SZOLÁR 1.


Mi a szolár horoszkóp?

A szolár horoszkóp (vagy másként a Nap visszatérésének horoszkópja) az asztrológia egyik kiegészítő képlete, amely körülbelül születésnaptól – születésnapig terjedő időszakot, azaz nagyjából egy évet ölel fel. A körülbelül szót azért használtam, mert azt tudjuk, hogy a Nap nem minden esetben pontosan 365 nap alatt tesz meg egy teljes kört, ezért előfordul, hogy néhány órával több vagy kevesebb időt ölel föl útja, amíg visszatér ugyanarra a pontra, amelyen a születés pillanatában tartózkodott, ennél fogva egy naptári nappal előrébb vagy akár hátrébb is eshet egy – egy szolár év kezdési ideje.

Bármely képlet kiszámításánál (a szolár képletnél is) két alapvetően fontos adat szükséges: az idő és a földrajzi helyzet koordinátái (hosszúsági és szélességi fok). Tehát az éves képletet mindig azzal a földrajzi adattal szükséges kiszámolni, ahol az illető az aktuális szolár évének váltásakor tartózkodott, vagyis amikor a tényleges, pontos születésnapja van. Ahogyan ezt említettem, ez minden éven más órára esik. Azonban a szolár (éves) horoszkóp nem az adott év január elsején indul (kivéve, ha aznap születtél), hanem a születésed napjától a következő év születésnapig tart. Tehát ha a 2017-es évre vagy kíváncsi és júniusban születtél, akkor a szolár éved 2017. júniusban kezdődik és 2018. júniusig tart.

Nézzük meg egy kicsit mélyebben, asztrológiailag mit is jelent a szolár horoszkóp?

Tulajdonképpen egy Nap visszatérési képletről beszélünk, amikor a vizsgálandó évben, a Nap eléri az eredeti születési helyzetét. Ez általában a születésnapunkra esik, de lehet egy nappal előbb, vagy később is. Az elkészítéséhez azt is fontos tudni, hogy földrajzilag hol töltjük az adott napot, mert ez befolyásolja a hatások életterületeken való megjelenését.



A szolár horoszkóphoz szükséges a pontos radix képlet, amelynek értelmezésével együtt vizsgáljuk a szolárt, többféle megközelítéssel. A képlet megmutatja, hogy milyen módon viszonyulunk az adott évben egy-egy feladathoz, miként változhat egy-egy életterület az életünkben illetve, melyek azok a támogató vagy gátló tényezők, amelyek céljainkat, segítik, esetleg akadályozhatják. Lehetnek úgynevezett kiemelt életterületek, ahol célszerű valamit fölajánlani, vagyis önmagunktól generálni valamilyen típusú változást, ha azt szeretnénk, hogy ne váratlanul hozza azokat a Sors az életünkbe. 
A szolár képlet értelmezését színesítik az úgynevezett direkciók (prognózis módszer az asztrológiában, a szó jelentése irányadás).

A szolár képletet nem jóslatként célszerű vizsgálni és alkalmazni, hiszen nem ez a lényege. Lehetőségeket tár elénk, és a mi dolgunk és felelősségünk eldönteni, hogy élünk-e ezekkel vagy a Sorsra bízzuk az adott évi kiteljesedést. 
A szolár horoszkóp a tradicionális asztrológiában azt mutatja meg, hogyan tudjuk a születési képlet potenciálját abban az évben legjobban megélni, milyen témák, energiák mozgatják az adott évet. Mivel szolár horoszkópról van szó, ezért a szolár Nap házhelyzete a legjelentősebb tényező.

folyt.köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése