Részleges napfogyatkozás az Ikrek jegyében

 Azon túl, hogy csillagászatilag és látványilag érdekes jelenség, sajnos az asztrológiában sosem jelentett jó dolgot. Miután a Nap =fény, szellem, isteni, tudatosság, és a vezetés elsötétüléséről van szó, ezért hatása nem túl kedvező. Főleg mundán, azaz politikai képletekben szokták jelentős hatással értelmezni ha fontos pontokon vagy tengelyeken jön létre. Hatása addig tart évben amíg a teljes elsötétülés és csak azokon a területeken hat ahonnan látszik. Emlékezzetek 1999-esre ahol kb.2,5 óráig tartott az elsötétülés és utána abban a sávban ahol látszott a Csendes óceántól Ázsián át Amerika keleti partjáig végigvonultak a katasztrófák: főleg földrengések de egyéb negatív dolgok is, egészen a 2001-es New York-i eseményekig!

A régiek néha a horary, azaz kérdőasztrológiai képletekben is figyelembe vették a kérdést megelőző nap-és holdfogyatkozást ha az fontos helyre esett a képletben. Az is fontos, hogy milyen elemű jegyben jön létre, stb.

Ezért szerencse, hogy a mostani nem érint lakott területeket és tőlünk is csak részlegesen látszik, így nem hat úgy ránk.

A mostani ugye (mint mindig) Újholddal esik egybe, amely pedig a Nap által “elégetett” lelkiségről szól, ilyenkor a Hold kombuszta lesz, azért nem látszik, azaz az ösztöneink megbízhatatlanabbak, bejöhetnek irracionális félelmek, pánik, tisztánlátás hiánya stb. 

Ám most ez a Nap “visszakapja a kölcsönt” a Hold is árnyékot vet rá, így tkp.a szellemünk, a tudatosságunk és a vezetők meg a tudattalanunk, a lelkünk, mundán értelemben a nép, egy adok-kapok játékba, harcba kezd azon az életterületen vagy azzal kapcsolatban, amit a Halak jegyében áll (a Halakban van az újhold és a napfogyatkozás is még, bár a legvégén már). 

Mindenkinek el lehet hát gondolkozni: szimbolikusan az ő életében ez vajon mit jelenthet, és hol jelentkezhet?





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése