SZOLÁR 4.


ASC

Mindig összehasonlítjuk a születési képlettel, annak Ascendensével. Ez azért érdekes lehet, hogy hogyan jelenik meg az ember a világban ebben az évben.
gondolom amit még ilyenkor érdemes nézni, hogy a szolár uralkodó hol és hogyan áll, ahhoz képest leszek cselekvőképes, ill. lesz energiám az évben.

Képletkontúr

Én azt szoktam nézni, hogy én megnézem a képletkontúrt és azt rögtön hasonlítom a radixhoz.
Azért mondom, hogy nem alapvetően más azért, mint a radix, ez csak így igazából a hangsúlyokat tolja el egy kicsit, a szolár.
Szoktuk nézni, hogy a nappali vagy éjszakai képlet kiemeltebb-e nálad a radixban.
Az ilyen egyéb, tehát a sarok-, követő-, hanyatló házak, illetve az élet-, cselekvés-, kapcsolatok-, megpróbáltatás házainak eloszlása pedig mennyiben  változik.
Aztán a pozitív és negatív jegyeket is nézzük, azaz a determinált és szabad akaratos jegyeket
Azt is meg szoktam én nézni, hogy mennyire szerencsés, vagy nem szerencsés ez az év.
Azt is meg szoktuk nézni, hogy a kártevők, meg a jótevők hogy állnak. Ugyanez, hogy sarokházban állnak-e vagy nem, mert ha sarokházban, akkor sajnos elég sok gondot okoznak. Most sorozatban jönnek nekem ilyen szolár képletek, plusz az enyém is ilyen, úgyhogy nem túl kellemes.

Ez csak egy ilyen alapvetés.

Megnézzük ilyenkor utána, hogy melyek a fontos területek. Fontos területek azok lesznek főleg, amik egyrészt fontos területet jelölnek ki a szolár aszcendens a radixban, illetve a radix aszcendens a szolárban, illetve hogy hol van a szolárban a Nap, hol van a szolár aszcendensnek az ura és hogy milyen bolygók vannak a sarokházakban, mert ugye a sarokház az, ami szem előtt van, ami a mindennapokban jelentkezik.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése