Szaturnusz a Vízöntőben


A Szaturnusz egyik uralmi jegyéből a másikba lép, szóval nem nagyon változik a hatása, a szigorúsága. Igaz a Vízöntő egy Levegős jegy, meleg és nedves ősminőségekkel, amelyek egyáltalán nem egyeznek a Szaturnusz földies, hideg és száraz ösminőségeivel. A Föld elemben és a Levegő elemben csak az objektivitás a közös. Tehát a józan, racionális látásmódra ugyangy szükségünk van a továbbiakban is, mint eddig. De talán amiatt, hogy  ennyire nem egyezik a jegy és az ura, itt több elégedetlenségre számíthatunk, mint a vele megegyező elemű Bakban. Talán ezért is kapcsolják a Vízöntő jegyét a forradalmakhoz.


Legnagyobb problémája a társadalomba való beilleszkedés, mely önfejűsége, különcsége és szabadságvágya miatt kihívást jelent számára. Vágyik a beilleszkedésre, de nehezére esik belső függetlenségét a közösség szabályaival összeegyeztetnie. Legfontosabb célja megtalálni a harmóniát öntörvényűsége és a közösség utáni vágya között, különlegessége elfogadása. Karmikus vétke: lázadás és árulás.

A Bak  és Vízöntő  Ascendensűeknek alapvetően nem változik meg az energetikai állapota, mert a Szaturnusz a Vízöntőben is uralmi helyzetben van hagyományosan. Viszont egy kicsit talán megkönnyebbülést élhetnek át, most hogy a Szaturnusz megszabadult végre a Plútó nyomasztó hatásától!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése