KINAI ASZTRÓ - A Yang Fa Sárkány hónapja

A kínaiak szerint ez a hónap (ápr. 5 - máj.4.) a Sárkány hónapja, és ezért nagyon jó időszak most azoknak akik a Kakas, Majom és Patkány évében születtek. Nem igazán jó a hónap a Kutya szülötteknek (egészségügyi problémákat hozhat, főleg emésztési problémákat így fokozottan vigyázni kell az egészségükre!).

A Sárkány szülötteknek is egy depisebb, nyomasztóbb, stresszesebb hónap lehet. Viszont jó hónap mindenféle spirituális, ezoterikusabb tevékenységre.

Az adott hónap eleme ill. a saját születési napod eleme kiszámítható itt:

Kalkulátor

Minden évet, hónapot, napot két elem jelöl. Az első az Öt Őselem egyike, a második pedig a kínai asztrológiai állatjegyek valamelyikének eleme. A Fém egyértelműen Fém elem,, Sárkány pedig a Föld elemhez tartozik, melynek belsejében egy kis Víz található


A Sárkány hónapja alapvetően Föld elemű, ezért mindazoknak jó, akik szintén Föld eleműek (a születési napjuk szerint), mert sok baráttal, ismerőssel találkozhatnak de jót tesz a Fém elemű embereknek is. Támogatást, segítséget kaphatnak másoktól vagy tanulásba kezdhetnek, meglevő tanulmányaik jól fognak menni. A Tűz eleműeknek kreativitást hoz ez a hónap és vállalkozókedvet, a Fa eleműeknek pénzt (ha szingli férfiak, akkor barátnőt is!) a Víz eleműeknek pedig munkát és ha nők, akkor pasit is hozhat! 

Általánosságban a Sárkány időszaka mindig változatos, állandó váltásokkal jár - készüljünk fel, hogy egyik napról a másikra fognak változni a jogszabályok, a koncepciók, az ideológiák, az értékek átrendeződnek és állandóan jönnek majd a hírek az ilyen változásokról. De a Sárkány a sejtelmesség, titokzatosság, misztikusság jelölője is, ezért felerősödhet a misztikus érzékelés az arra érzékenyeknél, különös, furcsa, spirituális töltésű hónap lesz.

 Sajnos sok természeti katasztrófa is is várható: földrengések, vulkánkitörések, árvizek, cunamik, hirtelen esőzések, klímaváltozás stb.

 A sárkány kétéltű állat. Ez a kínai asztrológiában azt jelenti, hogy a történések és változások igen gyorsan fognak bekövetkezni (ma ez a törvény, holnap már az), ami megviselhet bennünket.

  Az elemek érzelmeket is szimbolizálnak.A Fém elemhez tartozik a harc, a Föld elemhez pedig a meditáció. A vidámság, az optimizmus, valamint a gazdaság hajtóereje a Tűz elem, ami most nem nagyon lesz jelen.A Tűz elem hiánya a gazdasági fejlődést is hátráltatja.
 



Kire hogy hat a Sárkány hónapja?


Ha az alábbi állatok megtalálhatóak a képletedben:

Patkány: 
Víz trigon

Filozófikus beállítottságot, jó nyelvérzéket, érzelmes karaktert, esetleg erős spirituális vonzódást jelöl. A képlet tulajdonosának fontos, hogy ki is mondja az érzéseket, melyek nagyon erősen foglalkoztatják. Gyakran víz elemű időszakokhoz tartozik az asztrológiai érdeklődés megjelenése is. Ilyenkor könnyebb a tanulás, (pl. nyelvtanulás), mert a víz a bölcsességet is magában hordozza. A víz elem általános jellemzői, mint a kommunikáció, és mozgás, kulcsfontosságú a képlet tulajdonosának életében. Külső minőségként, tranzitoknál gyakran hoz költözést, vagy nagyobb utazást. Intellektuális tevékenységek, mint tanulmányok, kutatómunka, filozófia gyakran megjelennek.

Bivaly: Leépítés

Ehhez a Leépítéshez az otthonról hozott családi minták, ill. a hozzánk közelálló emberek viselkedése, vagy múltja miatt érzett szégyenérzet köthető. Az állás felemeléséhez szükségessé válik önmagunk függetlenítése mások tetteitől, felelősségétől, vagy viselkedésétől.
Fel kell ismernünk, hogy idegenek cselekedetei nem rólunk állítanak ki bizonyítványt. Magas szinten ráébredünk, hogy senki nem is várja el felelősségvállalásunkat, rajtunk kívül álló szituációk és körülmények miatt.

Tigris:  Fa trigon

Tranzitban az időszak tökéletesen alkalmas önfejlesztésre, tanulásra, valamint új dolgok elsajátítására. A Fa elem által szimbolizált életterületeken ezek lesznek a legnagyobb kiteljesedés időszakai, (ahogyan a fa is koronát növeszt) ill. a faágak szétágazásához hasonlóan megjelenhetnek válaszutak az ember életben.

Nyúl: Fa trigon (l.fent) + Aratás

A józan ítélőképesség állása. Minden helyzetben hideg és tárgyilagos
fejjel tudunk gondolkodni és döntéseinket maximálisan a tényekre alapozva, érzelmi befolyásolástól, valamint indulatoktól mentesen vagyunk képesek meghozni
Negatívan: Ismétlődően megjelenhetnek életünkben a legkülönbözőbb bírósági
ügyek és pereskedések. A vélt, vagy valós sérelmeinkért - a körülmények figyelembevétele nélkül - zsigeri reakcióval azonnali igazságszolgáltatást követelünk. A törvény betűjét kérjük számon mindenkin, miközben a törvény szellemén nagyvonalúan átlépünk. Saját igazunkhoz mérlegelés és belátás nélkül ragaszkodunk olyan esetben is, amikor valaki önhibáján kívül keresztezi érdekeinket. Amikor igazságtalannak érzett peres ügyek jelennek meg éltünkben, érdemes végiggondolni,mikor érvényesítettük mi is inkorrekt módon érdekeinket másokkal szemben.

Sárkány:  Jupiter Nagyherceg + Saját tükör

Jupiter Nagyherceg konstellációjáról akkor beszélhetünk, amikor radixképletünkben található bármelyik állatszimbólum egy-egy tranzit alkalmával megjelenik és ezzel aktiválódik.Jupiter Nagyherceget az egyik legpozitívabb konstellációként tartják számon, mert analógiái ajándékokat, és pozitív eseményeket jeleznek életünkben.

Saját tükör 

A Sárkány tükör tranzitjai alkalmával egyfajta lelassulás, és komótosság jelenik meg az életvezetésünkben. Nehezebben állunk neki mindennek, ami kicsit is kívül esik a komfortzónánkon, és a “nemszeretem” (de ennek ellenére szükséges) dolgokat elkezdjük halogatni, még akkor is, ha közben tisztában vagyunk halogatásunk következményeivel. 
Mindemellett intuíciónk rendkívüli mértékben felerősödik. Álmok, megérzések, és furcsa véletlenek útján üzen - sokszor szinte üvölt - a belső hangunk, ezzel segítve felülkerekedni lustaságunk, kényelmességünk, vagy  tétlenségünk béklyóján. A tranzitok alkalmával tapasztalható problémáink gyökere kivétel nélkül mindig a halogatásra vezethető vissza. 


Majom: Víz trigon

Filozófikus beállítottságot, jó nyelvérzéket, érzelmes karaktert, esetleg erős spirituális vonzódást jelöl. A képlet tulajdonosának fontos, hogy ki is mondja az érzéseket, melyek nagyon erősen foglalkoztatják. Gyakran víz elemű időszakokhoz tartozik az asztrológiai érdeklődés megjelenése is. Ilyenkor könnyebb a tanulás, (pl. nyelvtanulás), mert a víz a bölcsességet is magában hordozza. A víz elem általános jellemzői, mint a kommunikáció, és mozgás, kulcsfontosságú a képlet tulajdonosának életében. Külső minőségként, tranzitoknál gyakran hoz költözést, vagy nagyobb utazást. Intellektuális tevékenységek, mint tanulmányok, kutatómunka, filozófia gyakran megjelennek.

Kakas: Fém kombináció

A kombináció okán fém elem jön létre. Amennyiben a harmadik komponens megjelenik, a képlet tulajdonosát vezetői képességgel ruházza fel. A szülött könnyen hoz döntéseket, és tiszteletet parancsoló kisugárzása általában elismerést ébreszt az emberekben. Ilyen kombinációval hangsúlyosan felmerül az igény a dolgok korrekt és tisztességes intézésére. Filozófiai értelemben a becsület és etika, mint szellemi érték, hétköznapi értelemben, mint szabálykövetés és törvénytisztelés jelenik meg.

Tranzitok alkalmával az érintett életterületeken előrelépés és elismerés várható. Nő a tekintély, de a hatalommal nagyobb felelősség is jár. Ilyenkor az élethelyzetek fokozottan felhívják a figyelmet a korrekt becsületességre, igazmondásra, valamint az Univerzum törvényeinek betartására.

Kutya:  Oppozició

Amikor mindent meg tudsz változtatni

E két szimbólum megjelenésekor automatikusan megmutatkozik a spiritualitás (Ég Hálója is egyben), de mindemellett a Sárkány és Kutya találkozása egy oppozíciót is alkot, méghozzá az egyik legerősebb hatásút. A Sárkány, mint az isteni terv őrzője kerül szembe a Kutya szimbólum tudatalatti birodalmakat rejtő elementális erejével, ezért az ilyen emberek képesek felrázni, és sarkaiból kifordítani a világot. Olyan változásokat tudnak kieszközölni, amit senki más, de a föld elem fokozott jelenléte miatt ehhez sokszor némi idő kell nekik. 

Tranzitban az oppozíció növeli az intuitív képességeket. (Ég Hálója) Valamint ezek lesznek azok az időszakok, amikor érdemben új irányba fordíthatjuk életünket, és tisztázni tudunk régi, eltemetett sérelmeket is, hogy tiszta lappal indulhassunk. Az oppozíció hozhat nagyobb költözéseket, esetleg hosszabb, vagy jelentőségteljes, nagy utazásokat

Semleges hónap a következő jegyeknek: Kígyó  Ló Kecske Disznó


YANG FA energetikájú hónap









A Yang Fa egy vastag törzsű, erős fát jelent, nem hajladozik, behatol a földbe és növekszik. Az öt elem körforgásában a Fa elem a kedvességet szimbolizálja, de negatív irányban az agresszivitást és csökönyösséget is. Ragaszkodik a szabályokhoz, elvhűek, nehéz meggyőzni, a kiállnak magukért, ha túl nagy a nyomás rajtuk, az a fejükre hat (mentális problémák), ill. balesetek történhetnek velük. Mégsem lehet meggyőzni majd az embereket, mindenki a maga igazát hajtja majd, csak így lehet, csak úgy lehet- ezt fogják hajtogatni, megegyezésre, kompromisszumra kevésbé hajlanak. Ez lesz a nehézsége a következő hónapnak.

Ezen hónap energetikája jó Tűz és Fa elemű embereknek (a születési nap eleme szerint!), korlátozó hatással bír a Viz eleműekre, és rosszat tesz a Föld eleműeknek!

Mit tegyél? Ötletelj, légy kreatív, vállald fel önmagad, lépj a tettek mezejére

Mit ne tegyél? Ne sérts meg másokat, ne törd le senki ambícióját. Ne akarj több feladatot felvállalni, mint amennyit valóban képes vagy megvalósítani.

A hónap színe: zöld


Az adott hónap eleme ill. a saját születési napod eleme kiszámítható itt:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése