Az állócsillagok


Nézzük az állócsillagok fajtáit. Az állócsillagok az ókortól egészen napjainkig megtalálhatóak az asztrológiai irodalomban. Szerepüket azonban az asztrológusoknak van olyan csoportja, amely figyelmen kívül hagyhatónak tartja, míg mások csak néhányat tartanak említésre méltónak. Állítólag, aki veszi a fáradtságot és a távoli csillagok szerepét is elemzi a születési képletben, az lehetséges, hogy magyarázatot kaphat olyan eseményekre, amelyeket az alapképlet szerint megmagyarázhatatlannak tart. Ilyen szempontból belesegíthetnek az értelmezésbe adott esetben.



Az állócsillagok olyan égitestek, amelyek önállóan energiát termelnek és sugároznak szét. Bár mozognak a térben, tőlünk olyan messze vannak, hogy elmozdulásuk alig mutatható ki. Nem változik egymáshoz képest elfoglalt helyük az égen, innen származik az állócsillag elnevezés. Évente alig pár ívmásodpercet mozognak, 72 év alatt tesznek meg 1°-ot. Ebből már láthatjuk, hogy milyen szerepe lehet a horoszkópban. Tulajdonképpen csak akkor számít, ha egy kiemelt ponttal vagy bolygóval együtt állnak egy fokon belül. miután 1° az már 72 évet jelent, majdnem egy emberöltőt (évente kb. 0°0'51'' mozognak).


Az állócsillagok természetét a planétákéhoz hasonlítják s ezekkel is jelölik. Így van pld. Vénusz-jellegű vagy Szaturnusz-jellegű, de rendszerint több planéta hatásjellege keveredik bennük.
Az állócsillagoknak a planétákkal jelzett hatását úgy kell értelmezni, mintha pld. a Vénusz-Jupiter hatású állócsillagnak valamely planétával való együttállása a planéta jellemzőihez még a Vénusz és Jupiter jellemzőit is hozzáadná (de mindig az elsőként említett fejt ki alapvető hatást, a többi csak színesíti).
Ha egy planéta olyan csillaggal áll együtt, amely ugyanolyan természetű, mint az adott planéta, ez a planéta erősebben fejti ki a hatását. Ezzel ellentétben a hatása csökken vagy megszűnik, ha a csillag olyan planétával áll együtt, mely ellenkező jellemzőkkel bír.
A legtöbb esetben azonban a csillagok nem mondanak ellent a planéták által jelzett jellem-és sorsvonásoknak. Az ember csupán egy csillag hatására még nem válik hamisítóvá, csalóvá vagy gyilkossá. Hogy ez történjen, ahhoz más utalások is kellenek a horoszkópban. Az állócsillagok feladata inkább az, hogy kiemelje a planéták minőségeit.

Az állócsillagokat csak akkor vesszük figyelembe, ha valamelyik születési planétánkkal, vagy a fontos tengelyekkel (ASC, DESC, MC–IC) vagy házcsúcsokkal együttállásban vannak s az orbiszuk 1 fokon belüli. De a planéták fényszögeire már nem hatnak ki, csak magát a planétának a hatását módosíthatják a régiek szerint. Ezenkívül az is fontos, hogy sarok, követő vagy hanyatló házba esnek-e a hatásuk erősségének szempontjából, ugyanúgy, ahogy a planétáknál is.
A következőkben megnézzük sorban párat a legfontosabb állócsillagok közül, értelmezzük is őket, így mindenki leellenőrizheti, van-e valamelyik állócsillaggal bolygó vagy házcsúcs együttállása. Persze mindenkor a születéskori állást kell nézni!


Könyvek magyar nyelven az állócsillagokról:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése