Állócsillagok a Halakban - SADALMELIK

Halak 3°46'A Vízöntő alfa csillaga, az alak keleti válla. Nevének jelentése: a király szerencsecsillaga.

Másik gyakori írásmódja Sadalmalek. A kínai Holdházak közül ez a csillag jelölte a 23.-at. 
A Sadalmelik a konstelláció keleti válla, az a kar, amely a vizes urnát tartja.



 A tradíció a kiömlő vizet az élet vizével azonosította, amely szabadon áramlik, táplál és megújít. 

Áldást és bőséget hoz, segít megteremteni mindazt, ami az élethez szükséges. A sumér mitológiában ezt a konstellációt Enki főistenhez kötötték, aki a teremtő mágiát, a bölcsességet és a civilizáció áldásait uralta, a görögök pedig Prométheusszal, az emberiség jótevőjével hozták összefüggésbe.

A középkori Európában a víztartó edény a megkeresztelkedés eszköze lett, vagyis életet adó szerepe áldást és szentséget biztosító rituálévá alakult. A Sadalmelik egyike annak a két csillagnak, amelyet még az ókorban neveztek el, és hajszálpontosan rajta áll az égi egyenlítőn. A másik ilyen Mintaka, amely az Orion övében található, s e kettőn kívül egy harmadik, a Szűzben álló Porrima is nagyon közel kerül az egyenlítőhöz, de a háromból csupán a Sadalmelik az, amely a két nagy kört, az Állatövet és az égi egyenlítőt valóban összeköti s így az emberi szféra isteni kivetülését is szimbolizálja.

A Sadalmelik azért válhatott a királyok szerencsecsillagává, mert helyzetéből adódóan olyan lelkeket jelöl, akik már nem csupán vakon
vesznek részt a karmaépítésben, hanem felelősséget vállalnak a tetteikért, és tudatosan döntenek minden élethelyzetben.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése