Lassan itt a karácsony, amikor az ember már ajándékokat nézeget a fa alá. Tudom, hogy november közepén már kissé necces friss novemberi megjelenésekről beszélni, na de mivel ezeknek a könyveknek még a fele sem jelent meg, így mégiscsak úgy gondoltam, hogy maradok ennél az elnevezésnél. Amik mindegyikére természetesen nagyon kíváncsi vagyok, úgyhogy várható, hogy olvasás után pár mondatban meg is emlékezek majd róluk. De addig is mutatom, hogy mely könyvekről van szó, hátha ti is kedvet kaptok valamelyikhez.
Trine Hahnemann: Skandináv karácsony - több mint 80 ünnepi recept
Skandináviában a karácsony egész időszaka advent első vasárnapjától szilveszterig az ünnepek jegyében telik, amelyben a hagyományok tisztelete és a korszerű stílus egyformán jelen van. Az otthonosság érzését, a már nálunk is ismert dán szóval, a "hyggét" a gyertyafény, a melegség, a sütemények és édességek sokasága teremti meg. A december első hetében sütött nyalánkságoknak ki kell tartaniuk az ünnepek végéig, az üvegek megtelnek szegfűszeges, fahéjas kekszekkel, színes süteményekkel, a dobozok apró ajándékokkal, az asztalokra kikerülnek az egyszerű, örökzöld koszorúk, a fehér gyertyák, a mézeskalácsházikók. A villásreggelik, uzsonnák, ebédek és vacsorák a sokszor újszerű módon elkészített hagyományos ételeket és italokat kínálják: sokféle halat, húsokat, főként kacsát és sertéshúst, az évszaknak megfelelő zöldségköreteket. És mindezt a forralt borok, a karácsonyi glögg, a gyümölcsös koktélok kíséretében.
Ebben a pompás fotókkal illusztrált könyvben a dán szerző több mint 80 hagyományos és különleges karácsonyi receptet oszt meg az olvasókkal, és közben megismertet az ünnepi szokásokkal is.
Kathryn Nicolai: Álmodj szépeket!
Megnyugtató történetek felnőtteknek a békés alváshoz
A folyton zakatoló elmének is jár a pihenés
Ha csak nagy nehezen tudsz elaludni, vagy felébredsz az éjszaka közepén, vagy ha szorongva végzed a napi teendőidet, Kathryn Nicolai Álmodj szépeket! című kötetében remek módszert találsz az elme elalvás előtti megnyugtatására, amely a klasszikus esti mesék örökérvényű vonzerején alapszik.
Az Álmodj szépeket! több millió podcast hallgató által már jól ismert és kedvelt történetei az öröm és az ellazulás apró, édes pillanatait veszik sorra. Valaki tavasszal orgonát csen egy elhagyatott tanyaház kertjéből. Valaki a szentjánosbogarak röptét figyeli a teraszról egy nyári éjen. Milyen egy kirándulás a közeli almaborpréshez ősszel? Milyen részt venni barátainkkal a karácsonyfa égőinek ünnepi meggyújtásán a parkban?
Évtizedes jógatanári és meditációvezetői tapasztalatára hagyatkozva Kathryn Nicolai létrehoz egy világot, ahová az olvasó otthonosan beléphet, amely tele van az érzékszervekhez szóló, tudatosságra és önszeretetre tanító élménnyel, és amely világba lépve a zilált idegek lecsillapodnak, majd kialakulnak a pihentető alvást eredményező, jó szokások. A kötetet kissé hóbortos illusztrációk, hasznos receptek és meditációk is tarkítják.
Polus Enikő: Életünk mellékszereplői
Az érzelmi intelligencia fejlesztése
Egy ajándékba kapott alma a piacon, egy ismeretlen ember kedves mosolya az utcán, egy edző biztató szavai, egy társ segítő keze… Mindennapjaink során, a folyton változó helyzetek és kihívások közepette számos olyan emberrel találkozunk, akik mellékszereplők életünk „meséjében”, amelyben ideális esetben mi magunk játsszuk a főszerepet. De vajon kik ők és miként formálják történetünket? Milyen hatással vannak ránk? Egyáltalán észrevesszük őket? És mi kinek az életében töltjük be a mellékszereplői „küldetésünk” és az hogyan hat ránk?
Polus Enikő szerint lelki készségeink és képességeink csak életünk mellékszereplőin keresztül fejlődhetnek ki igazán. Ezen mellékszereplőink folyamatosan ott vannak velünk: hol segítenek, hol feladatokat adnak, hol hátráltatnak, hol a jelenlétükkel hatnak ránk. Hol könnyítik, hol nehezítik az életünket. Komoly érzelmeket, indulatokat és örömöt is kiváltanak belőlünk. Az érzelmi intelligencia fejlesztése abban segít, hogy tisztán lássuk ezeket a helyzeteket és helyén kezeljük a különböző szerepköreinket.
Az interaktív utazásra hívó kötet szerzője saját tapasztalataiból, mások élményeiből és a mesevilágból származó példákkal illusztrálja az életünkben felbukkanó mellékszereplők funkcióját. Rajzoljuk meg saját érzelmi térképünket, ismerjük fel életünk mellékszereplőit a könyv segítségével!
POLUS ENIKŐ mentálhigiénés szakember, családsegítőként, fejlesztő pedagógusként dolgozik. A MESEKŐ Alapítvány vezetője és a Felelős Szülők Iskolája szakértője. Három gyermek édesanyja.
David Bach · John David Mann: A latte faktor
Fedezzük fel David Bach, a New York Times sikerlistás szerzőjének anyagi szabadsághoz vezető három titkát ezzel a lebilincselő történettel, ami beláttatja majd velünk, hogy gazdagabbak vagyunk, mint gondoljuk.
A szerző tapasztalatain okulva, aki világszerte emberek millióit tanította meg arra, hogyan éljenek gazdag életet, ez a sodró lendületű, könnyen olvasható könyv megtanít minket arra, hogy legyünk akár fiatalok, akár idősebbek, még mindig megvalósíthatjuk az álmainkat.
Ebben a lenyűgöző, szívet melengető tanmesében Bach és a szerzőtársa egy New York-ban élő és dolgozó huszonéves lány történetét beszélik el. Sok fiatal diplomáshoz hasonlóan Zoey is a hitelkártya és a diákhitel egyre növekvő terhe mellett próbál kijönni a fizetéséből. Éjjel-nappal dolgozik az álomállásában, mégsem keres annyit, hogy előteremtse a nyugodt élethez szükséges biztos anyagi minimumot. A főnöke javaslatára ismerkedik meg Henryvel, a kedvenc brooklyni kávézója baristájával.
Henry hamarosan megismerteti Zoey-t „Az Anyagi Szabadság Három Titkával”. Zoey elsőre elveti őket, de végül belátja valódi erejüket. Zoey egyetlen hét leforgása alatt felfedezi, hogy máris annyit keres, amivel biztosítani tudja az anyagi jövőjét, és megvalósíthatja a legigazabb álmát, és ehhez elég csak pár könnyen végrehajtható igazítást eszközölnie a hétköznapi teendőiben.
A Latte faktor lerántja a leplet az anyagi szabadság elérésének titkairól, arra ösztönzi az olvasókat, hogy belássák: sosem késő megvalósítani az álmainkat. Már ma bárki végrehajthat olyan apró változtatásokat, amik egy életen át nagy hatással vannak a mindennapjaira.
Jaclyn Moriarty: Tanulj meg repülni
Abigail Sorenson fivére, Robert húsz éve, Abigail tizenhatodik születésnapja előtt tűnt el. Soha többé nem látták viszont. Abigailhez még abban az évben találomra összeválogatott fejezetek érkeztek postán egy önsegítő könyvből, az Útmutatóból, aminek névtelen szerzője ígéretet tett neki, hogy az élete a legvadabb álmait túlszárnyaló magasságokba emelkedik majd.
Az Útmutatóból kapott szemelvények Abi életének állandó tényezői maradtak. Egy zavaró, furcsa módon mégis megnyugtató hang, ami végigkíséri Abit a testvére eltűnése után a család gyászában, és később is, amikor egyik kontinensről a másikra költözik, amikor a házassága felbomlása után padlóra kerül, és amikor Sydney-ben egyedülálló anyaként és kávézó tulajdonosként kezdi újra az életét.
Most, húsz évvel az első oldalak megérkezése után Abi meghívást kap egy hétvégi pihenésre és kikapcsolódásra, ahol minden költségét fedezik, hogy ott végre megtudja az „igazságot” az Útmutatóról. A felkínált lehetőség túlságosan csábító, hogy visszautasítsa. Ha minden összefügg, akkor bizonyosan kapcsolat van az Útmutató és az eltűnt fivér rejtélyei között is?
Ami ezek után következik, ellenkezője mindannak, amire Abi számított, de egy olyan felfedezőúton indítja el, ami megváltoztatja az életét, egyúttal elbűvöli az olvasókat. A Lényeg a repülés, egy szellemes, merőben szokatlan és csípős humorú regény a boldogságkeresésről, egy könyv, ami összetöri a szívünket, hogy aztán ismét összerakja, és ezzel nagyobbá és jobbá tegye.
„Imádtam ezt a könyvet…Mulatságos, szívszorító és okos regény, aminek egy rejtély áll a középpontjában” – Jojo Moyes
Priya Kumar : A férfi aki elutazott a Himalájába, hogy megtalálja a válaszokat
A Hívás egy spirituális kaland, találkozás az igazsággal, bölcsességgel és erővel, amellyel valamennyien együtt születünk.
A válás és egy magánéleti összeomlás szélén Arjun egy szádhu, szent ember tanácsára elutazik a Himalájába. A szádhu megjósolja, hogy a Hemkund Sahibhoz (egy nagy tiszteletben álló szikh szent helyhez) tett utazás, ami egyben zarándokút is, összehangolja majd a céljával, és örökre megváltoztatja az életét.
A hegyekben minden lépés titkokat és próbatételeket rejt, amik segítenek Arjunnak, hogy azzá váljon, akivé nem akart: önmagává. Lefoszlanak róla a tettetések, hamisságok, zavarodottságok és valótlanságok, miközben kénytelen felszámolni azt a zűrzavart, amivé az életét tette.
Az, ami a valóságtól való elszakadásnak indult, lehetőséget nyújt, hogy megszabaduljon a maga teremtette boldogtalanság egyre szűkülő örvényéből. A könyv spirituális meglátásokkal és könnyed humorral segít abban, hogy megtaláljuk az életcélunkat, a hivatásunkat, a hangunkat és ki tudja, talán még a valódi énünket is.
8 nemzetközi díjjal kitüntetett, több mint egymillió példányban eladott bestseller, egy igazi spirituális mestertől.
Davidji: A meditáció titkai
Gyakorlati útmutató a belső békéhez és a személyes átalakuláshoz
Amikor a fejünkben zakatoló gondolatok elcsendesednek, képesek vagyunk eljutni a tudatosság mélyebb szintjeire. A meditáció olyan, mint egy fürdő az elmének; tiszta és friss lesz tőle az agyunk, és ugyanazt a tapasztalatot kissé más szempontból látjuk. Ez a váltás tágabb teret ad boldogságunknak, egészségünknek, szeretetünknek és kreativitásunknak.
Ebben a csodálatos könyvben davidji különféle technikákkal ismertet meg minket, amelyekkel az elménkben uralkodó káoszt lelki békére cserélhetjük. Megosztja velünk a felébredéshez vezető saját meditációs útját, és feltárja, milyen jótékony hatást gyakorol a meditáció a fizikai egészségre, kapcsolatainkra, érzelmi állapotunkra és szellemi életünkre. A mindennapos meditálás megtanította arra, hogy mindannyian felelősek vagyunk minden egyes pillanatunkért.
A jelen pillanat megélésének nagyszerű képessége bárki számára elérhető, aki el akar merülni a belső csendben és békében. Az út során ráébredsz a nyugalom mélyebb szintjeire, és könnyen kialakítod a rendszeres gyakorlást. Tanításai kezdőknek és mestereknek egyaránt követendőek.
Lazít a merev parancsolatokon, felfedi a meditáció öt legnagyobb tévhitét, valamint megvilágítja a napi rutinba illeszkedő leghatékonyabb rituálékat. Meggyőző gondolatai meditálásra késztetnek bennünket, hogy boldogabb, könnyedebb és teljesebb életet éljünk.
davidji nemzetközileg elismert meditációs mester, stresszkezelési szakértő, a közösségtudatos jelenlét trénere; meditáció-, jóga- és ájurvéda-oktató, a Chopra Központi Egyetem vezető oktatója, első dékánja.
A meditációkban létrejött tudati változások hatására saját élményként tapasztalhatjuk meg, hogy isteni lények vagyunk. Eljött az idő, hogy magunk döntsünk, milyen minőségű életet választunk. Ébredjünk együtt a meditációk segítségével!
Davidji: Stresszmentesítés
Útmutató a személyes felemelkedéshez, a tartós elégedettséghez és az elme nyugalmához a való világban
Veszedelmes ... ördögi ... életünk minden pillanatába bekúszik. Kihat a kapcsolatainkra, befolyásolja a testünket, belemászik a beszélgetéseinkbe, ártalmas viselkedésformákat szül, és olyan tettekre kényszerít bennünket, melyeket soha nem akartunk megtenni. Ragályos; könyörtelen... ez a stressz!
Életed minőségét az határozza meg, hogyan reagálsz a külvilágra. A stresszmentesítő életterv elsajátításával minden megváltozik - a legkisebb gondolattól, mely tudatosságodba kúszik, az érzelmeidet irányító kémiai és hormonális impulzusokon keresztül a szavaiddal és tetteiddel megvalósuló lépéseidig.
A stresszmentesítés érthető nyelven megfogalmazott, újszerű gondolkodásmódot közvetít, hogy átmozdítson onnan, ahol most vagy, oda, ahol lenni szeretnél - érzelmileg, fizikailag, mentálisan, materiálisan, kapcsolati síkon és a mélyebb elégedettség felé vezető utadon egyaránt.
A szerző megmutatja, hogyan kezelhetsz bármilyen jellegű stresszt, melyet az élet eléd állít. Könnyen érthető, szórakoztató stílusában alakítja át a stresszről alkotott elképzeléseidet időtálló technikák, a legújabb tudományos eredmények, a való életre szabott, gyakorlatias alkalmazások és azonnali stressz űző gyakorlatok segítségével.
A stresszmentesítéssel a munkahelyi, az otthoni és a napi váratlan helyzetekben tanúsított teljesítményed is javulni fog. Lehetővé teszi, hogy te határozd meg életed történéseinek sebességét, irányát, és egy elégedettebb, békés élet felé terel.
davidji a stressz kezelés nemzetközileg elismert szakértője, a Chopra Központi Egyetem vezető oktatója, első dékánja. Több évtizedes pályafutása alatt sikeresen dolgozott többek között vezető üzletemberekkel, világhírű sportolókkal, a hadsereg és a Különleges Erők tagjaival. A közösségtudatos jelenlét trénere; meditáció-, jóga- és ájurvéda-oktató.
Nagy Henriett: Lehetnénk-e boldogabbak?
Tények és történetek a pozitív pszichológia világából
Vajon a nők vagy a férfiak boldogabbak?
Hogyan lehet boldog annyi nehéz sorsú ember?
Miért nem merünk örülni a sikereinknek?
Milyen célokat érdemes kitűznünk, hogy elégedettebbek legyünk az életünkkel?
Azt hisszük, nem lehetünk boldogok, ha nincs párkapcsolatunk, gyerekünk, elég pénzünk, vagy ha már nem vagyunk fiatalok. Netán azt gondoljuk, a jókedvnek meglesz a böjtje vagy hogy csak a kemény munka és a teljesítmény az igazán értékes, a pozitív érzelmek megélése pedig naiv, felszínes dolog. Ez az egyedülálló kötet megcáfolja a boldogságunk útjában álló elképzeléseinket, és bemutatja, hogyan lehetünk elégedettebbek az életünkkel.
Dr. Nagy Henriett klinikai szakpszichológus és egyetemi oktató könnyen érthető formában, tudományos tényekkel és izgalmas példákkal illusztrálva foglalja össze a pozitív pszichológia boldogsággal kapcsolatos legérdekesebb tapasztalatait. A fejezetek végén megfogalmazott kérdések segítségével újragondolhatjuk viszonyulásunkat a boldogsághoz, a könyvben található feladatok gyakorlásával pedig növelhetjük boldogságszintünket.
John Doerr : Mérd, ami számít!
Hogyan rengette meg a világot a Google, Bono és a Gates Alapítvány az OKR teljesítménymérő módszerrel?
Hogyan tűzzünk ki elérhető, mégis kihívást jelentő célokat?
Miként mérhető egy innovatív tudásmunkás teljesítménye?
Hogyan lehet hatékonyan összehangolni a csapatok működését?
Amikor egy startupot elindítunk vagy vállalatunkkal új piacra szeretnénk belépni, növekedés vagy új kihívások előtt állunk, mindenképp átgondolt stratégiára van szükségünk. Két dolgot kell tudnunk: hogy pontosan mit szeretnénk elérni egy adott határidőig, és azt, hogy hogyan. Ráadásul a szervezet egésze és az egyes munkatársak céljainak összhangban kell lenniük egymással.
Ehhez ad kulcsot John Doerr, a Szilícium-völgy legendás kockázatitőke-befektetője. Izgalmas esettanulmányokat felvonultató könyvében bemutatja, hogyan segítette a világ leghatékonyabb célkitűzési rendszere, az átgondolt célkitűzési módszert és az azokhoz kapcsolódó, jól mérhető kulcseredményeket alkalmazó OKR az olyan technológiai óriásokat, mint a Google vagy az Intel abban, hogy minden várakozáson felül teljesítsenek, és a robbanásszerű növekedés közepette se veszítsék el a fókuszt. Útmutatásai nyomán bármely szervezetben sikerrel alkalmazhatjuk a módszert. Saját viszonyainkhoz igazítva, az OKR segítségével, az optimálisan tudjuk kiaknázni az erőforrásokat, nagy mértékben fokozhatjuk a teljesítményt, emellett növelhetjük a munkatársak és ügyfeleink elégedettségét.
JOHN DOERR 1980 óta a Kleiner Perkinsnél dolgozik, jelenleg a kockázatitőke-befektető vállalat elnöke. A világ néhány kiemelkedően sikeres vállalkozásába, többek között az Amazonba, a Google-be, az Intuitbe, a Netscape-be és a Twitterbe is befektetett, és ezzel több mint 425 ezer munkahely létrejöttét segítette elő.
Az Andy Grove által kifejlesztett OKR teljesítménymérő módszert használja többek között sikere biztosításához a Google, az Intel, az Intuit, a Remind, a Nuna, a My Fitness Pal, az Adobe, a YouTube, az America Online (AOL), a Dropbox, a LinkedIn, az Oracle, a Slack, a Spotify és a Twitter.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése