SZIMPI? NEM SZIMPI?


JOHN TRAVOLTA & P. ÉVA

Játékunk harmadik részvevő „párosa” Éva és John Travolta. Nézzük, mitől szimpatikus vajon Évának Travolta és mi köthetné össze őket? 


VÍZÖNTŐSÉG

Éva Vízöntő ASC-ű, Bak Napú, JohnTravolta Rák Asc-ű, Vízöntő Napú.


A Vízöntő jegy általános jellemzése

A Vízöntő jegy szülöttére is alapvetően jellemző a függetlensége. Senkitől és semmitől nem függ, szabad, önálló és öntörvényű, nem tűri a korlátokat, szabályokat, mások által meghatározott kereteket. Menekül az érzelmi kötöttségek elől is, emiatt gyakran magányossá válik. Folyamatosan megújul, mindig valami újat akar létrehozni, a tökéletességre vágyik, de ha nem képes keretek közé szorítani túláradó intellektusát, az eredmény kaotikus lehet. Nyitott, és könnyedén alakít ki kapcsolatokat a hozzá hasonlóan gondolkodókkal, de nehezen alakít ki mély barátságokat. A Vízöntő képes akaratát alárendelni a közösség érdekeinek, de rosszul viseli a felelősséget, inkább továbblép. Ha megtanulja, hogy a világot csak úgy tudja megváltoztatni, ha ő maga is megváltozik, felszabadulhat.

Vízöntő ASC

Nyitott típus. Széles látókörű és érdeklődésű. Vonzza a modern technika, de érdekli az ősrégi is, ha az valamiben különleges. Saját maga is különleges és különc. Gyakran nem érti meg a környezetét, de ez visszafelé is igaz. A határidőket nagyon nem szereti. Szociális beállítottságú, ugyanúgy tud beszélni egy utcaseprővel, mint egy miniszterhelyettessel. Szenvedélymentesség jellemzi. Nehezen viseli a korlátokat, kötöttségeket, a szabadság az életeleme. Nem hűtlen, de ha éjjel eszébe jut, hogy menni akar, akkor nem lehet megállítani. 


Már itt látszik a szimpátia: általában amely jegyben van a z ASC-ünk az olyan Napú emberek (és viszont) alapjáraton szimpatikusak nekünk. 





VÍZ JEGYEK


Elemekben, nincs hiány, amely a rácuppanást igazolna, de a szimpátia hasonlóképp megvan, mivel mindkettőjüknél  érdekes módon a Vízes jegyek dominálnak (hiába a sok Föld meg Levegő).


  A lényeg az, hogy akiknek a Víz jegyekben van a legtöbb bolygó, akkor kifejezetten érzelmes alkatok. A Víz jegyek flegmatikusak, ezért az érzelmek nem mindig látszanak rajtuk, inkább belül élik meg a dolgokat a párkapcsolatban is. Ettől eltkeintve ragaszkodós alkatok mindketten a Vízöntő vonások ellenére is.



FÉRFI/NŐI IDEÁLOK



 Évának a férfi ideálja a Földies (Bak Nap) és Vizes (Skorpió Mars) alkat = azaz legyen gyakorlatias, ragaszkodó  és érzelmes. Travolta ennek teljesne megfelel, mivel Rák ASC-ű (Vizes) és a születési uralkodó Holdja  Szűzben van (Földies) = teljes az egyezés.


Viszszafelé már nem iylen egyértelmű, mert Travolta női ideálja egyfelől Földies (Szűz Hold) és Vizes (Halak Vénusz) = szintén, gyakorlatias, ragaszkodó és érzelmes legyen. . Szóval Travolta nőideálja megegyezik Éva férfiideáljával. Vagyis mindektten ugyanazon alapvető vonásokat keresik a leendő partnerekben. Ez érdekes.

Éva viszont csak részben felel meg ennek a képnek, mivel az ASC-e a Vízöntőben a Levegő elemet hozza, viszont a születési uralkodója a Bikában hozza a Föld elemet. 



ASC-EK TALÁLKOZÁSA



Travoltának a 7.házába esik Éva Asc-e: Ha a 7. házba esik a másik Ascendense, erről volt szó az elején, akkor az abszolút társat látja benne, a hiányzó másik felét, a kiegészülést. Úgy érzi, együtt többek, mint külön-külön. Mindent együtt lehet csinálni. A házastársat látja a másikban. Szeretne hozzámenni, ha nő, vagy elvenni a másikat feleségül, ha férfi az illető.

Évának pedig Travolta Asc-e a 6.házába Mi van, ha a 6. házba esik a másik Ascendense? Úgy érzik, a hétköznapok nem olyan szürkék, hanem változatosak, a munka izgalmas és nincs lehetetlen feladat, amit ne tudnának együtt megcsinálni.


SZÜLETÉSI URALKODÓK




A két születési uralkodó Travoltának a Hold, Évának (hagyományosan( a Szaturnusz  kedvező, harmonikus, más néven könnyű fényszögekkel kapcsolódik Ez valószínűleg azt jelenti, hogy rögtön szimpatikusnak találják egymást, könnyen összeismerkednek, könnyen össze tudnak jönni, találkozni, illetve könnyebben fejlődik közöttük a kapcsolat. Nincsenek alapvető ellentétek közöttük, jobban össze tudnak simulni. , ez a fényszögkapcsolat csak a kezdeti lépéseket könnyíti meg. Illetve később is belejátszhat egy kicsit, de nem az egész kapcsolatot határozza meg. 

Itt a nem hagyományos szül.uralkodó, az Uránusz Évánál  nem adha erre magyarázatot, hiszen az félszextilben áll Travolta Holdjával (=inkább csak irritálnák egymást). 





MIT SZERETNE ÉVA 7. ÉS 5.HÁZA?



Éva 7.h.igényel :Nap, Szaturnusz (azaz tekintély, és csillogás vegyítve érettséggel és fegyelemmel)

Ebből Travolta : tudja hozni a Napot, mivel a Napja opponálja  a születési uralkodó Holdját, plusz a  Szaturnusza pedig  szextilben áll vele, a Holdjával. 
Éva 5.háza igényelne Merkúrt, Jupitert (azaz kommunikációt és szellemiséget, nagylelkűséget és humort).
Travolta ezeket is tudja hozni, mert a Merkúrja opponálja a születési uralkodó Holdját, a Jupitere pedig  kvadrátot vet rá. Ráadásul Travolta Holdja eleve a Szűzben áll, mintegy merkúri jegyben.

Szóval Éva megkapna mindent, ami neki alapvetően  fontos egy párkapcsolatban. Cska pont Travolta Holdjára nincs igénye (a Hold a gondoskods, lelkizés). 




FÉNYSZÖGEK



Nézzük ezekutén, milyen pozitiv fényszögel kötik még össze őket?




Nap (Éva) –Hold (Travolta) trigon

A legfontosabbak a Nap–Hold kapcsolatok két horoszkóp között. Itt az örök férfi kép találkozik az örök női képpel. Ezek elvileg, ha együttállásban vagy harmonikusan állnak, akár életre szóló kapcsolatokat is hozhatnak.Erre mondják, hogy ezek a kapcsolatok az égben köttetnek. Nem csak a párkapcsolatoknál lehet így, hanem bármilyen emberi kapcsolatban. Egyfajta lelkitársi érzetet hoz magával, mindenképpen a tudatos és az ösztönös én, illetve a lelkiség és a szellemiség kapcsolata jó esetben.


Nap
 (Éva) –Merkúr/ Merkúr Nap

Harmonikus fényszögnél a beszélgetések, a gondolatok kicserélése mindenképpen támogatott lesz a két fél között.

Nap
 (Éva) –Szaturnusz (Travolta) szextil

A harmonikus fényszögnél a Szaturnusz támogatja a Napnak az önkifejezési törekvéseit, diszharmonikus fényszögeknél pedig pont, hogy keresztbetesz neki. Ez nem annyira kellemes egy kapcsolat szempontjából.

Hold
 (Éva) –Jupiter  (Travolta) szextil

Ez is házasságjelölő fényszög, egymás lelkének teljes, totális és törvényes elfogadása.
A  Hold–Jupiter harmonikus állásai is törvényszerűen összehozzák a kapcsolatokat, sőt ezeket a hagyomány „házasságjelölőknek” mondja. A másik  lelkének (Hold) teljes és törvényes elfogadása (Jupiter). 


Vénusz (Éva)  - Ascendens  (Travolta)  trigon
Ez egy érdekes állás, A Vénusz az nagyon meg tudja szeretni az Ascendenst. Mert mindig a bolygó az aktívabb fél, erre vigyázzunk, a tengely az passzívan „eltűri” jó értelemben a bolygó aktivitását, hogy közeledjen felé. A Vénusz az lágy, kedves, nőies, szépen közeledik. Ha ez egy nő és egy férfi Ascendensén áll, ott lehet nagy szerelem, mert akkor a Vénusz a férfinak az abszolút nőt testesíti meg, a nőiesség esszenciáját. Van, aki szerint ez nagy szerelmet jelent,. Az biztos, hogy a Vénusz nagyon is odalehet az Ascendensért, de az Ascendens tulajdonosa sokszor észre sem veszi, vagy egyszerű kedveskedésnek tulajdonítja a Vénusz udvarlását.  Ha nőé a Vénusz, talán jobb, mint fordítva,  hisz Vénuszként inkább azt szeretné, ha őt csábítanák el, minthogy ő csábítson.


Mars
 (Éva)  - Merkúr (Travolta)  trigon

Ha jól állnak, akkor a Merkúr a szavaival, gondolataival tettekre sarkallhatja a Marsot, amit aztán az megvalósít. 

Mars
 (Éva) –Uránusz (Travolta)  trigon

Szintén egy pörgetettséget jelent, bár nem annyira szexuális talán, mint a Vénusz–Uránusz, de mindenféle őrültségbe belevihetik egymást, az extrém sportoktól kezdve bármibe. Vigyázni kell, hogy nehogy veszélyes dolgokba vigyék bele egymást, ami törvénybe ütközik esetleg, mert az Uránusz ilyeneken nem fog gondolkodni.


Jupiter
 (Éva) - Ascendens (Travolta)  trigon

Ez az abszolút elfogadás. Ez az agapé, az isteni szeretetet érezzük a másik felől, bármilyen megnyilvánulásunkat örömmel fogja fogadni, emiatt valószínűleg jól fogjuk magunkat vele érezni.

Szaturnusz
 (Éva) - Hold (Travolta)  trigon

Ha jól állnak, akkor abszolút lelki támaszra talál a Hold a Szaturnuszban, egyfajta gyermeki biztonságérzetre. 

Szaturnusz
 (Éva) - Merkúr (Travolta)  szextil

Ha jól állnak, komolyabb probléma nincs, a Szaturnusz támogatja a Merkúrt a gondolataiban, a beszédmódjában, kifejezésmódjában. 

Uránusz
 (Éva) - Jupiter (Travolta)  trigon

Váratlan, hirtelen események, általában nem túl rossz kimenetellel. Szeretik a meglepetéseket.




Vénusz
 (Éva) – Plútó (Travolta) kvadrát

Nagyon erős szexuális vonzás, de nem olyan nyíltan, mint a Mars–Vénusznál. Viszont helyettesítheti azt. Ezzel is lehet szexuális életet élni, akár egy életen keresztül egy házaspárnál, de az is igaz, hogy sokkal többet fogják egymást kerülgetni, főleg az elején, mire összejönnek.Kiválthatja akár a Mars–Vénusz kapcsolatot is, de nagyon jellemzően, sosem lesz olyan nyílt és egyértelmű, mint amaz. Ez is nagyon erős szexuális vonzerő, de inkább játszmázást jelent, inkább egy háttérben lévő állandó vonzalmat, nehezebben fejlődik ki, nem annyira nyilvánvaló, nem annyira kezdeményező itt a Plútó, mint a Mars lenne a helyében. Akár évekig is kerülgethetik egymást, mire összejönnek. Mindig benne lesznek a játszmák, a manipulációk, egymás kerülgetése. Mindenképp a legkíméletlenebb fényszögkapcsolat, amolyan „se vele, se nélküle”.
Ami még érdekes, a Plútó–Vénusz kapcsolatban az ízlés is formálódik (Vénusz az ízlés, Plútó az átalakítás). Ilyen állással sokszor az a típus fog nekünk tetszeni, akit előtte ki nem állhattunk (a kopaszok, a macsók, a más nemzetiségűek, a ducik, az extrémek, stb.) Viszont épp ezért jó hír az ilyen állásnál, hogy egy pár még hosszú évek múlva is kívánatosnak és vonzónak érzi egymást, hiába csúnyultak vagy öregedtek meg közben, a vonzalom, a vágy megmarad.

Mars
 (Éva) Plútó (Travolta)  kvadrát


Elvileg lehet erőszakos állás, én inkább azt látom, hogy ez is egyfajta vonzódás, amikor egymás körül keringenek az emberek és nem tudják egymást elengedni. Van benne lelkesedés, manipulálás és ragaszkodás is egymás irányában.  Csak a kvadrát és az együttállás számít igazából, és bár lehet benne szexuális töltet, általában nem ez a fő jellemzője. Jelentkezhet barátságban, tanár-tanítvány viszonyban is. A fő jellemzője egy érdekes jelenség, hogy ilyen esetekben a Plútó az, aki elkezd szaladgálni a Mars körül, egyszerűen fizikailag igényi a jelenlétét, ill. odavan érte, rajong érte. 




Neptunusz
 (Éva) - Vénusz (Travolta)  kvadrát

Nagyon idealizált kapcsolat, aminek előbb-utóbb „rossz vége lesz”. Valószínű, hogy kiábrándulás, csalódás lehet, a piedesztálra emelt személy le fog bukni arról az emelvényről és akkor csalódnak egymásban, ez nem kellemes dolgokat vetít előre. De az elején nagy belehabarodást mutathat a másik képzelt erényeibe.
Bár önmagában nem lenne negatív ez az állás, de a végeredmény könnyen lehet negatív. Ugyanis ez az állás azt eredményezi, hogy a Neptunusz felfokozottan rajongani kezd az  Vénusz kinézetéért, gáncstalan lovagnak, angyalnak, nagyon-nagyon szépnek és finomnak látva őt. Rajong érte, de az álomvilágába nem fér bele, hogy az angyal időnként egyszerűen csak emberi tesz. Ettől a Neptunusz, ahogy az történni szokott vele, kiábrándul, vagy pedig addig-addig tűr és nyel, magából mártírt csinálva, amíg elmegy a kedve az egésztől. Miután a Neptunusz a csalás és ködösítés nagymestere itt, inkább fogja magát és elpárolog szó nélkül. Persze piszok rosszul érzi magát és bűntudata van és a továbbiakban jó sokáig nem mer majd a másik szeme elé kerülni. Mert azért érzi, hogy ezt nem így kellett volna intéznie, de nem tudta másképp megvédeni magát. A szegény becsapott Vénusz vagy Ascendens pedig csak áll és bámulja a Neptunusz hűlt helyét, haragszik rá istentelenül vagy neki is hatalmas bűntudata támad, hogy vajon mivel üldözte el szegény Neptunuszt.


Bár nem soroltam föl minden egyes állást,csak a jelentősebbeket, összeszámolva 5 negatív állás áll szemben 14 pozitiv állással kettejük képletének összehasonlításában! Azért ez igen jó arány, így valószínű, hogy ha ismernék egymást  a mindennapokat is kellemesen , harmonikusan élhetnék meg egymással. 


Reméljük, esetleg lesz még alkalma Évának találkoznia  Travoltával egyszer az életben! <3
























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése