Kvartál horoszkóp 2019

Az idei 1. (és egyetlen) kvartál horoszkópban, amit a tavaszi nap-éj egyenlőségre, azaz a Nap Kosba lépésének pillanatára állítunk fel (03.20  22:58 Bp.), a következő látható: az Ascendens   szilárd jegybe esik (Skorpió) tehát a mundán előrejelzés az egész évre fog szólni. (Ha változó jegybe került volna, akkor félévre, ha kardinálisba  jegybe, akkor egy negyedévre adna előrejelzést).





A mostani  előrejelzés szerint ugye eleve a Skorpió Ascendens egy csapadékosabb, vizesebb évet jelöl (hideg+nedves ősminőség).
Amúgy is  a Víz elem van túlsúlyban (Skorpió Ascendens, Halak IC), és a Föld (gyakorlatiasság,anyagiasság, talaj, földmozgások). Úgyhogy még kisebb árvízekre, jégesőre (Skorpió=jég) is lehet számítani, szerencsére a Föld elem gátak közé szorítja majd. És majdnem teljesen hiányzik a Tűz is, ami a meleget, az aktivitást és a pozitív hozzáállást adhatná (de legalább nagyobb erdőtüzek sem lesznek) meg a Levegő (kommmunikáció, kapcsolatok, szél).


I. ház - jelenti magát az országot, annak lakóit, a népet általában, - az ország általános helyzetét,  azaz jelöli magát az országot és a népet.
Az Ascendens uralkodója itt a 7.házba kerül. VII. ház - jelenti a külső hatalmakkal való viszonyt - diplomáciai bonyodalmakat, - házasságkötések és válások alakulását. Ez nem jó jel ránk nézve. Az ellenségeink ill a szövetségeseink uralma alatt egyfajta kiszolgáltatottságban lenni nagyon nem jó dolog. A triplicitás aztán exil Mars csak rövidtávon jelent felívelést ezeken a területeken, viszont a Szerencseponttal mindig kihúz a bajból.


2. ház - jelenti a nemzeti vagyon gyarapodását, vagy csökkenését, - az ország bevételei (adók, illetékek) alakulását, - bankok ipari kereskedelmi vállalatok pénzügyi érdekeltségeit, üzleti kapcsolatait.
Érdekes módon a 2. ház az ország anyagi erőforrásait a nemzet vagyonát még mindig egy domicil bolygó uralja (uralmi + trplicitás szerinti, azaz 160%-os Jupiter), ami hozza  a várt anyagi eredményeket, és nem is keveset.A tőzsde, a bankok, egyéb pénzügyi szervek, az export, az élelmiszerkészlet bőséges, de sajnos a tartozások is.
Ez a Jupiter magának a 2.háznak a csúcsán áll, és a házban láthatjuk még a szintén uralmi Szaturnuszt a Plútóval együttállásban, mellettük pedig a Leszálló Holdcsomópont.
Úgyhogy megállapithatjuk, domicil Jupiterrel és Szaturnusszal az ország anyagi erőforrásai  nőni, gyarapodni fognak, legalább pénzügyileg biztosabbnak kezd látszani az ország helyzete mint eleddig. A bankok stabilitása is növekszik. Ráadásul ez a Jupiter és a Szaturnusz támadást sem kap más  bolygóktól, így tényleg megvalósulhat az anyagi gyarapodás.

Plútó a 2.h. a gyökeres mély de lassú! változások jelölője, de annak is, hogy sok mindenre fény derülhet még az elkövetkezendő évben. Egyben azt is jelezheti, hogy a pénzügyekben a felelősek kissé rögeszmésen ragaszkodik a saját elképzeléseihez, nehezen engednek belőlük.
Változó jegyben van, Nyilasban azaz a bevételek tőzsde, a bankok, egyéb pénzügyi szervek, az export, az élelmiszerkészlet bőségesek, de hullámzóak. És a házban a Plútó utalhat transzformációra, de gyökeres változásokra is, bár ez nem rombolja le az anyagi eszközöket.
Bár a Leszálló Holdcsomóponttal (a "gödörrel") együtt időnkénti megingásokat mutathat.

3. ház - jelenti az ország közlekedési körülményeit (szárazföldi, légi, vízi), - hírközlést (posta, telefon, rádió, tv.), - irodalom, újságírás helyzetét, - az országnak a szomszédokkal való viszonyát.
A 3.házat uralja a Szaturnusz, ami ugyan kemény erőfeszítésekkel néha kemény fegyelemmel, meghozza a várt eredményeket,
Plútóval együttállva viszont manipulatív, rögeszmés ideológiákat jelenthet, amely a hírekben is megjelenik. Maga a Szaturnusz viszont sajnos rosszindulatú, akár kártevő bolygó is lehet, a hírek bőségesek lehetnek, de sokszor inkább kárt tesznek, mint használnak. A hírek főszereplői :
Szaturnusz - szegények, idősek, nehéz testi munkát végzők, bányászok, gátló és akadályozó hatások, végzetszerű csapások, kitartás, szilárdság, karmikus tehertételek, temetők.
Vénusz - nők, művészek, művészetek helyzete, mûvészegyesületek, születések alakulása.
És mivel a Szaturnusz/Plútó a Leszálló Holdcsomóponttal is együttáll, az utakon több gödörrel találkozhatunk, esetleg több lesz az útjavítás mint valaha.
A 3.házban ott áll a Vénusz is, amely azonban peregrin hanyatlóházas mivolta miatt  sok vizet nem zavar.


A 4.h. ( a haza a termőföld, ingatlanok, bányák stb.) ura a Jupiter jól áll a képletben, tehát vannak ott az erőforrások, bár követő helyzet miatt kiaknázni  nem mindig sikerül őket megfelelő mértékben, ám az ország gyarapodásához nagymértékben hozzájárulnak (esetleg több lesz a hazai élelmiszer is a polcokon!). 
A 4. ház az ország földje a mezőgazdaság, bányászat és az időjárás, ura a Jupiter amiről írtam,  javul,  így  javulhat a mezőgazdaság és a föld is, és az ingatlanpiac is. Igaz benne áll egy terminusban majd romlásban levő retrográd Merkúr, ami vissza-visszatérő problémákat, esetleg szeleket, tornádókat hozhat egyes helyeken. 


De miután az időjárást is ebből a házból állapítjuk meg, ez ráerősít arra, hogy bár lesz eső is, mert a  Halakban kezdődik, de az ura a Jupiter az Nyilasban már egy meleg-száraz jegyben van. Valószínüleg hol melegebb, hol hidegebb, de elég nedves évünk lesz, aszály és árvizek/belvizek váltják egymást. Miután itt elég sok bolygó tömörül, így a változatosság biztosítva, az egzaltált Nappal extrém melegek is lehetnek.A Neptunusz vizeket, ködöket, a Merkúr szelet jelent.



5. ház - jelenti a szórakozóhelyeket általában (színházak, hangversenytermek, vendéglátóhelyek), iskolák, gyermeknevelés kérdéseit, a népesség alakulását, - a külképviseleteket.
A Mars mint az 5.h. ura önmagában hosszútávon negatív, de végül is van benne némi javuló tendencia, amely inkább rövidtávú projektekben érvényesül. Az Uránusz miatt lehetnek hirtelen. váratlan változások ezeken a területeken, amely azonban elkapkodottak lehetnek, és így inkább bosszúságokat okoznak. 

Az 5. ház a születéseket is jelzi és a gyerekekkel kapcsolatos szociális kérdéseket, a középfokú képzést, és mindent, ami a szórakozást vagy sportot szimbolizálja. A triplicitás aztán romlásba kerülő uralkodóval azt mondhatjuk itt is inkább a  a rövidtávú felívelés, majd a veszteségek fognak dominálni. Mivel itt áll az Uránusz amely a békétlen elemeit a társadalomnak is jelzi, látszik, hogy inkább a fiatalok és a szórakoztatóipar fog lázongani.
 A művészetekben inkább az uránuszi  művészetek fognak előretörni (pl. digitális tartalmak ) a többi rovására. Még több elektronikai játék kerül forgalomba, az oktatás is egyre jobban digitalizálódni fog.


6. ház - jelenti a foglalkoztatottság helyzetét (munkanélküliség, dolgozó rétegek), - közegészségügy helyzetét, - betegségek mennyiségét és fajtáit. Jelöli a mundán (politikai) asztrológiában katonákat, a rendfenntartókat és  közigazgatásban dolgozókat. Ide tartoznak ált. a munkalehetőségek, a munkásosztály, a társadalombiztositási formák és a járványos megbetegedések is.

De mivel az ura a Vénusz peregrin így sajnos ezek a helyzetek is inkább stagnálnak, úgy-ahogy evickélnek csak, habár a közhangulat és a szigorú szabályok némi segítséget nyújtanak. Viszont a hanyatlóházas helyzet és a Vénusz jóindulatúsága miatt talán a betegségek most nem lesznek annyira számottevőek mint más években (plusz a Mars sújtja is, elveszi az erejét).


7. ház a házasságok/válások száma először nőni fog, majd csökkenni erőteljesen az év folyamán (Mars triplicitás, aztán exil 60% --> mínusz). Viszont a Mars kvadrát Vénusz, azt is jelzi, hogy a házasságok egyre kisebb százaléka lesz sikeres, egyre több lesz a válás. 

Viszont külföldi esetleges ellenséges országok ereje is zéró alatt van így komoly fenyegetést nem jelentenek. Inkább saját magunknak okozhatunk kárt nemzetközileg bizonyos erőszakos megnyilvánulásokkal (Asc ura Mars oppozícióban az Asc-sel) ill. sajnos az ellenségek befolyása alatt vagyunk, ám azok hanyatlóházasok így sok kárt nem tehetnek. Ráadásul a Mars a Desc-ről le is sújtja a ház urát a Vénuszt. Vagyis az erőszakos fellépés megfélemlíti az esetleges ellenfeleket.
Ha a Mars a kvartál képlet Deszcendens  akkor az igen erős hatású és nagy veszéllyel fenyegető az ország békéje szempontjából. A fenyegetettség D-DK-i irányból érkezik (újabb menekülthullám?).



8. ház - jelenti a halálozási körülményeket (közhalandóság, öngyilkosság), - népet érintő pénzügyi intézkedéseket, - nemzetközi pénzügyeket.


A házban csak  Felszálló Holcsomópont áll, amely viszont pozitív energiákat közvetít ezekre a területekre. Viszont a terület elég ambivalens: egyfelől uralja a terminus majd exil/fall retrográd Merkúr, másfelől a bezárt jegyét pedig a triplicitás szerinti Hold. Szóval először mindenképp erőteljes fejlődést mutat ez a terület (jó értelemben pénzügyi területen), halálozások kérdésében viszont nem túl kedvező  (aránylag sokan eltávoznak majd, főleg az év első felében), aztán viszont lesznek olyan részterületek amelyek csökkenő tendenciát mutatnak majd.

9. ház - jelenti a vallások és az egyház helyzetét, - bírók és bíróságok tekintélyét és tevékenységét,jogrendszer, felsőoktatás, külügy, légi és tengeri közlekedés  - külfölddel való kapcsolatokat.
Mivel e terület ura az egzaltált Nap a IV. sarokházban, dominánsak lesznek ezek a területek, szilárd és kiugróan prosperálóak. Kiemelten fogják kezelni ezeket a területeket az évben. Fejlődni fog a felsőoktatás és a külföldi kereskedelmi kapcsolatok,
Mivel a Nap a .h.uraként a IV.házban áll, sokan  jönnek haza külföldről, vagy külföldiek jönnek lakni ide kiugró számban.


X. ház - jelenti az államfő tekintélyének, közkedveltségének alakulását, - a hatalom birtokosainak, a kormánynak, és az ország vezető rétegének helyzetét.
Sajnos a X. ház  vezetés mellett, az ország hírnevét és a belkereskedelmet is jelöli, ezek is hosszútávon mínuszban vannak (terminus aztán exil, fall Merkúr).
Hold - a nép, a köznép, és ennek megnyilvánulásai, általában a nők, a nyilvános ügyek, mind előtérbe kerülnek (sarokház), illetve a kormányzat hatása alatt vannak (X.házban). Ami azt is jelzi, hogy minden hőbörgés ellenére a nép maga ezt a kormányt részesíti előnyben.

A Hold mint  a nép, a Szűzben egy változó jegybe került,  vacillálósak, bizonytalanok,  hullámzó a hozzáállásuk a dolgokhoz. hol így- hol úgy állnak az emberek a dolgokhoz,  nehezebben döntenek. Viszont nagy lesz a mozgásterük, és lesz elég erejük a dolgok kivitelezéséhez.

Nem úgy mint  a vezetők is, akik egy kardinális jegyben simán eldöntik, hogy ez van és kész (Nap a Kosban). A Hold azaz a nép az X.ház felé fordul a hatalom birtokosainak, a kormánynak, és az ország vezető rétegének helyzetét figyeli.

A Merkúr mint a kommunikáció, a média hírek jelölője hosszútávon nagyon rosszul áll,  sarokházban, együtt a Neptunnal, vagyis  a következő évben sem nagyon hihetünk a kormányzati híradásoknak, és kezeljük erős fenntartással őket.

A X. ház mint kormányzat a Szűz jegyébe esik, ura a Merkúr (mint már említettem terminus 40%, aztán  exil/fall az Halak jegyében) így bár uralja még a népet (Hold is a Szűz jegyében) de már mint a kormány, hosszabbtávon  kifáradnak a küzdelmekben, bizony a következő év során erősen meggyengülhetnek és az ellenzék erőre kaphat, emiatt a feszültségek, súrlódások erősödhetnek, de nyílt konfliktus nem lesz. Ám a nép is ugyanúgy ellentétbe kerülhet az ellenzékkel, ott sem lesz teljes egyetértés.
A X. ház  vezetés mellett, az ország hírnevét és a belkereskedelmet is jelöli, bár bizonyos részei eleinte felívelőnek látszanak, ezek  mínuszban lesznek a végén (exil, fall Merkúr).


11. ház - jelenti a törvényhozást, a parlamentet vagy a nemzetgyűlést, - a nemzet barátait, akik segítik az országot. Ezek főleg vénusziak lesznek, azaz a nők, művészek, a művészegyesületek. A Vénusz peregrin hanyatlóházas mivolta miatt ezek sok vizet nem zavarnak.


12. ház - jelenti a titkos ellenségeket, - a bűncselekmények alakulását, - a fegyházak, a börtönök, a javítóintézetek helyzetét, és titkos társaságok, összeesküvés-elméletek  témája Ezek mind a nyilvánosság elé kerülnek (ura a Mars a VII.csúcsán), jobban átláthatóak lesznek, kiemelt jelentőséget kapnak, tudnak majd működni, prosperálni ezek a területek, ám kárt is okoznak az országnak. Akár ellenséges országok titokban szervezkedhetnek is ellenünk.



Összefoglalva:

a képletben a legjobb helyzetben a Jupiter van (uralmi helyzetben támadás nélkül követő házban), ami most nagy szerencsénk, mivel ez az állam pénzét jelenti, azaz a tetemes kiadások mellett, tetemes bevételek is jellemzik az országot, ill. gyarapodni fog az államvagyon. Ezenkívül prosperáló terület lesz az ingatlanpiac és a mezőgazdaság, bányászat stb. is.


A második helyezett legjobban prosperáló, működő területek, bár kissé kényszeresen és kisebb megingásokkal (Szaturnusz uralmi  és követő házban, Plútó/Leszálló Holdcsomópont együttállás, ): 2. ház - jelenti a nemzeti vagyon gyarapodását az ország bevételei (adók, illetékek) alakulását, - bankok ipari kereskedelmi vállalatok pénzügyi érdekeltségeit, üzleti kapcsolatait. 3. ház - jelenti az ország közlekedési körülményeit (szárazföldi, légi, vízi), - hírközlést (posta, telefon, rádió, tv.), - irodalom, újságírás helyzetét, - az országnak a szomszédokkal való viszonyát.



Harmadik helyezett a Hold, ami a kormányzatot (X. ház) jelenti az államfő tekintélyének, közkedveltségének alakulását, a hatalom birtokosainak, a kormánynak, és az ország vezető rétegének helyzetét. 8. ház - jelenti a halálozási körülményeket - népet érintő pénzügyi intézkedéseket, - nemzetközi pénzügyeket. Ezt megerősíti rövidtávon a Mekúr helyzete X.h.8.h.úr  plusz IV.ház  az ország földje a mezőgazdaság, bányászat és az időjárás

Erősségben a Nap által jelzett 9-IV.házas területek jöhetnek még szóba: a vallások és az egyház, a bírók és bíróságok tevékenysége, külfölddel való kapcsolatok,felsőoktatást. A 4. ház az ország földje a mezőgazdaság, bányászat és az időjárás.



Szintén rövidtávon jó helyezett  prosperáló, működő területek (Mars triplicitásban van aztán romlásban és sarokházban,):  a kórházak, elzárt intézmények és börtönök (de sajnos egyúttal a bűnözés is), és a titkos szervezetek, machinációk is -és sok minden nyilvánosság előtt is fog zajlani.

Viszont vigyázni kell, mert hosszútávon a legrosszabbul teljesítő területek a  IV.h., VII.h.,  X.h.,11.h., 8.h., egyes részei : a kormányzat, a parlament és önkormányzatok, valamint a adózás és a nemzet adósságai, a külföldi pénzügyi kapcsolatok ill. katasztrófahelyzetek kezelése és halálozási szolgáltatások területei.



Összefoglalva: a legjobban működő területek ebben a évben az ország anyagi ügyei lesznek és a jogrendszere ill. külföldi utazások és a felsőoktatás. A legdominánsabban viszont a nép,  a kormány, a vezetők, közhangulat, a titkos ügyletek, zárt intézetek kapnak hangsúlyt és figyelmet.

Szerintem arányaiban jó és prosperáló évnek nézünk elébe, egyes területeken kell csak vigyázni, ahol a sok szép ígéret mellett idővel hanyatlás is várható, ill. erőszakos megnyilvánulásokkal nem kéne magunk ellen támadni, és  magunkra haragítani az ellenfeleket. Az ország hangulata eleinte bizakodó lesz, következő év tavaszára azonban mélypontra zuhan (addigra a Jupiter a magyarok csillaga sajnos már belép a Bakba, ahol esésben lesz, talán ez is fog érződni a közhangulatban)!, pedig nem kéne mert a Szerencse végig velünk lesz egész év folyamán.  És addig a magyarság jegyében, a Nyilasban van a Jupiter, használjuk ki a felívelő folyamatokat, amíg lehet!









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése