Újhold az Oroszlánban

Újhold van ma az Oroszlán jegyében. Ahogy többször említve volt  ezeken a napokon a testünk-lelkünk könnyebben újul meg, a tettrekészségünk ilyenkor a legmagasabb. 

A Tűz jegyűek nehezen élik meg azt az időszakot, amikor a Hold elveszíti összes fényét. Ilyenkor - még ha tudod is, hogy szükséges - frusztráló, ha pihenésre és erőid visszafogására kényszerítenek, pedig épp kreatívan cselekszel, tevékeny és energikus vagy.


HOLD AZ OROSZLÁNBAN - A Holddal ebben a jegyben kreatív feladat nélkül lehangoltnak érzed magad. Egy Oroszlánt mindig úgy kell látnunk , amint éppen valami nagyszerűt visz véghez.



Érdemes ezt az újholdat kihasználni, ha rossz szokásunktól, rossz tulajdonságunktól akarunk megválni. Gyakran szembesülhetünk azzal, hogy egy-egy tulajdonság még korábban beégett a tudatalattiba, magunkévá tettük, megszoktuk és később felnőttkorban már sajátunkként hordozzuk. Van hogy már a puszta felismerés is elegendő egy berögzült minta elengedéséhez amely lendületet adhat ahhoz, hogy megkeressük, azt akik/amik vagyunk valójában.Vizsgáld meg, hogy melyek azok a tulajdonságaid, amelyek egy szülői, tanári vagy gondozói minta nyomán gyerekkorod óta jelen vannak és esetleg zavaróak számodra. 

Önismereti téren a következő kérdésekkel érdemes ma foglalkozni:

*Részt veszek-e az élet folyamatában?

*Reggel hogyan kelek ki az ágyból? Könnyedén rögtön ébredés után vagy nehézkesen többszöri visszaalvás után?

*Megnyitom-e a szívemet mások előtt?

*Szoktam-e adakozni?

*Milyen szerepet vállalok a családomban: elfogadom-e mások uralmát vagy inkább én uralkodom?


SZÖKŐKÚT - 10. Holdház (Oroszlán 5°)

Oszd meg a képességeidet!


Egy szép és hősies küllemű, vörösesbarna, hullámos hajú női alak emelkedik ki egy urnából, melyből hűs, gyöngyöző szökőkút zubog fel.  A nő a halványkék, áradó vízben fürdik .  Szárnyas sisakot visel, mely a szárnyalni és magaslatokat elérni képes képzeletet szimbolizálja.  Ahogyan a kártyáról ránk tekint, viselkedése nyugodtnak és magabiztosnak tűnik.  Fejét és vállait sápadt, napszerű telihold keretezi .  

ALGELBA - AZ OROSZLÁN NYAKA ÉS HOMLOKA 

A hagyományok szerint ha a Hold ebben a házban tartózkodik, erősebbek lesznek az épületek, kedvező időszak kezdődik a szerelemnek és a jóságnak, segít az ellenségek legyőzésében.  Az arabok ezt a házat szakmai és szerelmi ügyek szempontjából is szerencsésnek tartották .  



A Nap és a Neptunusz uralja

A Nap a dinamikus teremtőerőt jelképezi, míg a Neptunusz a fantázia szárnyalását hirdeti és teret enged a képzelőerő magaslatokba emelkedésének.  Ez a holdház a kreativitásod önmagad és mások általi elismerését, valamint képzelőerőd hirtelen megerősödését jelöli.  Felelősséget kell vállalnod a készségeidért, azokat a saját és mások javára kell fordítanod.  Ez az időszak arra ösztönöz, hogy bízz változatos képességeidben és abban, hogy azok mások számára is értékesek lesznek.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése