FILMEK ÉS CSILLAGOK 7.


SZERELEM, SZERETET, PÁRKAPCSOLAT ÉS HARMÓNIA



(Rüdiger Dahlke és Margit Dahlke "A Hollywood-terápia" c.könyve nyomán)

 A 7. életszínpad forgatókönyvének legfontosabb témái az emberi kapcsolatok: azoknak minden fajtája, a párkapcsolat,a  szeretet és a szerelem. Végső soron az, hogy szeretünk, és a vágy hogy szeretve legyünk, a legalapvetőbb hajtóereje minden gondolatunknak, érzésünknek és tettünknek.
A lélek síkján a párkapcsolatban keressük a harmóniát. A poláris világ lényeként érezzük a tökéletlenségünket és fél lényként keressük a jobbik felünket, akivel együtt kerekebbek és teljesebbek vagyunk.
A 7. életszínpad szerelemi színdarabja előbb-utóbb drámává válik, amikor a pár rájön hogy látszatharmóniában élnek. A szerelem isteni hatalom. A szerelem ellen nincs orvosság. És ahol megjelenik átadjuk magunkat a  varázsának. De a földi világban a szerelemnek is ára van.




A VII. ház: a társas kapcsolatok háza


A ház bolygója a Vénusz, jegye pedig a kardinális levegő jegy, a Mérleg. Ez a ház határozza meg minden társas kapcsolatunkat, legyen az párkapcsolat, munkahelyi vagy baráti viszony, a lényeg az egyenrangú társulás, a szövetség, és az ehhez tartozó konfliktusok is, melyek mind formálnak minket, üzenetet hordoznak. Az életünkbe belépő emberek valamilyen formában mind a saját személyiségünket formálják, bár néha csak utólag válik ez világossá. Kulcsszavak: társ, párkapcsolat, házasság, barátság, kollégák, együttműködés, konfliktus, szövetség, társulás, kapcsolati energia.


A Mérleg jegy általános jellemzése

Legmagasabb szintjén a Mérleg számára a szeretet a legfontosabb, egész életét, lényét áthatja. Ez a szeretet a fizikai valóságtól független, nem testi, anyagi szeretet, hanem mélységes lelki kötődés.
Középső szintjén már nagyobb szerepet játszik az anyagi világ, ezért nagyon gyakori, hogy a tudatalattiban lappangó feszültségek és érzések a művészetben keresnek kitörési módot.
Legalacsonyabb szintjén a külvilágnak akar megfelelni, a külsőségek rabja, aki mindenkinek tetszeni akar, ezért feltűnősködik, szerepet játszik, valódi háttér és tudás nélkül.

Don Juan DeMarco (1994)

Egy különös fiatalembert hoznak be a zárt osztályra, aki azt állítja magáról, hogy ő Don Juan (Johnny Depp), a világ leghírhedtebb szeretője, több mint ezer nő elcsábítója. A tapasztalt Dr. Micklernek (Marlon Brando) hat napja van, hogy bebizonyítsa, a fiú nem közveszélyes elmebeteg, csak önveszélyes álmodozó. Kezdetben kételkedve hallgatja páciense hihetetlen történeteit, ám idővel egyre inkább meggyőződik arról, hogy akár maga Don Juan is mondhatná a szerelem, a szenvedély és a romantika eme ragyogó meséit.

A szerelem fészkei (1992)


George-ot, a jómódú, művelt párizsi lányt és Gavint, az egyszerű skót halászfiút látszólag világok választják el egymástól. Mégsem tudnak egymás nélkül élni. Közös gyermekkori vakációjuk óta – a rövid találkozások és hosszú távollétek alatt – erősödik mindkettejükben a másik iránti (kezdetben hangsúlyozottan testi) vonzalom. George férjhez megy, Gavin megnősül, de folytatódik kapcsolatuk. Szenvedélyes szerelmük átíveli a közöttük lévő társadalmi és kulturális különbségeket.

Plasztik szerelem (2007) 

Lars és Bianca az interneten ismerkedtek meg. Amikor Lars bemutatja testvérének és sógornőjének a brazil lányt, a család cselekvésképtelen a döbbenettől. Biancát ugyanis a legélethűbb modelleket gyártó gumibaba cégtől rendelte a szociális interaktusokban kicsit gyengécske Lars. A kisváros orvosa – háziorvos és egyben pszichiáter – azt tanácsolja a családnak, viselkedjenek ők is természetesen, mintha a plasztik baba igazi lány lenne. Az orvosi tanácsra hallgatva nem csak a család, de az egész város belemegy a játékba. Így aztán Bianca gyorsan beilleszkedik a közösségbe, modellkedik egy helyi butikban, misére jár, önkéntes munkát vállal a kórházban és elkíséri Larsot élete első házibulijára…

Vakrandi (2015)


Machin egy hallgatag és embergyűlölő játéktervező, aki csak is kizárólag a munkájának él és mindennél többre értékeli a csendet. Machine kiváló eredménnyel végzett fiatal zongoraművész, aki épp most költözött be az új lakásába, keményen készül a következő klasszikus zenei zongoraversenyére, mely nagy áttörést jelenthet művészi karrierjében. Számára a zene és a hangok jelentenek mindent. Két főhősünket csak egy papírvékony fal választja el őket egymástól. A dolgok akkor kezdenek érdekessé válni, amikor az együttélés mellett döntenek, anélkül, hogy látnák egymást.

Menedék (2013) 


Egy titokzatos fiatal nő érkezik Észak-Karolina egyik kisvárosába, ahol megtalálja az igaz szerelmet egy magányos apuka személyében. A megindító romantikus thriller alapjául szolgáló könyv írója Nicholas Sparks, a best-seller szerző,
akinek a Szerelmünk lapjai és a Kedves John is köszönhető.





45 év (2015)


Kate és Geoff 45. házassági évfordulójáig már csak egy hét van hátra. Jól haladnak az előkészületek az ünnepléshez, de egy váratlan levél mindent felborít: Geoffot arról értesítik, hogy évtizedekkel ezelőtt eltűnt régi szerelmének holttestét megtalálták egy svájci gleccserbe fagyva. Az ünnepség előkészületei ezután nem maradnak feszültség nélkül.



Oltári nő (1999)

Ike Graham az a fajta újságíró, aki mindig az utolsó percben írja meg a leadandó cikket. Egy nap, éppen sztori híján késlekedik, amikor egy bárban egy részeg idegen mesél neki Maggie Carpenterről, aki mindig elmenekül az oltár elől. Ike, aki egyébként sincs túl jó véleménnyel a nőkről, gúnyos hangú cikket ír az ismeretlen Maggie-ről anélkül, hogy utánamenne a hírek valódiságának. Másnap kirúgják a munkahelyéről, mert túl messzire ment, és meghamisította a valóságot. Ike-nak egyetlen esélye marad: lemenni a kisvárosba, és megírni a valóságot Maggie-ről, akinek negyedik esküvői kísérlete közeleg. Hamarosan kiderül azonban, hogy az egész falu Maggie újabb menekülését várja, és ez már egy cseppet sem tetszik Ike-nak. 

A nagyon nagy ő (2001)


Hal Larson nem valami nagy szám, de igényei és kritikus megjegyzései azok vannak, ha nőkről van szó. De a kutya se megy el vele, ezért kihasználja a váratlan lehetőséget. Tony , a motivációs guru felajánlja, hogy hipnózissal segít rajta. A gyors kezelés után Hal csak a nők belső értékeit veszi észre. Nemsokára vadul szerelmes lesz a kövér Rosemarybe. Mauricio szintén pancser barátja rá se ismer, és mielőtt végzetesre fordulna Hal sorsa, minden eszközzel azon dolgozik, hogy visszaterelje a helyes útra.

Minden végzet nehéz (2003)

Harry (Jack Nicholson) javíthatatlan playboy, korát meghazudtoló libidóval. Legfőbb vezérelve: soha ne kezdj harmincnál idősebb nővel! Éppen legújabb barátnőjével, Marinnal (Amanda Peet) töltik első közös hétvégéjüket, amikor Harry szívinfarktust kap. Orvosa, Julian Mercer (Keanu Reeves) nem engedi vissza a városba, hanem Marin anyjának, Ericának (Diane Keaton) a gondjaira bízza. Erica elvált, sikeres New York-i drámaíró, akit Harry rendkívül vonzónak talál. 

A rózsák háborúja (1989)


A vérbő fekete komédia egy tizenhét éves házasság megromlásának, darabokra hullásának hiteles krónikája. Rózsáék háborúja a nemek háborújáról szól. A nagy szerelemről, amely néhány csodálatos, romantikus pillanattal kezdődik, az oltár előtt folytatódik, majd eljut a válóperes ügyvéd irodájába. De ez még mindig nem a végállomás: Oliver és Barbara, az egykor boldog pár nemsokára saját szobájában találja magát, a barikád két oldalán. A nehéztüzérség akcióba lép. Repül a váza és a gyertyatartó, és a helyzet egyre rosszabbodik.

A velencei kurtizán (1998)

A XVI. századi gazdag Velencében a képmutató fényűzés uralkodott. Veronica Franco számára eljött a házasodás ideje, de nem mehet hozzá szerelméhez, Marco Venier-hez, mivel nincs elég hozománya. Veronica számára két választási lehetőség adott: apáca vagy kurtizán legyen. Tapasztalt édesanyja leleplezi előtte a titkát, és segítségével a szép Veronica a kurtizánok életét választja. Érzékiségével meg tudja nyerni a francia királyt Velence törökellenes terveihez. Irigyelt kurtizánná válik, egy napon azonban a várost ellepi a Fekete Halál, a pestis. Az egyház üldözni kezdi a kurtizánokat, mint az erkölcsi és egészségügyi fertő fő okozóit. A városba költözik a hírhedt inkvizíciós bíróság, amelynek ítélete elől nincs menekvés.

Szerencsecsillag (2012)


Logan Thibault tengerészgyalogos őrmester épen és egészségesen tér vissza Irakból. Meggyőződése, hogy mindezt annak az ismeretlen nőt ábrázoló fényképnek köszönheti, melyet a háború során talált. Hazatérve elhatározza, hogy megkeresi a képen látható nőt. Hosszas nyomozás után sikerül is rátalálnia, ám a férfi nem meri bevallani, hogy miért jött. Végül munkát vállal a családnál, és Beth kezdeti bizalmatlansága ellenére idővel egyre közelebb kerülnek egymáshoz.

Színes fátyol (2006) 


A középosztálybeli orvos, Walter és az elkényeztetett, felsőosztálybeli Kitty házassága elhibázott döntés volt. Kitty, férje munkája miatt, londoni életét hátrahagyva Sanghajba költözik, ahol rátalál a szerelem a helyi konzul személyében. Miután Walter felfedezi hűtlenségét, büntetésképpen a kolera által legsúlyosabban érintett területen fogad el egy állást, és ragaszkodik hozzá, hogy Kitty is vele tartson. Az utazás a gyönyörű távoli kínai faluba és az ott megélt szörnyűségek értelmet és célt adnak elveszettnek hitt kapcsolatuknak.

A felolvasó (2008)


A második világháború után a kamasz Michael rosszul lesz az utcán, és egy ismeretlen nő segít neki hazajutni. Felgyógyulása után a fiú felkeresi a nála kétszer idősebb Hannát, hogy megköszönje neki a segítségét. Szenvedélyes és titkos viszony alakul ki kettejük között. Michael rendszeresen felolvas a nőnek, aki idővel váratlanul eltűnik, kétségek közt hagyva a fülig szerelmes kamaszt. Nyolc esztendővel később a joghallgató Michael a náci háborús bűnösök tárgyalásaira jár. Megdöbben, amikor a vádlottak padján látja viszont kamaszkori szerelmét.

A tövismadarak (1983–1983)


Egy pap, aki Isten és saját emberi érzelmei közt őrlődik. Egy lány, aki az elérhetetlenre vágyik. A népszerű Tövismadarak tévésorozat e beteljesülésre váró, tiltott szerelem krónikája. Az 50 évet felölelő szerelmi történetben vágyakkal, bosszúval, félelmekkel és szenvedéllyel teli sorsokat követhetünk végig.




Nyárutó (2013) 


A tizenhárom éves Henry a világtól elzárkózó, depressziós anyjával él. Miközben a kamaszkor nehézségeivel küszködik, igazából ő a férfi a háznál, aki gondját viseli a rászoruló Adele-nek. Egy nap, az iskola utáni bevásárlás során találkoznak Frankkel. A férfi nem valami bizalomgerjesztő, ám segítségre van szüksége. Meggyőzi őket, hogy fogadják be néhány napra. Hamarosan kiderül, hogy szökött fegyenc, és a rendőrség a nyomában van. A néhány nap, amit együtt töltenek, mindhármójuk életét megváltoztatja.

A szív hídjai (1995)

Carolyn és Michael édesanyjuk halála után hazaérkeznek Madison Countyba. Döbbenten értesülnek anyjuk végakaratából arról, hogy nem az édesapjuk mellé kívánja temettetni magát, hanem úgy rendelkezett, hogy hamvait vessék a híd alatti patak vizébe. A hagyatékot rendezgetve különös, szívszorító történetre derül fény. Évekkel korábban, 1965-ben, Francesca férje és gyerekei egy távoli vásárra utaztak. Ezalatt egy idegen férfi vetődött a farmra, és útbaigazítást kért a nőtől: a közeli Rosamunde-hidat kellett lefotóznia a National Geographic magazin részére. Beszélgetésbe elegyedtek, s a romantikus, más életről ábrándozó asszonyban mély vonzalom ébredt a fotós iránt. A rövidke négy nap alatt, amit együtt töltöttek, Francesca élete legnagyobb szenvedélyét élte át, amelynek történetét naplójában írta meg.

Micsoda nő (1990)


A jóképű és sikeres Edward Lewis üzleti ügyben Los Angelesben tartózkodik, amikor egyik este szórakozásképpen felcsípi az utcán sétáló csinos, de kezdő örömlányt, Viviant. Az este kellemesen telik, s másnap a férfi különös ajánlatot tesz a nőnek: megkéri, vegye át partnere szerepét egy igen fontos üzleti héten. Viviannek tetszik az ajánlat, bár gyakran nehéz feladatok elé kerül, ám varázslatos természetességgel és különös megérzéseivel oldja meg a kihívásokat. A különleges és izgalmas lánynak még végül a jégszívű üzletember sem állhat ellen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése