KÖNYVAJÁNLÓ

Kamin Mohammadi : Bella ​Figura 

Hogyan éljünk, szeressünk, együnk olasz módra


Kamin Mohammadi londoni újságíró elmenekül a taposómalomból, és Firenzében tölt egy évet. A bella figura koncepcióját követve, miszerint az élet minden aspektusában meg kell találni a szépséget, végigkalauzol minket a város sikátorain, helyi éttermein, piacain, megosztja velünk a barátaitól tanult ínycsiklandó ételek receptjeit, és beszámol viszontagságos szerelmi kalandjairól is.




Egy nagyon zamatos, illatos, fűszeres, érzelmekkel teli leírása az olasz életstílusnak. Külön tetszett a hónapora való bontáson kívül a fejezetek elején kiemelt szagok, pillanatok, olasz szavak jegyzéke.
Kamin


 Igazi multikulti regény, mivel az egész könyvet egy iráni származású Londonban felnőtt újságírónő írta, akinek a mediterrán életstílus valahol az ízekben gazdag perzsa gyermekkorát hozta vissza. Ebben az is tetszett, hogy Kamin, bár őrizte emlékezetében iráni emlékeit, nem úgy ment Londonba vagy Firenzébe, hogy márpedig én itten bevezetem az iszlámot akár tetszik nektek akár nem, burkában járok és elvárom, hogy hozzám alkalmazkodjatok (mint a ma dédelgetett bevándorlók!), hanem simán emberként, nőként, aki meg akar ismerkedni egy kultúrával és készségesen aláveti magát annak szokásainak.

Firenzében

Modern nő, aki keresi saját gyökereit, de ezzel együtt azt az életteret is,amiben kivirágozhat. És ezzel semmi gond sincs, sőt csodás, hogy mai világunk ezt lehetővé teszi sokak számára. Ezzel számomra példát mutat akaratán kívül is, nemcsak az olasz életstílus elsajátításával, hanem azzal is, hogy nem él vissza a bevándorlói státuszával, hogy nem használja sem a származását, sem a hagyományait, sem a vallását rasszizmusra vagy lázításra, hanem felvilágosult, értelmes emberként keresi a helyét a világban.


olasz férjével


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése