Nőnapra

 
Vénusz: hogyan lehet meghódítani valakit?

A Vénusz egy horoszkópban azt mutatja meg,hogyan adjuk és hogyan fogadjuk a szeretet, akár férfi az illető, akár nő. Azt mutatja, hogyan érzékeljük a szeretetet, hogyan érzékeljük a megbecsülést és meghittséget. A Vénusz az ízlésünket is jelzi, hogy esztétikai szempontból mit tartunk szépnek. Az ízlést és érzelmi érzékenységet mutatja. Miben találunk örömet, mit szeretünk csinálni?

Egy nő képletében saját magát jelzi a Vénusz, a női önképét, hogy milyennek tartja magát mint nő, mint fiatal, csábító nő (nem mint anya- azt a Hold jelzi!), milyen a szexualitása, hogyan fejeződik ki. Egy férfi képletében a Vénusz pedig szintén nem azt a nőt mutatja, amilyet feleségül fog venni vagy amilyennel együtt tudna élni, hanem "csak" azt, aki tetszik neki. Vagyis a női vágyképét.

Most nézzük meg a Vénuszt az egyes jegyekben (persze ezek a leírások sarkítottak a jobb megértés kedvéért - és egy horoszkópban még annyi más összetevő gazdagíthatja az összképet, hogy az itt leírtak igazából csak irányadónak tekinthetők!):



Kos Vénusz


Eléggé impulzív emberek, hajlamosak fejest ugrani a dolgokba. Nem arról nevezetesek, hogy finomkodnának, meglehetősen rámenősek. Akinél a Vénusz a Kosban van, hajlamos a másoktól független motivációra, a kezdeményezésre, valamint meglehetősen impulzív és agresszív.

Nőnél: előfordulhat, egy teszetoszább pasival, nem kizárt, hogy a nő „letámadja”. Rámenős, határozott nem sokat cicózik. "Apukám, ne tököljünk, térjünk a tárgyra" - ez a jelszava. Kos Vénuszú nő leginkább elébe megy a dolgoknak, aktívan tesz valamit.

Úgyhogy, ha meg akarjuk hódítani, legyünk nyugodtan harciasak, akár verekedősek is (harcművészetet űzők előnyben!) és menjünk csak a saját fejünk után. Legyenek saját kedvteléseink és ne akarjunk mindent együtt csinálni vele (akkor ő fog könyörögni, hogy velünk jöhessen), és nyugodtan kezdeményezzünk a szexben, ha nők vagyunk - imádni fogja! Ha meg pasiként Kos Vénuszú nőnk van - na az már úgyis rég ledöntött minket a lábunkról...!


Bika Vénusz

A Bikában levő Vénusz mindenki esetében nagyfokú érzékiséget jelent, hiszen a Bika nagyon testi, nagyon érzéki jegy. Nagyon kényes a megjelenésére, a testi kényelemérzetre, a testi szépségre, gyakran szereti a luxust. 

Nőként: kényelmes, esztétikus, jó evő-ivó, szereti a divatot, mindent ami esztétikus, szereti a művészeteket.  És ha szeret valakit, főleg testileg, akkor nagyon kedves vele és mindent megtesz, h. az illető jól érezze magát.

Ha Bika Vénuszú nőt szeretnénk magunk mellett tudni, elöször is vigyük el finom ételeket enni - vagy mi magunk főzzünk neki, az még jobb! Aztán jó borok, italok, ajándékok, aztán egy kényelmes hely, ahol ledőlhet (természetben még jobb), közben finom zene, masszírozás (ez minden föld-jegynek fontos!), kényelmes, lusta felfedezése egymásnak, vagy csak együtt hallgatni a madárcsicsergést (de csak ha kellemes meleg a föld, amin heverészünk és kellemesen süt a nap, és langy szellő fújdogál). Ha éppen tél lenne akkor egy kényelmes fotel vagy kanapé, egy jó film a dvd-lejátszón és egy pohár forró kakaó (vagy más általa kedvelt ital) a kézbe, ha van egy működő kandalló is, az maga a tökély! - így lesz tökéletes a randink vele....


Ikrek Vénusz


Nagyon társaságkedvelő, nagyon beszédes és szükségét érzi, hogy kommunikáljon más emberekkel. Gyakran található jelentős esztétikai tehetség azoknál akiknél a Vénusz az Ikrekben van. Diplomatikusak és taktikusak de ingatagok, nagyon ingatagok. Az érzelmeik nagyon gyorsan változhatnak. Két vagy három kapcsolatot is vihetnek egyszerre.

Nőként: flörtölős, könnyed,szórakozni vágyó, lételeme a bókok és a pasizás, emiatt is könnyen keveredik párhuzamos kapcsolatokba. Az Ikrek Vénuszú nők nem túl háziasak. Inkább társaságiak és jobban szeret könyvet olvasni vagy internetezni, mintsem mosogatni.

Ha meg akarjuk hódítani, intelligensnek kell lenni, tájékozottnak és jó kifejezőkészségűnek. Azaz jól elhelyezett bókokat kell elszórni. Az se baj, ha van egy kis mozgáskészségünk is, pl. jól táncolunk.


Rák Vénusz

A Rákban levő Vénusz természeténél fogva nagyon érzékeny. Sokkal háziasabb. Nagyon gondoskodó mindenkivel, akihez kötődik, akár a gyermekei azok, akik mások, akiket szeret. Nagyon régimódi a szerelemben. A szerelemről és házasságról alkotott képe egészen hagyományos és összetartó. Inkább együtt érző mint szenvedélyes. A szerelme afféle anyáskodás. Gondját viseli a szeretteiknek, igyekszik neki örömet szerezni, kedveskedik, de nem valami szenvedélyes. Ugyanakkor nagyon érzékeny az atmoszférára és más emberek hangulatára.

Nőként: süt-főz, családot alapít, gyereket nevel, tyúkanyó típus. Az ilyen nő nemcsak a gyermekeivel anyáskodik, hanem a férjével is. Ő választja ki, h. mibe öltözzön, elutazáskor ő pakolja be a táskáját stb.

Ha Rák Vénuszú nőt szeretnénk behálózni, legyünk háziasak, főzzünk rá, mossunk rá, gondoskodjunk róla, kicsit anyáskodhatunk is vele.


Oroszlán Vénusz

Olyan, aki a közeli kapcsolataiban mindig büszkén viselkedik és ha elutasításban részesül, ez a büszkesége könnyen megsérül. Azt kell éreznie, hogy tisztelik. Kapcsolataiban hajlamos a nyíltszívűségre és a nagyvonalúságra. És a hűségre is. Az Oroszlán olyan, hogy ha annyira megbántottuk, hogy már nem tud tisztelni bennünket, akkor többé már szeretni sem tud. Az Oroszlánban levő Vénusz nagyon igényli a csodálatot. Elismerést akar, ő akar lenni a legszebb és legnagyobb.

Nőként: mutatós akar lenni, szereti a márkás cuccokat magán, és azt szeretné, ha fölnéznének rá, mint királynőre.

Tehát ha Oroszlán Vénuszú nőt szeretnénk meghódítani, akkor legyünk mindig mutatósak, jól öltözöttek, trendik, márkás ruhákban, kiegészítőkkel, és jó ha van mit felmutatnunk teljesítményben. És vigyük olyan helyekre, amikről álmodni sem merne: méregdrága éttermek, bálok, társasági események, divatbemutatók, celebpartik stb. Ezenkívül csodáljuk és hízelegjünk neki (főleg a megjelenését, külsejét méltassuk), ne tévesszen meg minket, ha (ál)szerényen visszautasítja a bókokat.

Szűz Vénusz

Akinek Vénusza a Szűzben van, az meglehetősen fegyelmezett, hűséges személyiség, azonkívül egy kicsit puritán, aggályoskodó és kritikai hajlamú. Sőt nagyon kritikus tud lenni. Ezenkívül nagyon igényes a tisztaságra. De hűséges a szerelemben, jó szerető, becsületes és módszeres. Nagyszerű szerető, ha kedveljük azt hogy valaki gyakorlatias és megbízható - és tiszta. Különösen válogatós a kapcsolatokban, majdhogynem túlzottan is kritikus szellemű.

Nőként: prűd, visszafogott, nem biztos, h. élvezi a szexet, mert az piszkos dolog, nem szenvedélyes alkat. Elemezgeti, osztályozza a férfiakat (pl. egyik barátnőm 1-100-ig osztályozza a pasikat az utcán is, állandóan és kényszeresen). Ha viszont egy ilyen nő szeret egy férfit, folyton körülötte tesz-vesz, szereti kiszolgálni az illetőt. A magánéletben sokkal érzékenyebb mint nyilvánosan. Gyakran tűnik hidegnek, fegyelmezettnek.

Ha Szűz Vénuszú nőhöz szeretnénk közel kerülni, akkor legyünk nagyon gyakorlatiasak, gondoskodjunk róla: főzzünk neki gyógyteát, masszírozzuk meg ha fáradt, szolgáljuk ki és ugráljuk körül. Ne rohanjuk le nyers szexualitással, csak finoman, abban a tempóban haladjunk, ahogy ő megengedi.


Mérleg Vénusz

Akinek a Vénusza a Mérlegben van, azok a levegő jegyekhez hasonlóan kissé hűvös lehet, nem igazán a szenvedély hajtja, inkább a romantika iránti igénye. Bár nagyon nyitott a többi ember felé. Képes minden emberrel a saját szintjén kapcsolatot tartani, alkalmazkodó. Nagy benne az igazságosság és korrektség igénye. Amit igazán szeret a kapcsolatokban, az a harmónia és a béke. Egyáltalán nem szereti a túl nagy érzelmeket, az érzelmi kirohanásokat. A szenvedélyt, az érzelmeket csak addig fogadja el amíg azok békések és kedvesek.

A Mérlegekben vagy egyfajta mókás ellentmondás: mert vágynak az őszinteségre és utálják a hamisságot más emberekben, mégis gyakran éri őket az a vád, hogy ők a hamisak, mert erőnek erejével kedvesek akarnak lenni és ezt azért erőltetik, hogy a dolgok simán menjenek.

Nőként állandóan "cicomázza" magát (pl. naponta hajat mos), órákat készülődik reggelente, cizellált, romantikus a végletekig, inkább az udvarlás folyamatát szereti, mint magát a testiséget. Megjelenésében nőies, mégis meglepően hideg, zárkózott, intelligens de távolságtartó. A szerelem és szex iránti hozzáállása konvencionális. Nem nagyon érzelmes, de hajlamos a szentimentalizmusra. Ha megfeledkezünk a szülinapjáról, még sírva is fakad. Nagyon ad a formalitásokra, az illemszabályokra - ha el akarjuk üldözni, csak kezdjünk el nem köszönni neki!

Ha meg akarjuk hódítani: legyünk vele nagyon kedvesek. Ez jelentheti azt hogy ne sértődjünk meg rá, azt is, hogy legyünk vele lazák, legyünk kedvesek vele. Bármi jó neki ami kellemes, harmonikus, pihentető.

Legyünk vele nagyon udvariasak, köszönjünk, nyissuk ki az ajtót előtte- ha nő. Egyetlen születés- vagy névnapot se felejtsünk el, pláne nem a nagy ünnepeket, vegyünk neki finom csecsebecséket, vigyük el színházba, étterembe, táncolni stb.


Skorpió Vénusz

Akinél a Vénusz a Skorpióban van, az meglehetősen érzelmes, szuperérzékeny és nagyon-nagyon heves. Minden érzelme nagy hevességgel tör elő. Robbanásig gyülemlik benne valamiféle szenvedély. Ha a szenvedély eltűnik az életéből, meghal. Szüksége van rá, h. szenvedélyt érezzen aziránt amit csinál vagy aziránt aki iránt érdeklődik. És a Vénusz a Skorpióval együtt nagyon szexorientált. De egyúttal nagyon titokzatoskodó és antiszociális is. Nem egykönnyen adja ki magát. Nagymértékben elutasítja a konvenciókat hagyományokat. A Skorpióban levő Vénusz nagyon féltékeny is lehet, nagyon birtokolni vágyó. És mert nagyon erős benne a biztonságra törekvés, a közeli kapcsolataiba kapaszkodik. De ő maga is nagyon hűséges ám ez inkább érzelmi hűség mintsem viselkedésbeli. Szóval lehet h. titokban odavan valakiért mégis vígan flörtöl mással - igaz az a másik meg sem érinti érzelmileg.

Nőként: titokzatos, mély érzésű, zárkózott az érzelmei kifejezésében, de nagyon szenvedélyes, szélsőséges alkat és roppant féltékeny típus. Van benne egy jó adag szexuális büszkeség, büszke a szexuális kihívóságára vagy vonzerejére. A női egó nála kapcsolódik a szexualitáshoz.

Meghódítani sok szenvedéllyel lehet, izzó érzelmekkel, hogy mindent szenvedélyesen csinálunk, szexuális kihívósággal, heves jelenetekkel és féltékenységgel - ekkor érzi azt ugyanis, hogy igazán fontos a másiknak! Viszont soha ne legyünk kiismerhetők: legyünk egyszer forró jég, másszor hideg tűz - hisz a Skorpió imádja a szélsőségeket.





Nyilas Vénusz

A kapcsolatokban általában nagyon idealisztikus. Sok esetben nehéz őt meghódítani mivel a Nyilas nagyon ingatag jegy. Sok esetben nem tud mit kezdeni a valósággal, utál a jelenben élni, mindig a jövőbe tekint (sose a múltba!) és nem szeret szembenézni az élet valóságával.

Nagyon idealisztikus azzal kapcsolatban, milyen kapcsolatot akar, és erről gyakran beszél is - mármint az ideáiról. Számára nagyon nehéz megmaradni egyetlen kapcsolatnál és a nehézségekkel is ugyanúgy foglalkozni mint a jó dolgokkal. Légvárépítő. Hajlamos arra, hogy meneküljön a közvetlen jelentől..

Ha már összejött valakivel hajlamos azt bőkezűen elárasztani a szeretetével. Játszani is szeret vele. A humorérzéke kissé harsány, és általában durván őszinte. A tapintat vékony mázával se vonja be, amit mond. Ezért attól akiknél a Vénusz a Nyilasban van, azoktól nem várható hízelgés vagy dicséret. Azt mondja amit érez. Elmondja nekünk a hibáinkat, a gyengeségeinket és mindent, de "ilyen vagy és mégis szeretlek" - teszi aztán hozzá. Ők igazán nyersek, ennek ellenére nyitottak.

Nőként: szabadságszerető, vagány, fiús, független, valószinüleg több pasija van, heves, gyors, nyitott minden újdonságra. Nagyon nyers is tud lenni, nő létére is.

Meghódítani is így lehet: őszinteséggel, szókimondással, nagy nevetésekkel, vidámsággal, jó bulikkal, kirándulásokkal, nagy eszmecserékkel az élet értelméről.


Bak Vénusz

Ha valakinek a Vénusza a Bakban van, az nagyon tudatosan ügyel a jó hírére és az anyagi biztonságára, a szerelmet nagyon komolyan veszi, a kapcsolatokat nagyon komolyan veszi. Általában nincs valami sok humora és ami van, az is száraz és bántó. Általában nagyon komoly ember. A kapcsolatokban hajlamos a nagy óvatosságra és nagyon el kell ragadtatnia magát ahhoz, hogy szabad folyást engedjen az érzelmeinek. Van egy külső kérge, amelyen keresztül kell törni, a Szaturnusz-fal, amit át kell törni, mielőtt megismerhetjük az igazi érzelmeit vagy az igazi szenvedélyeit. Sok benne az önfegyelem és a zárkózottság. Nem akarja, hogy zavarba hozható vagy megalázható legyen. Igazából az érzelmei nagyon nehezen fejezhetők ki. Általában úgy érzi, az érzelmei kifejezésének egyetlen lehetséges módja, az ha nagyon hasznos, hűséges, segítőkész ahhoz, akit szeret - segíti a hivatalbeli előrejutásában vagy sok mindent megtesz neki. Viszont gyakran vannak gondjai az érzelmei szóbeli megfogalmazásával.

Nőként: visszafogott, zárkózott, nett, nem mutatja ki az érzelmeit, problémája lehet az érintésekkel, nem szívesen ölelget, puszilgat, rámenős, céltudatos, könnyen köt érdekkapcsolatot. Nem engedi, hogy kiismerjék a szexualitását vagy az érzelmeit mindaddig amíg biztonságban nem érzi magát: az kell neki, hogy érezhessen valamiféle elkötelezettséget. Ennek nagy elkötelezettségnek kell lennie - akár bizony házasságnak is (de legalább együttélésnek). Nagyon konvencionális. Nyilvánosan ritkán nyílt.

Meghódítani úgy lehet, az előbb elmondottak alapján, ha látja rajtad, hogy céljaid vannak, hogy sikeres vagy, esetleg őt is feljebb segíted a ranglétrán vagy a munkájában, és nem terheled érzelmi kirohanásokkal, szigorúan gyakorlatias alapokon építed a kapcsolatot és csak nagyon óvatosan közeledsz hozzá.



Vízöntő Vénusz

Akinek Vízöntő Vénusza van, az természetszerűleg nagyon nyitott és konvenciómentes, nagyon szabad a hozzáállása a szerelemhez, gyűlöli a féltékenykedést. Nem is érti meg a féltékenykedést és ragaszkodik ahhoz, h. mindkét nemből annyi barátja legyen, amennyit csak akar. A szerelemhez és szexhez fűződő viszonyára  a tárgyilagosság és a kísérletezőkedv jellemző. A Vízöntő nagyon higgadt jegy, nyoma sincs benne tomboló érzelmi kavalkádnak. Akinél a Vénusz a Vízöntőben van, az nem érzi jól magát az érzelmek hevességétől, szenved tőle. Ellenben nagyon liberális és a némiképp higgadt ember az eszményképe. 

Nőként: szabadelvű, szellemi síkon élő, férfias, különc, igazából nem izgatja a szex, csak ha extrém, a romantika mégannyira sem.

Ebből következik, hogy úgy lehet igazán közel kerülni hozzá, ha érdeklődők és nyitottak vagyunk minden iránt, de inkább barátként viselkedünk, mint szerelmesként. Mutassunk meg neki minél több furcsa, extrém, különleges helyet és dolgot, és tuti, hogy odalesz értünk.


Halak Vénusz

Akinél a Vénusz a Halakban van, az csupa érzelem, szuperérzékeny, nagyon odaadó lehet. És lehetnek gyógyító képességei is!. Romantikusan idealista típus. Kicsit ugyan ingatag amikor állást kell foglalni, de az érzéseiben nem ingatag. Inkább csak nem elég válogatós. Képes szinte bárkivel szerelembe esni. Nem igazán képes megválogatni az embereket. Különösen ha iszik vagy drogozik. Azért kerül néha kényes helyzetekbe, mert gyakorta nem tudja, h. amit csinál azt miért csinálja és hogy azt kell-e egyáltalán csinálnia? Ezért nagyon könnyen elcsábítható (ilyen az is, ha Marsa van a Halakban vagy Vénusz - Neptun diszharmonikus fényszögben van nála ). Azért mert nem egészen biztos benne, hogy mit is csinál, ezért csak úgy belekeveredik a dolgokba. A Halakban levő Vénusz hajlamos az érzelmeit illetően nagyon kiszámíthatatlan lenni. Ez egyfajta misztikus, kiismerhetetlen dolog nála. De nagyon ragaszkodó lelkileg, nagyon együtt érző. Az a gond ezzel, hogy akinél a Vénusz a Halakban van, azt az ellenkező nemhez tartozó minden ember iránt akkora együttérzés tölti el, hogy azt hiszi neki kell minden ilyen szenvedést orvosolnia.

Nőként: túl érzelmes, álomvilágba élő, az ágyban a ciróka-marókát, csöpögős romantikát szerető. Érdekli a spiritualizmus is, a misztikus szex esetleg (tantra, stb.).

Egy Halak Vénuszúnőt úgy a legkönnyebb "megszerezni", ha elé tárod a lelked és szenvedéseid, és ezen úgy meghatódik, hogy a nagy vigasztalásban egyszer csak az ágyban találja magát veled....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése