KÖNYVAJÁNLÓ

Guido Bonatus: Anima astrologiae


Nem sok klaszikus asztrológiai könyvet adtak ki sajnos nálunk, de egy ilyen van, ez a Bonatusnak az Anima Astrologiae című könyve, ahol asztrológiai aforizmáit foglalták össze. Na most ez nagyon érdekes, mert persze ez is régebben jelent meg, hát ez bizony még a 2000-es évek elején, vagy valamikor akkor, mert Kristina Waardahl lektorálta és Tárnoki Gáborék adták ki. A fülszövegben benne van, hogy ezek kérdőasztrológiai aforizmák.
Tehát ez egy ilyen kis rejtett kincs, hogyha látjátok valahol és kérdőasztrológiával foglalkoztok, mindenképp vegyétek meg.
Bonatus ebben foglalta össze az ő tudását százvalahány  kis aforizmában, ami azt jelenti, hogy nem túl összefüggő ez a mű. Tehát nem az elejétől a végéig elmagyarázza, hanem bizonyos szempontok szerint pontokba szedve mondja el a tudását, de aki már ismeri a kérdőasztrológia alapjait, annak nagyon érdekes pluszokat és hiteles forrást nyújt ez a könyvecske, vagyis mindenképpen ajánlom.

Idézet: „A második szempont (amire az előzőekben már céloztunk) az eljárás módja vagy a hozzáállás, amit mindenkinek követnie kell, aki csak kérdéssel fordul egy asztrológushoz. Nevezetesen, amikor valaki szeretné kikérni az asztrológus véleményét a múlt, jelen vagy jövő dolgait illetően, az mindenekelőtt őszinte alázattal fohászkodjon az Úrhoz, aki minden tisztességes vállalkozás sikerének forrása, hogy bocsássa rá az igaz dolgok tudását, hogy megnyugvást nyerjen, és csak ezután forduljon az asztrológushoz azzal az eltökélt szándékkal, hogy kielégítsék valamely egyéni kétségét illetően. De nem ám csak amolyan jelentéktelen alkalmak, vagy könnyed érzelmi felindulások ürügyén, még kevésbé alantas, vagy törvénytelen ügyekben, mint ahogyan ezt sok tudatlan ember teszi. Hanem csak valóban fontos ügyekben, és amelyek egy álló nap és egész éjen át,vagy hosszabb ideje kavarognak a fejében, eltekintve persze a váratlan helyzetektől, amelyek nem tűrnek halasztást.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése