Nézzünk egy olyat,
hogy javíttatás, mert ugye az még egy fontos téma autóknál, aztán majd még
nézhetünk képleteket!
Mert, hogy itt most
konkrétan nem veszünk, meg eladunk, meg nem tudom mi, hanem az, hogy hogy
nézzük meg annak is van egy pár szabálya.
Na, ez úgy néz ki, hogyha kinyitod,
hogy ugye először megnézzük, hogy mennyire súlyos az a betegség. Ez ugye már az
előbb néztük, hogy találkozik a saját betegség házával vagy sem. Itt már ugye
látjuk, hogy ez már egy javíttatós autó, tehát itt meg kell nézni, hogy a
harmadik háznak a méltóságát, illetve erősségét, tehát hogy milyen esszenciális
méltósága van, illetve milyen házban van, és a hatos házét is, hogy melyik az
erősebb, eleve nem árt tudni.