Végre direktbe fordult a saját jegyében. Hip-hip-hurrá! Az elakadt tervek és tevékenységek új erőre kapnak, és a Kos és Skorpió Ascendensűek is végre magukhoz térnek kissé a szétszórtságból amibe eddig leledzettek.
Szenvedélyesebbek, hevesebbek, harciasabbak, aktívabbak, elszántabbak, kitartóbbak, akaratosabbak lehetünk. Az agressziónk is fokozódhat.
Amikor egy bolygó retrográd irányban halad, azt tekinthetjük egyfajta alapozó időszaknak, mégpedig annak tekintetében, amit az adott bolygó szimbolizál. Mars esetében a tetterőt, akaratot, vitalitást, versenyszellemet, egészséges agressziót és küzdeni akarást jelenti a céljaink megvalósításáért. Mindemellett a Mars – mint a férfi energia megtestesítője -, a vágyat, a szexuális energiát is szimbolizálja, nők esetében a férfik iránti vonzódást, a férfi ideált, férfiak esetében saját erejüket, fizikumukat és a vágyat a hódításra, vagyis a férfiasságukat.
Az egyik legfontosabb dolog, amiért a Mars energiájára szükségünk van, az az, hogy általa tudjuk céljainkat elérni, általa tudunk erőfeszítéseket tenni. Amikor egy bolygó előre halad, akkor általában a pozitív hatásai könnyebben érvényesíthetőek, mint amikor hátrafelé (retrográd) halad.
A jó hír, a Mars ismét egyenesbe fordul, és ismét a pozitív oldala kerül megvilágításba. A Mars pozitív ereje segít kapcsolatokat szerezni, ismeretségeket kötni, pénzt szerezni, leküzdeni a betegségeket, egészségesnek maradni, felpörögni, új célokat találni, és szenvedélyessé válni.
Milyen hatásai lehetnek a Marsnak a Kos jegyében?
* erősödik a kezdeményezőképességünk
* jobban tudunk akarni
* kiállunk a számunkra fontos dolgokért
* jobban tudunk harcolni
* egyenesebbek, őszintébbek leszünk
* növekszik az életvidámságunk
Megerősítések
• Bízom az életnek adott ösztönös válaszaimban.
• Ahányszor csak kockára teszem a jó híremet azért, hogy a saját igazságomat követhessem, önigazolást nyerek.
Önreflexiós kérdések
• A Kos mely tulajdonságai tükröznek téged?
• Életed mely területén viszel végbe olyan tetteket, amelyeket mások bátornak ítélnek?
• Általában miben szoktál versenyezni? Mikor segíti a versengési hajlamod, hogy előbbre juss az életben? Mikor távolodsz el miatta az emberektől?
A Kos és a Skorpió Ascendensűek jól járnak, mert elmúlik a zavarodottságuk, dekoncentráltságuk, megnövekszik az erejük, kitartásuk, jó közérzetük. Használjátok ki ezt pár hetet/hónapot még!
Plusz a Kosban levő háza (életterülete) mindenkinek jobban fog most energetizálódni, jobban fog teljesíteni, figyeljünk rá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése