha a nézőközönségget az 9nmegismerés tükrének tekinti és segítségnek, amellyel leküzdheti az esetleg túl nagyra nőtt egóját. A fejlődés fő cálja ezen a színpadon az, hogy belülről sugározzunk a saját tehetségünkkel és egy oylan személyiséggel amely autentikusan és őszintén cselekszik.
ZENEI KALANDOZÁSOK 4.rész - Vendégposzt
Te milyen zenét hallgatnál szívesen?
Keresgéltem és sikerült összeszednem néhány énekestől, illetve zenekartól jó pár számot, ami számomra erőteljesen köthető bizonyos jegykarakterekhez. A számok, nóták régiek, újak, ismertek vagy ismeretlenek, esetleg a rétegzene műfajából kerültek ide. A lényeg, hogy kifejezik egy-egy jegy életérzését, legjellemzőbb üzenetét. Ha van kedved, hallgass bele az egyes számokba és engedd, hogy hasson rád a szöveg, a dallam, a hangulat, a hang vagy bármi. Érdemes azt is megfigyelned mit érzel a zene hallgatása közben vagy utána. A felismerések mélyebb önismerethez vezethetnek. Egy kalandot megér!

Rák jegye
A Rákhoz tartozik minden olyan zene, ami családi, érzelmes életérzést kozvetít.TÜNDÉREK NAPJA
Fairy Day #FairyDay
Ma ünnepeljük a Tündérek napját. Szinte minden nép mondavilágában szerepelnek ezek a mesebeli lények. A tündérek képzeletbeli mágikus tulajdonsággal bíró lények, mesékben gyakran szerepelnek, de más irodalmi műfajban is előfordulhatnak. A Tünde női nevet Vörösmarty Mihály alkotta a tündér szóból. (Első ízben a Csongor és Tünde című drámai költeményében bukkant fel.) Újabban a Tündér is anyakönyvezhető név lett.
A tündékről nekem alapvetően mindig Tolkien Gyűrűk Ura trilógiájának tündéi (eredetiben elfek) jutnak eszembe - egy régebbi írásomból idéznék, ahol asztrológiailg jártam körbe az alakjukat, hogy vajon milyen jegy analógiáit hordozhatják?
FILMEK ÉS CSILLAGOK 4.
LELKI GYÖKEREK, ÉRZELMEK ÉS CSALÁD
(Rüdiger Dahlke és Margit Dahlke "A Hollywood-terápia" c.könyve nyomán)Ez az életszínpad is a fogékonyságunkat jelképezi minden síkon. A pozitiv vagy negativ kötődésünk a családunkhoz, a hazánkhoz és a saját népünkhöz messzemenően meghatározza jelenlétünket ezen az életszínpadon akár akarjuk, akár nem. A gyerekkorunkból magunkkal hozott tapasztalatok és minták meghatrozzák egész életünket. Ennek az életszínpadnak a nagy kihívása, hogy ellenálljunk a család által nyújtott biztonság vonzerejének, és kilépjünk az otthon védőfalai mögül, de közben ne szakadjunk el a gyökereinktől. És ezen az életszínpadon kell megtanulnunk kezelni az érzéseinket is.
SZOLÁR 5.
Fontos területek
Na most ugye ami még fontos a szolárban, ugye most elkezdjük összegyűjteni, hogy mik lesznek a fontos területek. Ezt úgy lehet, hogy hát egyrészt mi az, ami fontos a szolárban? Hogy hol van a Nap, az mindig kijelöl egy fontos területet
És akkor mi az, ami még, szolárban még azt szoktuk megnézni és ez szintén egy ilyen összehasonlítás a radix-al, hogy hová esik a szolár aszcendens a radixban, illetve a radix aszcendens hova esik a szolárban, ugye ezek is kijelölnek fontos területeket
A NAP A RÁKBA LÉP
A nagy kalandozások, a világ megismerése, a sok tanulás után ideje hazatérnünk, megpihenni kicsit. Most nem elsősorban a szellemi képességeinkre lesz szükség, sokkal inkább a szívünkre és az érzéseinkre.
A Rák egy nagyon érzékeny, romantikus, álmodozó típus. Segítõkész, kedves, aranyos, de könnyen megsértõdik, és nagyon nehezen lehet kiengesztelni, mivel borzasztó nehezen felejti el a sérelmeit.
Fontos számára a család, az emlékek, és nagyon ragaszkodik is hozzájuk, ezért most szűkebb és tágabb családunké, otthonunké lesz a főszerep.
Fontos számára a család, az emlékek, és nagyon ragaszkodik is hozzájuk, ezért most szűkebb és tágabb családunké, otthonunké lesz a főszerep.
FILMEK ÉS CSILLAGOK 3.
RUGALMASSÁG ÉS KOMMUNIKÁCIÓ
(Rüdiger Dahlke és Margit Dahlke "A Hollywood-terápia" c.könyve nyomán)
Ennek az életszínpadnak a mitológiai képviselője a görög/római isten Hermész/Merkúr az istenek szárnyas követe. Hermész a világok között közvetít. Segíti a kommunikációt, az információk és nézetek cseréjét , a tanulást, kutatást és az új ismeretek szerzését. Azok az emberek akik ezen az életszínpadon mozognak, a világ sokszinűségének megismerése és megélése jelenti a legfontosabb hajtóerőt. Alig fedeznek fel és adnak tovább egy érdekes újdonságot, máris továbbreppennek egy következő témához, akár a pillangó a következő virágra. Hiszen a világ olyan színes és érdekes!
PÉLDAKÉPLET - Eladom-e a telkemet?
Részlet "Kérdezd a csillagokat - bevezetés a kérdőasztrológiában" c. hamarosan megjelenő könyvemből További részletek és megrendelés: Underground Kiadó
Eladom-e a telkemet idén?
Az érvényesség: az óra ura a Hold, az aszcendens ura egy
Mars, a Hold a Mars uralma alatt, úgyhogy abszolút érvényes a kérdés.
FILMEK ÉS CSILLAGOK 2.
BELSŐ ÉS KÜLSŐ GAZDAGSÁG, ÉRTÉK ÉS ÖNÉRTÉKELÉS
(Rüdiger Dahlke és Margit Dahlke "A Hollywood-terápia" c.könyve nyomán)
(Rüdiger Dahlke és Margit Dahlke "A Hollywood-terápia" c.könyve nyomán)
Csak akkor tudunk az égig nőni, ha szilárdan gyökerezünk az anyaföldben. A 2. életszínpad fő témái földi létünk szükségletei. Ennek az életszínpadnak a dramaturgiájában azok a területek állnak a fókuszban, amelyek összefüggenek az anyagi világban való létezésünkkel. A 2. életszínpadon minden az érzékek körül forog A földi életnek az öt érzékszervünkkel felfogható sokszínűsége és szépsége áll a középpontban....
SZOLÁR 4.
ASC
Mindig
összehasonlítjuk a születési képlettel, annak Ascendensével. Ez azért érdekes lehet, hogy hogyan jelenik meg az
ember a világban ebben az évben.
gondolom
amit még ilyenkor érdemes nézni, hogy a szolár uralkodó hol és hogyan áll,
ahhoz képest leszek cselekvőképes, ill. lesz energiám az évben.
FILMEK ÉS CSILLAGOK 1.
HARCI SZELLEM ÉS TETTERŐ
(Rüdiger Dahlke és Margit Dahlke "A Hollywood-terápia" c.könyve nyomán)
Az 1. életszínpadon a kezdet szellemével találkozunk. mert "minden indulásban varázs rejlik" - írta Herman Hesse. Ezt a varázst mind konkrét mind jelképes élrtelemben megéljük a születésünk pillanatában. Az első lépés egy új életterületen az 1. életszínpad visszatérő alaptémája lesz hát.
A legfontosabb itt, hogy kezünkbe vegyük életünk irányítását, cselekedjünk és készen álljunk arra, hogy felelősséget válalljunk minden tettünkért és döntésünkért. Ha pedig valami nem sikerül, akkor újra kell kezdeni és másodszor már jobban csinálni...

SZOLÁR 3.
Mit nézek én a szolárban?
Az
is lehet, hogy ez az elején erős, tényleg nem tudom, mert most kezdtem
igazából, én ezt így tavaly értettem meg igazából, hogy hogyan kell szolárt
elemezni, mert hogy vannak ilyen szabályok, de szerintem baromi mondvacsinált.
Hogyha így megnézed, elolvashatod bárhol rákereshetsz, hogy szolár elemzés és
akkor kidobnak ilyen nem tudom honnan szedett szabályokat, amiket én próbáltam
már, húszon éve asztrológiával foglalkozom és soha nem mondott nekem semmit.
MA VÁLIK EGZAKTTÁ A MARS SZEMBENÁLLÁSBAN A SZATURNUSSZAL
A felgyülemlett harag és frusztráltság balesetre vezethet e tranzit idején, ha nem tesszük meg a szükséges óvintézkedéseket, mint pl. kellő elővigyázatosság és érzelmeink pozitív kezelése!
Állandó dühkitörések és frusztrációk fejezik ki ezen állás lényegét. Pl. ha valaki épittet valamit az újabb és újabb felmerülő nehézségek, pl. a mesteremberek képtbalkezessége miatt végül dühében már csak ordítani tud az ember. Sokat ez ellen nem tehetünk, legfeljebb az tanácsolható, miután kiadta az ember a dühét, kiengedte a gőzt, igyekezzék megnyugodni és ésszerűen gondolkodni, és ahelyett, hogy nagyjelenet rendez, inkább irjon komoly és higgadt panaszlevelet.
Miért nem bírom Leonardo DiCaprio-t?
Nézzünk meg egy olyan színészt most, aki alapból egyáltalán nem szimpatikus nekem. És nem feltétlenül a színészi képességei vagy tettei alapján, inkább a kinézetre gondolok itt: mitől lesz vajon valaki első látásra szimpatikus vagy unszimpatikus - ez itt a kérdés?
Leonardo DiCaprio: 1974.nov.11 2:47
Los Angeles
Leonardo DiCaprio: 1974.nov.11 2:47
Los Angeles
FILMEK ÉS CSILLAGOK
Mivel most felszaporodnak az erősen "traumatikusnak" mondható állások (Szaturnusz-Plútó együttállás, szemben a Marssal, majd becsatlakozik a Marshoz a Merkúr is stb.) elgondolkodtam azon, milyen másfajta megéléssel lehetne kiváltani ezeket az állásokat (főleg, hogy nekem ezek az ASC-DESC tengelyemen aktiválódnak!). És találtam egy nagyon érdekes könyvet - gondolom, nem véletlen, hogy az Univerzum pont most küldte az utamba (ráadásul "fönt" még azt is tudták, hogy imádom a filmeket :D)
SZOLÁR 2.
Mit nézünk benne hagyományos módon?
Tömören a szolár horoszkópot a radix képlettel vetjük
össze oly módon, hogy a radix-ra vetítjük rá a szolárt. Így megkapjuk azt, hogy
hogyan fogunk viszonyulni az az évi feladatainkhoz, témáinkhoz. A dolgot tovább
árnyalja, hogy lesz egy szolár Aszcendensünk. Ez fog minket, az alap
hozzáállásunkkal, habitusunkkal szimbolizálni.
A csernobili atomkatasztrófa - ESEMÉNYHOROSZKÓP
Most néztük meg a férjemmel a Csernobil c. HBO-s minisorozatot 5 részben.
Izgalmas volt, érdekes, megrázó és döbbenetes volt… de nem lepett meg – tipikus kommunista/szocialista hozzáállást láthattunk az eseményekkel kapcsolatban. Főleg hogy 1986-ban már átéltem gyerekként (alig pár nappal a születésnapom után történt), de egész eddig eszembe se jutott megnézni a z eseményhoroszkópját. Ám itt a filmben másodpercre pontos adatokat kaptunk, így már volt értelme utánanézni, hogy is jelentkezett ez az egész tragédia asztrológiailag.

Vénusz belép az Ikrekbe
Változékonyabbá válnak az érzelmi reakcióink. Könnyebben kötünk ismeretséget, de az Ikrekben a Merkúr uralkodik, azaz a józan ész, és nem pedig az érzelmek szimbóluma. Az Ikrekben tartózkodó Vénusz a Merkúr uralma alá kerül. Tehát a józan eszünk, a racionális gondolkodásunk fogja az
érzelmeinket uralni. Az Ikrek Vénusz nem tartozik a legromantikusabb állások közé, és nem is a hűség mintaképe. Az Ikrek úgynevezett kettős jegy, az Ikrek Vénusz is egyszerre legalább kettőt tud szeretni.
A Bika és Mérleg Ascendensűek eddigi tavaszi lendülete megtorpanhat, itt az ideje némi kis lazításnak, tavaszi/nyári szünet kivételének.
Jún.8. Medárd napja
A régiek szerint, ha ma esik az eső, akkor bizony 40 napig esik, azaz gyakran, legtöbbször mindennap, talán éppen csak kép csepp valahol,de esik. Úgy is tartották, hogy az eső elvisz a bortermést, viszont sok széna lesz, míg ha süt a nap, édes lesz a bor (naná, a szőlő érése miatt!).
A néphit szerint a rámutató napok egy meghatározott idő múlva bekövetkező nap időjárását jelzik előre vagy éppenséggel egy egész évszakét, de arra is van bőven példa, hogy nem az időjársára, hanem a terméskilátásokra mutatnak rá.
Mai tetteink tehát határozttan befolyásolják azok ősszel beérő eredményeit.
SZOLÁR 1.
Mi a szolár horoszkóp?
A szolár horoszkóp (vagy másként a Nap visszatérésének
horoszkópja) az asztrológia egyik kiegészítő képlete, amely körülbelül
születésnaptól – születésnapig terjedő időszakot, azaz nagyjából egy évet ölel
fel. A körülbelül szót azért használtam, mert azt tudjuk, hogy a Nap nem minden
esetben pontosan 365 nap alatt tesz meg egy teljes kört, ezért előfordul, hogy
néhány órával több vagy kevesebb időt ölel föl útja, amíg visszatér ugyanarra a
pontra, amelyen a születés pillanatában tartózkodott, ennél fogva egy naptári
nappal előrébb vagy akár hátrébb is eshet egy – egy szolár év kezdési ideje.
CHRIS PRATT
Most a szokásostól eltérően elemzem, azt nézem miért is szimpatizálok vele annyira - ilyen még úgysem volt. :)
Szül.: 1979. június 21. (Virginia, Minnesota, USA)
Filmjei:Snitt.hu
Chris Ikrek Napú, Skorpió Ascendensű színész. Nekem eleve Ikrek Marsom van, azaz az Ikrek tipusú pasik "bejönnek" . :) Az Ascendensével pedig együttáll a Holdam úgy látszik ez is elég az érdeklődés felkeltéséhez (mindig a bolygónak tetszik meg az Asc, sosem fordítva!). Plusz a Jupiterem is tágabban együttáll az Ascendensével, ami az elfogadás jele a részemről. Nemcsoda, hogy a Skorpió Ascendensét férfiasnak tartom! Pláne, hogy ráadásul az 5.házam csúcsával esik egybe!

SZERELEMSAROK - IKREK
A szerelemben az Ikrek legjellemzőbb tulajdonsága a kiváncsiság. Akkor is nehezen áll ellen az új kalandok csábitásának , ha tartós kapcsolatban él. A flörtbe nem a szenvedély, hanem az ismeretlen izgalma viszi. Fontos számára, hogy érdeklődő, nyitott partnerrel éljen együtt, akivel meg tud osztani egy jó filmet , szinházat vagy kiállitást.
Merkúr belép a Rákba
Az intellektust, józan észt szimbolizáló bolygó egy érzelmi jegybe kerül. Érzelem dús, fantáziadús, színes gondolkodás, kommunikáció jellemző erre az időszakra. Lehet, hogy többet fantáziálunk, álmodozunk. Intuitívebbek lehetünk, könnyen rá tudunk hangolódni másokra. Ugyanakkor érzékenyebbek, szeszélyesebbek is lehetünk.
Az Ikrek és Szűz Ascendensűek túl vannak a legjobb, uralmi Ikrek Merkúr időszakukon, amit tudtak, véghezvittek; most a peregrin Rák Merkúr időszakában kicsit le lehet csendesedniük és nyugodtan tervezgessék már a nyári nyaralásukat. :)
JÚNIUS
"Milyen lehet vajon egy olyan világban élni, ahol mindig június van?"
(L. M. MONTGOMERY)
A június bőkezűen szórja ajándékait. Újra napfényes és meleg napok köszöntenek ránk. Virágoznak a rózsák és a pünkösdi rózsák, és ez a tejszínhabos eper szezonja is. Vége a tanításnak, kezdődnek a nyári táborok, és a vakáció képei táncolnak a fejünkben. Szélesebb a mosolyunk, hangosabb a kacagásunk, és repes a szívünk. Ebben a hónapban újra felfedezzük, hogy sokkal inkább az élet gazdagsága, nem pedig az élet javai okoznak valódi elégedettséget.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)