Asztrológusok Napja

Azoknak, akik még nem ismernék, íme egy kis összefoglaló arról, hogy január 6-án miért is van okuk ünnepelni az asztrológusoknak.

David Hernández, középkori asztrológiával foglalkozó Puerto Ricó-i asztrológus még 2004-ben kezdeményezte középkori asztrológai körökben, hogy minden évben január 6-a legyen az asztrológusok napjának nemzetközi ünnepe. Hivatalossá ugyan azóta sem vált, de az irányzat berkein belül meghonosodott és ismerete, megünneplése lassan más irányzatokban is terjed.

Az asztrológusok napja dátumának apropóját az adja, hogy az 1582-ben bevezett Gergely-naptár szerint janurár 6-ra esik a leváltott Julianus-naptár karácsonyának, a kiátkozás alól 1965-ben feloldott ortodox karácsonynak a szentestéje, amikor a középkori Európa nagyobb városaiban díszes lovakon, gazdag öltözetben, kezükben mesterségük jelképeivel, az armilláris szférával és az asztrolábiummal felvonultak a bibliai "napkeleti bölcsek". Madridban még manapság is megtartják a felvonulást.

Ünnepeljük hát mi is tudományunkat büszkén a mai napon és kívánjunk egymásnak olyan eredményes munkálkodást, mint amilyenről elődeink tanúbizonyságot tettek.

Boldog asztrológusok napját kívánok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése