MI A BAJ MORIN-I TANOKKAL?


A modern tradicionális asztrológiai iskolák ebben a sorrendben tanítják mintegy alapvetésként Morin elemzési útmutatóját:

1) Valamely bolygó vet-e a ház csúcsára fényszöget (főleg együttállás)?
2) Mi a ház ura, és annak kozmikus-, valamint lokális helyzete?
3) Áll-e bolygó a házban?
4) Mi a ház társjelének az ura (társura)?
5) A házban álló bolygó áll-e fényszög kapcsolatban valamely más bolygóval?
6) A szemben levő házban áll-e bolygó?
7) A ház ura áll-e fényszög kapcsolatban valamely más bolygóval?
8) Van-e bolygó, amely a házba fényszöget (fényszögeket) vet?
9) A házban mely bolygó bír emelt méltósággal?
10) Mi a ház urának az ura, és annak kozmikus-, valamint lokális helyzete?


Vannak hozzá megjegyzések is, de ezt talán majd egy következő posztban veszem górcső alá. Most foglalkozzunk ezzel a 10 ponttal, elmondom a véleményem, aztán lehet hozzászólni, vitatkozni, egyetérteni vagy elgondolkozni rajta.

Jean-Baptiste Morin (XVI.sz-i asztrológus és matematikus), élharcosa volt annak, hogy a török, iszlám és arab alapokat kiírtsák mindenből, de többek közt az asztrológiából is. Ez egy vallási jellegű tisztogatás volt, vissza akartak térni a tiszta görög forráshoz, és ami a maradékban nem volt benne, azt kidobták. Morin ebben egyfajta cenzor szerepet játszott, például kiirtotta az arab pontokat, szerinte ez az ördög műve volt, vagy a kisebb méltóságait a bolygóknak, illetve Ptolemaiosz írásait is megtisztogatta. Nos innen erednek a következetlenségek pl. az ő tanaiban is.

Ugyanis gyakorlottabb szakmai szemmel megnézve a nagy probléma ezzel a sorrenddel, hogy NEM logikus! Teljesen logikátlan. Úgyhogy, ha valaha is kínlódtatok egy ház értelmezésével, akkor nem bennetek, hanem itt van a hiba gyökere!
Hiszen nézzétek végig: elöször megnézi a ház csúcsára fényszöget vető bolyókat (ami talán a legutolsó pont lehetne, nem ezzel kéne indítani), aztán mi a ház ura, aztán áll-e bolygó a házban, mi a ház társjelének az ura, a házban álló bolygó fényszögei....teljesen össze-vissza ugrál! Persze, hogy nem lehet belőle egyértelmű következtetéseket levonni, ill. nagyon nehéz átlátni az egészet.


Megmutatom, milyen sorrendben lenne érdemes használni és hogy nem kell mind a 10 pont, elég összesen 5 (max.6 pont belőle). De nem is lehet önkényesen válogatni vagy elhagyogatni belőle, különben nem lesz teljes az elemzés. Most itt nem választom külön, hogy az Ascendenst (1.házat ) elemzünk vagy más házat, ha akarjátok megcserélhetitek a sorrendet más házaknál, de hamar rá fogtok jönni, hogy azért is egyszerűbb ez a sorrend, mert akármelyik házat elemzitek, nem fogtok kihagyni semmilyen lényeges elemet.

1.
Mi a ház ura, és annak kozmikus-, valamint lokális helyzete?

2.
A ház ura áll-e fényszög kapcsolatban valamely más bolygóval?

3.
Áll-e bolygó a házban? /és annak kozmikus-, valamint lokális helyzete/

4.
A házban álló bolygó áll-e fényszög kapcsolatban valamely más bolygóval?

5.
Mi a ház társjelének az ura (társura)? (esetleges fényszögei)

+
6.
Valamely bolygó vet-e a ház csúcsára fényszöget? (főleg együttállás)

- az együttállás itt azért fölösleges, mert ha egy bolygó a ház csúcsaval áll együtt, akkor már benn áll a házban és az 3.pontban elemezzük!

Próbáljátok ki egyszer eszerint ez utóbbi sorrend szerint és kiváncsi leszek, vajon nem lesz-e sokkal egyszerűbb és érthetőbb a ház elemése, a bolygók és fényszögeik?! Szívesen fogadom a visszajelzéseket! :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése