HORARY KÉPLET - Meddig tart még a COVID-19?

A kérdést pontosan úgy értettem, hogy meddig tart még a ránk való hatása, mert ebből a hisztiből, ami övezi már mindenkinek nagyon elege van. Kiváncsi voltam hát, sokáig kell még elszenvednünk a hatásait, vagy azért már látszik az alagút vége?


Itt az Ascendens nem konkrétan engem jelöl, mint kérdezőt, hanem úm. átadtam a társadalomnak, főképp itt gondolhatunk a magyar társadalomra, Magyarországra, hisz ez minket érint közvetlenül.

A képlet triplicitás szerinti érvényességű.

A jelölők:
Kérdező: Mars és Hold
A vírus: 6.h. (úgy általában mint betegség): Mars a jelölője



Itt rögtön észrevehetjük, hogy a Kérdező és a betegség (vírus) jelölője megegyezik. Mint jelent ez? Hogy sajnos a kérdező, a társadalom jelen esetben, eléggé hajlamos erre a betegségre, hajlamos elkapni a vírust. Ez nem jó jel, de önmagában még nem jelenti a járvány terjedését.

Van egy jó hírem meg egy rossz - melyikkel kezdjem?

Bocsánat a viccért, de tényleg mindkettő igaz, ám mégsem annyira vészes a helyzet. Mindjárt mutatom is.

Egyrészt a Mars mint a vírus jelölője (is) egy egzaltált Bak Mars. Az egzaltáció azt jelenti, hogy csúcson van, kiugró a dolog. Magyarán épp tetőzik a járvány.
És ha úgy nézzük, hogy a Mars a betegség jelölője is, akkor a Holddal, mint eseményjelölővel egyelőre közeledő fényszögben áll sajnos. Ami mit jelent, hogy még egy ideig "tombolni fog" a járvány, és további megbetegedések történnek. Ám szerencsére a "kérdező" az ország lakossága is egy erős egzaltált Mars (ami egyrészt jelenti, hogy pánikol, hogy erőszakos, másrészt, hogy elég erős egészségileg).
Viszont másik oldalról nézve, a 6.h.jegyének a Kosnak az egzaltációs ura (és almutenje) a Nap. Ha a vírust mindenáron szeretnénk elkülöníteni a Kérdezőtől, akkor szoktuk ezt a megkülönböztetést használni. Na most, a Mars (mint Kérdező) és a Nap (mint járvány) között már távolodó a fényszög, és kb.4-5° múlva megszakad. Azaza véget ér számunkra a járvány. Miután a két jelölő változó és kardinális jegyekben van ez elég rövid-közepes időtávot ad meg, jobb esetben 4-5 hét, rosszabb esetben 4-5 hónap. Ráadásul ez  Nap egy peregrin Nap a Halakban, együttállásban a Neptunusszal. igy már nem tűnik olyan erősnek, viszont a Neptunusz hatása miatt zavaros a helyzet, nem lehet tudni a betegek pontos számát, és sok az illúzió vagy éppen téves hír körülötte.

Viszont akkor most kérdezhetnétek, hogy akkor melyik igaz? Még erősödik a járvány vagy már csökken? Összefoglalóan azt mondhatnánk, még lesznek továbbra is megbetegedések, de ez már a csúcs, innen már csak stagnálni fog, és az említett időtáv múlva, valószinüleg szépen eltűnik a fenyegetettség.

Persze mivel ez a képlet még nem egyértelmű teljesen, ilyenkor érdemes majd újabb képleteket feltenni időnként, ahogy egy szimpla betegségnél is tennénk.

Ami még érdekes lehet a két arab pont: A Betegség és baleset pontja a Skorpióban található, így a Mars lesz a szignifikátora (jelölője). A jelölő ilyenkor úgy viselkedik, minta a maga a pont volna. És sajna mint láttuk egybe is esik a Kérdező és a járvány alapjelölőjével (egzaltált a Bakban).
Viszont a Betegség 2. pontja a Szűzben van, annak ura a Merkúr, az a Merkúr pedig triplicitásban van a Vízöntőben (29°), de már nemsokára átlép  a Halakba, ahol romlásba kerül.
Tehát ez a két arab pont, vagy részesülési pont is azt támasztja alá, hogy egyelőre a hatás kettős, épp tetőponton vagyunk, lesznek még további megbetegedések, ám már látszik az alagút vége is, tehát a mondott időintervallumban meg fog szűnni ez a járvány.

Állócsillagok közül a Marssal a VEGA áll együtt, ami egy jóindulatű állócsillag, így kárt nem okoz, míg az Ascendenssel az ALPHECCA  és ACRUX állócsillagok. Az Acrux amely Jupiter természetű, hoz egyfajta jótékonykodási hajlamot, sőt szertartásosságot, a mágia, a misztériumok, az igazsságosság szeretetét. 

Az Alphecca Ptolemaiosz szerint Vénusz és Merkúr természetű, de Alvidas szerint Mars és Merkúrhoz hasonló. Tisztességet, becsületett, költői és művészi tehetséget ad.
A konstelláció egyik régi magyar neve Mária kertje volt, amely a keresztény időkben a Boldogasszony fogalmát, a magyarok Nagyasszonyát rejtette. Nevezték Koronáscsillagnak, Koszorúcsillagnak, Sarlóscsillagnak és Patkócsillagnak is.
A hagyomány szerint az Alphecca státuszvagy rangbeli emelkedést jelöl, ugyanakkor kapcsolódik hozzá a ranggal járó nehézség, kötöttség, áldozathozatal vagy feladatvállalás is. Vagyis nagyrészt rajtunk is múlik, miylen hamar sikerül leküzdeni a vírust!


Szóval prominens helyen igazán rossz, ártó csillag nem szerepel ebben a képletben!
Amennyiben mélyebben vagy személyesebben szeretnél erről kérdezni, írj az emailímemre: horary70@gmail.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése