Vénusz a Vízöntőbe lép

Érzelmeink felszabadulnak. Nyitottabbak, felszabadultabbak, barátkozóbbak, kissé különcök is lehetünk. A szabadságvágyunk is felerősödhet. Ennek ellenére vagy emellett a Vízöntő egy szaturnuszi jegy is hagyományosan, innen is eredhet, hogy érzelmileg távolságtartóbbak leszünk, szívesebben bújunk álarcok mögé (l.farsangi időszak). Nem fejezzük ki olyan gyakorlatiasan az érzelmeinket, mint a föld jegyű Bakban, inkább többet ismerkedünk, haverkodunk, kommunikálunk, lehet, hogy nem mélységekbe menően, de kitartóan (a Vízöntő szilárd jegy is). Ez inkább a laza, semmire sem kötelező flörtök ideje, mintsem a komoly szerelmeké.
A BIka és Mérleg Ascendensűek kezdenek belefáradni a télbe, ugyanis a Vízöntőben a Vénusznak (a születési uralkodójuknak) nem sok méltósága (azaz ereje) van. Érdemes egy utolsó síszüneten gondolkodni - hacsak nem felvételiznek éppen!

KÖNYVAJÁNLÓ


Adam Alter: Kijózanító ​rózsaszín

- és más, a gondolatainkat, érzéseinket és viselkedésünket befolyásoló rejtett tényezők


Hú, hát jó tömény könyv volt! Nagyon érdekes, de semmi lazítás vagy sztorizgatás csak kísérlet kísérlet hátán. Szinte csak azokat sorolja és ismerteti az eredményeit. Hogy milyen hatással vannak ránk a nevek, címkék, jelképek, mások befolyása, a kultúránk befolyása, a színek, a helyek, az időjárás és a hőmérséklet, stb.

PÉLDAKÉPLET - Jó-e a gyereknek ez az iskola?


A kérdező gyereke szeptemberben kezdett kiemelt óraszámban két tanítási nyelvű osztályban, és az iskola folyamatosan azt kommunikálja, hogy ő itt nem felel meg. Folyosói szaladgálás, órazavarási csínyek. Kérdése az anyukának következő volt: „a gyerek éretlen az iskolára vagy a tanítónő elvárásai merevek?” Az óvoda döbbenten áll, nem értik mi történt, szerintük kész volt az iskolára a gyerek, nem került szóba visszatartás. Jobb lenne neki egy másik osztályban, ahol kisebb a terhelés, vagy várjanak és ki fog alakulni a helyzet?

TI KÉRTÉTEK - Steve Irwin 56 éves lenne

Stephen Robert Irwin (1962. február 22. – 2006. szeptember 4.), ismertebb nevén a Krokodilvadász, ausztrál természettudós és televíziós személyiség. Legismertebb műsora a Krokodilvadász című természetfilmsorozat, amit világszerte, köztük Magyarországon is vetítettek.

TI KÉRTÉTEK - Drew Barrymore

A "Ti kértétek" szavazás másik győztese Robbie Williams mellett Drew Barrymore lett, így most születésnapja alkalmából az ő képlete kerül sorra.
(Culver CityKalifornia1975február 22. –)

Drew is, mint Kurt Cobain is, Víz dominanciával rendelkezik. Az ilyenek emberek ha nincs mellette kiegyensúlyozó elem, nagyon könnyen elsodródhatnak a valóságtól., mivel mindent szubjektíven fognak fel, az érzelmi szűrőjükön keresztül. Emellett nagyon érzékenyek, még ha ez nem is jön le mindig róluk. Ez az a nagy becsapás, hogy azt hiszi az ember, hogy ha Víz jegyű, akkor az érzelmei rá vannak írva az arcára, ami egyáltalán nem biztos, sőt a Víz jegyek szokták legjobban elfojtani, vagy legalábbis nem mutatni az érzelmeiket.

KÖNYVAJÁNLÓ

Mark Wolynn: Örökölt ​családminták

Nem könnyű témájú könyv ez. Azt fejtegeti, hogyan hatnak ránk a családi őseink tettei és problémái akár 3-4 generáció múltán is, szinte megmagyarázhatatlanul. 
Az elején nekem kicsit sok volt a kísérlet leírás, és őszintén szólva nem volt olyan meggyőző, mint amilyennek szánták. Azt tudtam eddig is, hogy a patkányok pl. már a következő generációnak továbbadják a méregimmunitást (azért olyan virágzó üzletág a patkányméreg-gyártás), de azért azt kétlem, hogy akármennyire hasonlítunk is – állítólag –, a fehér egerekre (csak nekem támadt ettől douglas-adamses életérzésem?!), biztosan csakis DNS szinten adhatunk át információkat… Azért az embert majd 20 évig nevelik normális esetben a szülei, szóval nem kell ahhoz DNS, hogy átvegye a szorongásaikat, félelmeiket, lelki deformitásukat.

TI KÉRTÉTEK - Kurt Cobain

Kurt Donald Cobain (Aberdeen, Washington, USA, 1967. február 20. 19:38) a Nirvana nevű seattle-i rockegyüttes énekese, szövegírója és gitárosa. Szerepe nemcsak azért volt meghatározó, mert az együttes frontembere és első számú szövegírója volt, hanem mert ő volt a Nirvana „spirituális középpontja” is. Ami a rögtön a legfurcsább a képletében és a legszembetűnőbb, hogy szinte csak Víz elemű bolygói vannak!


Elhunyt Karl Lagerfeld


Karl Lagerfeld (születési neve Karl Otto Lagerfeldt) (Hamburg, 1933. szeptember 10. – Párizs, 2019. február 19.) német divattervező.

Miután nem ismerjük a pontos születési dátumát, ezért próbáljuk meg  a kínai asztrológia eszközeivel megnézni a születési horoszkópját, mert azt lehet pontos óra, perc nélkül is elemezni 

HALAK JEGYÉBE LÉP A NAP


Ma köszönthetjük a Halak jegyébe lépő Napot.Ez már kicsit tavaszváróbb hangulatot hoz, az olvadást (Viz-jegy!) jó esetben, egy átfogóbb szeretetet, mint a Vizöntőben ahol praktikus alapokon szerettünk volna segiteni a rászorulókon, most inkább érzelmi alapon. A fantázia, az érzelmek, az álmodozás felerősödhet, a spiritualitás iránti érdeklődés is.

CELEBHORIK - Ma ünnepli születésnapját Paris Hilton



Születési idő: New York, 1981. február 17, hajnali 3.


Paris Vízöntő jegyű, Nyilas Ascendenssel. Vagyis  kicsit férfias alapbeállítottságú, Nyilas Ascendensével, Mérleg MC-jével tipikus társasági ember, a társasági életben találja meg az életcélját. Viszont Neptunja az Ascendensén van, ezért sokszor nehezen értelmezhetők a megnyilvánulásai, bizonytalan a kisugárzása, és úm. rossz utakra vihető.
Ezt csak aláhúzza, hogy egyáltalán nincs Föld eleme a képletében, azaz a racionális megfontolások messze elkerülik őt.



TI KÉRTÉTEK - Loreena McKennitt


Loreena Isabel Irene McKennitt (Morden, Kanada 1957. február 17. 19:00) kanadai énekesnő, dalszerző, hárfaművész és zongorista, aki leginkább kelta és közel-keleti motívumokkal teleszőtt világzenéje kapcsán tett szert világhírnévre. Ez az elemzés azért is aktuális, mert 2019. március 29-én nálunk is fellép a Budapest Sportarénában!

Ez a tündérszerű, vörösesszőke hajú hölgy Vízöntő napú, Szűz Ascendensű. Merkúrja a Vizöntőben van. A Vízöntő Merkúrral látszik, hogy nagyon okos tehetséges hölgy. Nála a Föld és Levegő elem keveredése adja az alapot: objektiv, tárgyilagos, absztrakt gondolkodású. 
Nincs is Víz eleme! Pedig a gyömyörű hangzású balladái kapcsán ez lenne az első ami eszünkbe jut. Igy azonban inkább kísérletezésekre mint érzelmi igényre vagy átélésre gondolhatunk egyből. Ezenkívül a Levegő és a Szilárd jegyek jellemzők nála, amely a kitartásra és egyben a kapcsolatteremtésre hívják fel őt.

KÖNYVAJÁNLÓ

Nagy Melinda · Való Judit: Emberek ​és játszmák - Kínai asztrológia


Melinda újonnan megjelent könyvét azért is ajánlanám, mert nemrégen én is belekezdtem nála a kínai asztrológia tanulásába, és ezért számomra pont jókor jött ki ez a kötet (amelynek elvileg folytatásai is lesznek!)

Elhunyt Tandori Dezső

80 éves korában elhunyt Tandori Dezső (Budapest, 1938. december 8. – Budapest, 2019. február 13.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító.

Miután nem ismerjük a pontos születési dátumát, ezért próbáljuk meg kivételesen a kínai asztrológia eszközeivel megnézni a születési horoszkópját, mert azt lehet pontos óra, perc nélkül is elemezni 

TI KÉRTÉTEK - Robbie Williams

Határozottan ellentmondásos figura, van aki imádja, van aki fanyalog rá, ezért is próbáljuk meg értelmezni a horoszkópját. Robbie 1974. február 13-án született 17:40-kor Stoke -On-Trent-ben, Angliában. Sajnos ez az adat bizonytalan forrásból ered (C besorolású), így mi is csak úm. hipotézisként tudjuk felfogni.

Ezzel az adattal egy Oroszlán végi Ascendenst kapunk, miközben maga Robbie egy tipikus Vízöntő is egyben. Polgárpukkasztó, nehezen beilleszkedő, különc.

KÖNYVAJÁNLÓ

Németvölgyi-Nagy Renáta:RETROGRÁD BOLYGÓK - Karma, látszat és valóság

Nagyon érdekes asztrológiai mű azoknak, akik kicsit mélyebben is bele akarják ásni magukat az asztrológiai fogalmakba. Jelesül itt a retrográd mozgás jelenségébe, és a retrográd bolygók mibenlétébe. 

PÉLDAKÉPLET - Mit akar az exem?

Részlet "Kérdezd a csillagokat! - Bevezetés a kérdőasztrológiába" c. újonnan megjelent könyvemből.
További részletek és megrendelés: 
Undergroundbolt

A háttér: az elmúlt 3 évben átélt a kérdező egy nagy szerelmet, de bonyolult volt a kapcsolat és mire szabad lett volna a férfiú, kiszeretett a kérdezőnkből és ezért tavaly befellegzett a kapcsolatuknak. Aztán volt a pasinak egy hirtelen jött nagy szerelme, akivel mégsem jött össze és újra jelentkezett a kérdezőnél a szakítás után egy jó fél évvel levélben és összezavarta a kérdezőt, ezért kérdezte azt, hogy mit akar tőle.


MERKÚR A HALAKBA LÉP


Február 10-én a Merkúr belép a Halakba. Szerényebbek, visszahúzódóbbak, segítőkészek lehetünk. Felerősödhet az érdeklődésünk az okkultizmus, a misztika iránt. Ugyanakkor hajlamosabbak lehetünk a szétszórtságra, a zavaros kommunikációra, a félreértésekre, a bőbeszédűségre.
Az Ikrek és Szűz Ascendensűek élik meg ezt legrosszabbul. Uralkodó bolygójuk, a Merkúr a Vízöntőben némi erőre kapott és ezt most mind elveszti, hiszen a Halakban romlásba kerül (exil lesz). Érdemes ilyenkor időzíteni némi pihenőidőszakot, amennyiben lehet.

SZERELEMSAROK - VÍZÖNTŐ

Milyen a Vizöntő a szerelemben?

A Vízöntők nem tűrik az aranykalitkát, bármilyen csábitó és biztonságos is legyen. A szerelemben nem birják elviselni, hogy a kedvesük korlátozza, rabságban tartsa őket. Szabad akaratukból addig maradnak egy kapcsolatban, ameddig jól érzik magukat benne. Minél rövidebbre fogja a pórázt a párjuk, annál inkább menni akarnak.Ha a kapcsolat kölcsönös tiszteleten, barátságon alapul, két önálló ember szövetségén, szellemileg is inspiráló a kapcsolat és megfelelően hosszú pórázra vannak engedve, akkor képesek hosszú távon is kötődni.

Vénusz a Bak jegyébe lép


Február 4-én a Vénusz belép a Bakba. Az eddigi lelkes, heves, tüzes, temperamentumos, olykor túlzásokba eső - Nyilas Vénusz érzelmeinket felváltja egy sokkal komolyabb, rendezettebb, visszafogottabb időszak. Ebben az időszakban hajlamosabbak lehetünk az érzelmeinket a céljainknak, egzisztenciánknak alárendelni. Hajlamosabbak lehetünk a bezárkózásra, és a részvétlen, rideg magatartásra is.

PÉLDAKÉPLETEK - Sikeres lesz-e a biciklitúra?


Részlet "Kérdezd a csillagokat - bevezetés a kérdőasztrológiában" c. hamarosan megjelenő könyvemből További részletek és megrendelés: Undergroundbolt

Sikerül-e a Balaton körbebiciklizni?

Óra ura: Merkúr
ASC ura Nap
Érvényesség: Óra ura és ASC ura ugyanazon triplicitásban
Jelölők
Kérdező: Nap, Hold
Nyaralás: Szaturnusz (almutenje Vénusz) (5. ház)
További szereplők:
gyerekek: 1. Szaturnusz (almuten: Vénusz) 2. Szaturnusz (5. ház, 6. ház)
testvér: Vénusz (almuten: Szaturnusz) (3. ház)

PÉLDAKÉPLET - Sikerül-e eladni a házam fél éven belül?


Részlet "Kérdezd a csillagokat - bevezetés a kérdőasztrológiában" c. hamarosan megjelenő könyvemből További részletek és megrendelés: Undergroundbolt


Ez egy tipikusan jó kérdés ingatlan ügyekben, nézzük meg ezt a képletet, lehet általánosítani is ebből a képletből.
Óra ura: Hold
ASC ura: Szaturnusz
Érvényesség: az Óra ura a Hold, az ASC ura a Szaturnusz és mindkettő a Mars triplicitásában áll
Konsziderációk: 7. házban nincsen kártevő, 10. házban nincsen kártevő, Hold–Merkúr oppozíció vagy kvadrát sincs, a kérdés nem korai és nem késői, ez egy tökéletes kérdés

FEBRUÁR


"Kínai tea, jácintillat, kandallótűz és ibolyacsokrok – én így képzelek el egy kellemes februári délutánt."
(CONSTANCE SPRY)

Hidegen, csatakosan és szürkén köszönt be a február, amely csak a legkifinomultabb lelkeknek tárja fel ajándékait. Szelíd a mi ösvényünk. A hála fonalát szőjük bele mindennapi életünk szövetébe ebben a hónapban, amint köszönetet mondunk egyszerűen bőséges életünkért, és csupán egyetlen dolgot kérünk még: hálás szívet.