Tavaszi kvartál horoszkóp 2024

 A kvartál horoszkópban, amit a tavaszi napéjegyenlőségre, azaz a Nap Kosba lépésének pillanatára állítunk fel, a következő látható: az Ascendens  szilárd jegybe esik (Vízöntő) tehát a mundán előrejelzés egész évre fog szólni. (Ha változó jegybe került volna, akkor félévre, ha kardinális jegybe, akkor egy negyedévre adna előrejelzést). 


A középkori asztrológia  nyomán több ciklusba illik bele 2024. Lásd itt!

Egyrészt a természeti hatások vizsgálatánál van egy nagy ciklus (Jupiter- Szaturnusz ideális együttállása) amely 1603-ban indult, ekkor léptek Tűz jegybe (a Tűz jeggyel kezdődik az elemi ciklus). Aztán van egy közepes együttállás amikor ezen belül elemet váltott, az 2000-ben volt (Levegő elembe került az együttállás fiktív pontja), és a kis együttállása a Jupiter/Szaturnusznak pedig 2020-ban volt, vagyis akkor álltak együtt utoljára. 




Ebben a képletben a végpont (intiha) a 11.házba esik, azaz 2024-et a 11.ház fogja jelölni. A házban itt nem áll bolygó, de mivel  Nyilasban kezdődik ura a Jupiter egy jótevő bolygó, amely  bár retrográd, de van egy terminusa és az MC-n áll a képlet csúcsán. Ez még jobbat is ígér, mint  tavalyi állás, amely az előző házban kártevőkkel jelződött.




A következő ciklus 2000-ben kezdődik, ennek képlete:



Ebben a képletben  12.h. fogja jelölni 2024-t. A 12.h.  Bikában kezdődik, benne áll egy jótevő de peregrin Jupiter és egy szintén peregrin de kártevő Szaturnusz. Viszont a ház ura a jótevő  Vénusz egzaltált méltóságban áll a Halakban a 10.házban. Ez nem mutat nagyobb problémákra sőt fejlődésre utal, bár a Szaturnusz okozhat úgymond kisebb természeti problémákat az évben (pl. elfagynak a gyümölcsfák, stb.). 

A következő legkisebb ciklus 2020-ban indult


Itt a 4.h. fogja jelölni  2024-et. A 4.ház az Ikrek jegyében kezdődik, ura sajnos egy romló Merkúr ami az Asc-en áll, így kiemelt jelentőségű lesz. Viszont a házban ott áll a Felszálló holdcsomópont  maga pozitív vonulatával. Vagyis kaphatunk hideget és meleget is, lehetnek kisebb természeti csapások amelyek rosszul hathatnak ránk, de igzán nagy katasztrófákra azért nem mutatnak jelek.



Ez volt az ún. világi vizsgálat vagyis amikor azt vizsgáljuk, várható-e valamiféle természeti csapás ebben az évben?


A másik megközelítés a történeti, amikor is inkább az emberi dolgokra figyelünk. Itt az államalapítás 1000-es tavaszi napéjegyenlőségre felállított képlete lesz a kiinduló képlet. 

Ebből számítva lesz egy nagy fardar ciklusunk 2014-2026 , amely a KOS jegyét emeli ki, lesz egy közepes fardarunk (1975-2050) amely a MERKÚRT emeli ki és lesz egy kis fardarunk (2016-2026) amely a NAPOT emeli ki jelölőnek. 

Ebben a képletben 2024-et elforgatva a házakat, a 5.házra jön ki 2024. Ez a ház itt a Kosba esik, vagyis kétszeresen kiemeli a Kos jelentőségét 2024-ben, benne áll a az uralmi Bika Vénusz amely pozitív fordulatokat ígér. 





Ez az év kiemelten hozza a nagyobb időszakok jellegzetességeit. Tehát összességében milyen jelölőkre kell figyelnünk 2023 értékelésében?


A Kosra, a Merkúrra, a Napra és a Marsra mint évjelölő urakra. 

1975-2050 közt a ciklus ura a Merkúr, amely az 1000-es a képletben romlik a Halakban, és nincs fényszöge, azaz ferális, vagyis a régiek szerint el tud vadulni, kiszámíthatatlan, nem csapatjátékos. Ez bizony már 1975 óta jellemző az országra. 

Ez a Merkúr az éves kvartál képletben a Halakból átkerült a Kosba, legalább már nem romlik, csak peregrin. Éppen nem sújtja semmi, sőt együttáll  a Felszálló holdcsomópontl ami pozitiv kilátásokat biztosit. Ez bizonyos mértékű fellendülésre vagy legalábbis optimizmusra ad okot.



2014-2026 közti időszakot a Kos jegye uralja. Ez az  1000-es képletben kiemelt szerephez jut, mivel  az elforgatott házak értelmében  2024-et az 5. ház jelöli ami a Kosba került. 

A Kos jegyura a Mars. Ez a Mars az 1000-es képletben a 8.h.csúcsára került a Rákba. A 8.h. a külföld pénze, tehát itt lehet mozgolódás ez évben, vagy legalábbis kiemelt szerephez jut. És mivel a Marsnak a Rákban van egy éjjeli triplicitása majd utána esése, ezért lehet azt mondani, hogy az év első fele kedvezőbb lesz a külföldi pénzügyletek szempontjából mint a vége (2024 márc - 2025 márc!). Ráadásul ez a Mars oppozícióban áll a Jupiterrel ami egy jótevő és a másik jótevővel a Vénusszal szextilben. Itt azért már reménykedhetünk némi alamizsnában, ahogy az tavaly is történt .

A 2024-es kvartálban ez a Kos a 3. házat uralja ami mundán értelemben a média, utak, közlekedés, szállítás, kereskedelem területe. A ház ura  a kártevő Mars az 1.házban Vízöntőben peregrin, vagyis rosszabbik arcát mutatja, nincs önuralma, vagyis kiemelten lesznek problémák ezeken a területeken az évben. Plusz ez a Mars ferális is, nem csapatjátékos, nem lehet rá számítani. Viszont a házban álló terminus szerinti Merkúr együttállva a  Felszálló holdcsomóponttal javíthat némileg ezeken az ügyeken vagy legalábbis a kommunikáció sikeresebb lesz a gondokkal kapcsolatban (mint úgy általában),


A harmadik fardar pedig  2016-2026-ig tart, és a Nap uralja. A Nap ezen képletben a Kosban áll egzaltációban a 2.ház végén, de már az 3.h.csúcsa felé. Ez mondjuk ez jó hatású Nap, van elég ereje megvalósítani dolgokat, egzaltáltan bár követő házban, főleg az ország anyagi helyzetében okozhat javulást. Bár ez az 1000-es képletben az IC-én állva opponálta az MC-t ezzel hatalmi válságra utalt, de mivel 2026-ig uralja a ciklust, ezért a eddigi hatalom addig biztosan kitart.

A 2024-as képletben ez a Nap a 7.ház uraként áll a 2.h.végén,  a külföld, az ellenségek ill. házasságok, válások révén juthat pénzhez az ország. 



Nézzük az általános áttekintést, pl. várható -e természeti csapás?

Akkor lenne ha a Szaturnusz vagy Mars mint kártevők romlásban lennének, sarokházasak lennének és nehéz aspektussal kapcsolódnának a Holdhoz mint néphez, 

A Mars és a Szaturnusz mindketten sarokházasak és romló tendenciát mutatnak, bár konkrétn nem romlanak (peregrinek), és a Holdhoz nem kapcsolódnak nehéz aspektussal. Vagyis várhatóak kisebb csapások talán (fagyás, belvizek, kisebb árvizek vagy aszály), de ezek nem okoznak hatalmas katasztrófákat. 


Milyen lesz az időjárás?

A Mars a Szaturnusz uralma alatt = szárazság,  Mars saját uralma alatt akkor özönvíz, áradás várható, ha egyik sem, akkor átlagos lesz a csapadék mennyisége. 

Sajnos itt a Mars a Szaturnusz uralma alatt áll hagyományosan a Vízöntőben így bizony aszályra, aszályos időjárásra számítani lehet. 


Járványveszély lesz-e?

Asc-t, Asc urát vagy Holdat nehéz fényszöggel sújtja-e a Mars vagy a Szaturnusz?

Szerencsére itt egyik sem áll fenn bár A Szaturnusz peregrin, és sarokházas de nem érinti sem az Asc-t sem a Holdat. Viszont mivel saját maga az évúr, ezért bizonyos fokig jelez. Tehát még mindig lesznek ilyen-olyan járványos megbetegedési hullámok az évben, hasonlóan az előzőhöz, bár a sarokházas helyzet miatt erősödhet is kissé, viszont a jötevő Vénusszal való együttállás segít majd ennek átvészelésében,

Meg kell még nézni az 1.h. és a 6/8.h.viszonyát is. Az 1.h.ura a Szaturnusz, a 6-é a Hold, a 8-é a Vénusz. A 6.h.ura egy hanyatlóházas, peregrin Hold, tehát a megbetegedések száma nem fog nőni, viszont az, hogy a 8.h.ura együttáll az Asc-sel, bár egy javuló jótevőként azért jelezheti, a halálozások számának esetleges megugrását. 


Termékeny lesz -e az év?

Ez a tavaszi kvartált megelőző ún. szizigum képletből állapíthatjuk meg amely a megelőző telihold vagy újhold képlet attól függően melyik volt előbb. Itt egy újhold volt megelőzően.


Ebben is megnézhetjük lesz-e járványveszély? 

Itt a Marsnak van egy trigonja az Ascendensre, de aztán sem a Marsnak sem a Szaturnusznak nincs az ASC urára, vagy a Holdra fényszöge, szóval nagyobb járványveszélyt ez a képlet nem mutat. Pláne mivel a Mars a 6.h.ura itt, a Szaturnusz meg a 8.h-é. 

Van-e kapcsolata az Asc vagy Holdnak jótevővel?

Sajnos sem az Asc urának, sem a Holdnak nincs különösebb kapcsolata jótevőkkel (Vénusz, Jupiter) így nagy termékenység nem várható. A Vénusz ugyan rálát az Asc jegyére trigonnal, de ez valószínüleg édeskevés. 


Nézzük az árakat!

Miután a 2022 második féléves képletben egy sarokházas uralmi Szaturnuszt láthattunk amely opponálta az Asc-et és hatalmas inflációt és áremelkedést jelzett, ehhez képest a 2023-as hanyatlóházas arculati Szaturnusz nagy visszaesést kellett jelölnie.

 Ehhez képest viszont a sarokházas de peregrin Szaturnusz sajnos kisebb emelkedést kell, hogy jelezzen.


Háború, béke és felemelkedés




Ezeknek az ún. arab pontoknak vagy részesülési pontoknak a helyzete: a  Háború pontja a  Szűz 7 fok (kerekítve), az Emelkedésé Halak 12 fok, a Béke pontja Ikrek 23 fok. Ezekre a fokokra nem igazán esik bolygók fényszöge, vagyis a helyzet nagyrészt változatlan marad, kivéve az Emelkedését. 

A Háború pontjának diszpozítora a Merkúr, s jegy szerint nem lát rá a pontra, ez igen kedvezőtlen a konfliktusok növekedhetnek kiszámíthatatlanul.

A Béke pontjának diszpozítora szintén a Merkúr ami jegy szerint rálát a pontra így felügyelni tudja, azért nagyobb rendbontás nem lesz, békésebb mederbe lehet majd terelni a konfliktusokat.

Az Emelkedés pontjának diszpozítora a jótevő Jupiter egy szextillel kapcsolódik a ponthoz, ez tökéletes, némi felemelkedés várható mindenképp együttállva a Szaturnusszal amely ugyan kártevő ám az egész kvartálképlet ura is, de ott áll a javuló jótevő Vénusz is, szóval talán kisebb döccenőkkel, de azért csak emelkedik az életszínvonalunk....






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése