Augusztus köszöntése

Augusztusban javában folyik a betakarítás. Amint a búza aranyszínűvé válik és a gyümölcsök megérnek, édesek, táplálóak lesznek, a zselnicemeggy, amely ennek a holdnak a nevét adta, pirosra érik  Arra hív, hogy élvezzünk minden pillanatot, és tegyünk félre valamit az elóttünk álló hideg hónapokra. Augusztusban a gabona betakarítását ünnepeljük, és ez az időszak ideális arra, hogy leszüreteljük, amit elültettünk mind a földbe, mind a hétköznapjainkba. A gabonafélék, például a búza és az árpa a táplálás és az újjászűletés szimbólumai - a kalász elhal, de a benne lévő magokból új élet sarjad.

Augusztusban tartják a pogány Lughnasadh ünnepét, Lugh, a gabonában - amely a halál és az újjászületés szimbóluma - megtestesült napisten tiszteletére.



A búza betakarítása a holdfázisokhoz kötődik. Bingeni Szent Hildegárd az 1100-as években élt apáca, természettudós ezt írta: „A növekvő hold ide jén vágott gabona több lisztet ad, mint amit fogyó hold idején aratnak, mem a növekvő hold teljes erejével rendelkezik, míg a fogyó hold ereje némile csökken. Ezzel szemben, ha meg akarjuk őrizni a búza csírázó képességé akkor jobb fogyó hold idején betakarítani."



A kenyérsütés művelete közelebb vihet bennünket ehhez, amikor összegyúrjuk a tésztát, és hagyjuk megkelni, majd  amikor megkóstoljuk és élvezzük gazdag zamatát, és hálát adunk mindazért, amink van és amit tudunk.



Szedtél már gyümölcsöt fáról? A frissen szedett gyümölcs nemcsak benne lévő ásványi anyagok és nyomelemek révén táplál, hanem a hold sugarainak, amelyek éjszaka elringatták, a nap fényének, amely napi felmelegítette, és a felszínét simogató pillangók röptének köszönhetően



Sok mindenért adhatunk hálát és ünnepelhetünk, amikor kapcsolódunk a természethez és lassítunk. Az augusztusi hold nagylelkű és fényesen ragyog, arra tanít, hogy vedd el, ami jár, és légy hálás azért, amid van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése