Hiroshima évfordulójára

A két japán város Hirosima és Nagaszaki bombázása a második világháborút lezáró katonai művelet volt, 1945-ben. A bombázást az amerikai légierő hajtotta végre, és mindmáig ez a két eset az egyedüli példa nukleáris fegyverek háborús alkalmazására.


Miután a napokban kaptam kézhez Ujvári Csilla asztrológus Kisbolygók az asztrológiában c. könyvét az az ötletem támadt, hogy a most aktuális hiroshimai atomrobbantás évfordulójának ürügyén megnézem az eseményképletet az aszteroidák szempontjából és hagyományos jelölésekkel is. melyik mond vajon többet és mennyire használhatók ezek a kisbolygók mondjuk események kiértékelésénél?

Maga a képlet Így néz ki:


Ha megnézzük a kisbolygókat:
A Sappho, a Phaeton és a Demeter együttáll a Marssal (8.h. halálház és 3.h. közlekedés ura), az Arachne szemben áll az MC-vel (cél, siker), a Cupido és a Sisyphus együttáll a Jupiterrel (IV.h. a dolgok vége, VII.h.ellenségek).


Sappho: érdeklődés a művészetek azon ágai iránt amelyek finom lelki húrokat pendítenek meg. Vonzódás a saját nemhez, de nem feltétlen okoz homoszexualitást.

Phaeton: veszélyes viselkedés, balesetveszély, elsősorban a közlekedésben. Elbizakodottság. Természetes veszélyérzet hiánya. Vita a szülővel. Bizonyítási kényszer.Nem hallgat másokra, a saját feje után megy.

Demeter: van rosszindulatú értelmezése is, amely szerint elpusztíthatja a világot annak érdekében, hogy visszaszerezze amit elveszített. Igy a horoszkópban is mutathat veszteséget. Egyébként alapjelentése a gondoskodás, lelkünk és ösztöneink. táplálkozási szokások és rendellenességek. Ételhez kapcsolódó rögeszmék. Anyaság, anya gyerek kapcsolat.

Arachne: kiemelkedő művészi képességek amelyek elbizakodottá tesznek. Kérkedés ami másokat zavar. Bonyolult helyzetek megoldása. Negatív értelemben ágálás a sors ellen. Félreértelmezett képességek, önértékelési probléma.

Sisyphus: Meggondolatlan kijelentések, amelyek bajba sodorhatnak. Az agyafúrt észjárás sem menti meg a helyzetet. Kitartás a végsőkig. Cél előtti kudarc. Folyamatos igyekezet jutalom nélkül.. Munkaigényes hiábavaló feladat. Beragadt élethelyzet, ördögi kör.

ezekből az értelmezésekből én, őszintén szólva, csak a vastagon kiemelt értelmezéseket tudnám kapcsolni ehhez az eseményhez, azokat is eléggé áttételesen.

Nézzük most a hagyományos jelzéseket:


Az első és legmegdöbbentőbb "egybeesés", hogy az arab pontok közül a Halál pontja egybeesik a képlet Ascendensével! És az Örökség pontja is.

A bombázások szerepe a [japán] megadásban, és a felvetődő etikai, morális kérdések máig heves viták tárgyát képzik. - ahogy a Wikipédia is sommázza.

Az atomrobbanás epicentruma Hirosimában napjainkban,
a mementóként megőrzött Atombomba-dóm


Az állócsillagok jelentése a képletben:


 THUBAN együttáll a Merkúrral, a képlet urával.
8Szűz 7°38)

Kincs őrzése vagy létrehozása

 ALDEBARAN együttáll a Marssal a 8.h.urával
(Ikrek 9°58)

A Kelet Őrzője. Szerencse az integritás megőrzésén keresztül.
Meg nem alkuvás, kitartás. Népszerűség, bátorság.

Sikert, dicsőséget, státuszt, rangot, szerencsés és kiemelkedő életutat ígérnek mindazoknak, akiknek a képletében valamelyik prominens, a szülöttnek azonban el kell kerülnie azokat a csapdákat, amelyek a különleges képességekhez és a segítségükkel megszerzett pozícióhoz kapcsolódnak. Ahura Mazda két gyermeke a polarizált világ kétféle útját szimbolizálja: Spenta Mainyu a jótékony szellem, Angra Mainyu pedig a rombolás, a pusztítás megtestesítője. A perzsa királycsillagok a kiemelkedő képességek mellett mindig komoly dilemmákat is jelölnek, mert a szülött az elért siker után gyakran kerül olyan élethelyzetbe,
amely megkérdőjelezi a világ szemében a teljesítményét. Ilyenkor két út közül választhat: vagy lemond a megszerzett státuszról és más irányba indul el, vagy a rombolás démonának esik áldozatául. Ha az előbbit teszi, egy későbbi időszakban mindig bebizonyosodik az igaza, és a világ végül elismeri a teljesítményét. A valódi végső siker tehát csak akkor következik be, ha
nem adja meg magát Angra Mainyunak és elkerüli a sötét oldal válaszait.

 DUBHE együttáll a Nappal a 12.h.urával
(Oroszlán 15°21 )

A Nagy Anya archetípusa, az anyatermészet tápláló, védelmező, és pusztító aspektusai. Pszi képességek, arrogancia, „ Az égbolt tengelye” ( Heaven’s pivot), a Göncölszekér oldalának egyik alkotója, amely a Sarkcsillagra mutat. A taoisták szerint a Chi (életerő) a Göncölszekér csillagaiból ered.

 RIGEL együttáll az MC-vel
(Ikrek 17°00)

Nagy katonai vagy szellemi kinevezés, harag, sértés, nagyvonalúság, sok nyereség munka révén, tartós megbecsülés
Az Orion konstelláció béta csillaga, az alak nyugati lába, amely a fáraó lábát szimbolizálja.
A hagyomány szerint a tudás és a civilizáció elterjesztése, a nép védelme kapcsolódik hozzá. Felelősségfelvállalás, gondoskodás, erőteljes de értelmes hatalomgyakorlás fűződik hozzá.
Az ősi magyar hitvilágban ezt a csillagot Rónakirálynak vagy Rónaőrzőnek nevezték, amely ugyancsak a védelmet, méghozzá az uralkodó, a törzsfő vagy a fejedelem népe iránti kötelességét és tanítói szerepkörét szimbolizálja

Castor együttáll a Holddal és a Szaturnusszal
(Rák 19°28')

Gátlásos, érzékeny, önbizalomhiány, okkult érdeklődés, földöntúli képességek, vakság, vágott sebek, sérülések, fogság.

A 21 éves Eiko Taoka egy Hirosimából kifelé tartó villamoson utazott egyéves fiával, és mintegy 750 méterre lehetett a robbanás központjától. "Éppen átadta a helyét nekünk egy fiatal nő, amikor furcsa szagra és hangra lettünk figyelmesek. Hirtelen teljesen sötét lett. Leszálltam a villamosról, és amikor a fiamra néztem, megláttam, hogy véres a feje. Az ablak mellett állt, és a kitört ablaküveg összevagdosta a fejét, de mosolyogva nézett fel rám. A nap folyamán többször szoptattam, úgy gondolom, hogy ennek köszönhetem, hogy életben maradtam. A fiam nem sokkal később meghalt."

Egy másik túlélő vallomásából:
"Az egyik barátommal a folyó mentén indultunk el, útközben rengeteg áldozatot láttunk. Volt egy férfi, akinek a felsőtestéről leolvadt a bőr, és egy nő, akinek eltűntek a szemgolyói.” 



Ezenkívül jól látszik a képletben, az Uránusz az MC-n, azaz az urániumbomba maga, mert ez volt a fő cél, kipróbálni  a hatásait. És mellette ott a Mars ami 8.h.ura, azaz sokak halálát is okozta, plusz ez is volt a cél.

Harry S. Truman amerikai elnök elrendelte a bombázást. Augusztus 6-án Hirosimára egy Little Boy nevű, urán töltetű, majd 9-én Nagaszakira egy Fat Man típusú, plutónium töltetű atombombát dobtak le, előbbit az Enola Gay, utóbbit a Bockscar bombázó fedélzetéről. A bombázások utáni négy hónapban Hirosimában 90 000-166 000, Nagaszakiban 60 000-80 000 ember hunyt el a bombázások hatásainak következtében, nagyjából felük a bombázások napjain. 


Az Asc.ura a Merkúr uralomban sajnos jól jelzi a sikerességet, a 12.házas állása a váratlanul, titokban érkező veszedelmet. Ezt alátámasztja az .házas Neptunusz is, mivel a japánok illúzióban éltek, nem hitték el, hogy az amerikaiaknak kész van az atombombája, plusz még utána is csak azt hitték valami nagy pokolgépet robbantottak csak.
a IV.h.ura a dolgok vége az I.házban  jelzi, hogy ezzel lett vége nemcsak a japán ellenállásnak, hanem a II.világháborúnak is.

Augusztus 15-én, hat nappal Nagaszaki bombázása után, és hét nappal a Szovjetunió hadüzenetének bejelentése után, Japán feltétel nélkül megadta magát a szövetséges erőknek. A megadási nyilatkozatot szeptember 2-án írták alá, ezzel hivatalosan is lezárva a második világháborút.


A kicsivel azelőtti képletben amely kb.azt a pillanatot jelöli amikor élesítették az atombombát az Enola Gay fedélzetén (innentől kezdve nem volt visszaút, le kellett dobni a bombát), a halált jelölő Mars még hangsúlyozottabban az MC-re került, míg az Asc-en nemcsak a Halál pontja és az Örökség pontja maradt ugyanúgy, hanem az állócsillagok közül a Zosma is rákerült.



 ZOSMA 
(Szűz 11°29)

Az áldozattá válás lehetőségét jelöli, vagy azt a személyt, aki másokért hoz áldozatot.
A Zosma elsősorban az egó feláldozásának a próbatételeit jelöli. A próbatétel lényege, hogy az inkarnálódó lélektől elveszik legnagyobb félelmei mentén azt, ami igazán lényeges neki: a hatalmát, a vagyonát, a státuszát, a népét, a csoportját, a családját, vagy a koronáját, és azt vizsgálják, vajon hogyan éli meg ezt a folyamatot.
Vajon átfordul-e gyűlölködővé, felhasználja-e a mágikus hatalmat és tudást, vagy képes valódi alázatot tanulni. Ha a Zosma a Holddal, a Leszálló Holdcsomóponttal vagy az Ascendenssel áll együtt, akkor a lélek ilyenfajta múltakat hordoz (erőtlenség, hatalomnélküliség, legyőzetés), és most ebben az inkarnációban rendkívül fontos lenne valódi hatalmat szereznie. 


Felhasznált irodalom: 
Ujvari Csilla: Kisbolygók az asztrológiában
Griga Zsuzsa: Az állócsillagok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése