Retrográd Jupiter a Kosban (okt.28-ig)


 Emlékeztetőnek röviden annyit a retrográd, azaz az égen látszólag visszafelé haladó (az ekliptikai sorrenddel ellentétes) mozgásról, hogy ilyenkor az adott bolygó a pályája során a legközelebb van a Földhöz, és emiatt nagyobb/fényesebb. Régen a retrográd mozgást kifejezetten erőveszteségnek, sújtottságnak tartották, mivel a bolygó “természetellenes” mozgást folytat: hátrafelé megy, holott előrefelé kellene, hogy menjen.


A retrográd Jupiterről régen azt mondták, hogy egy gazdag emberhez hasonlatos, aki nem tud élni a gazdagságával ill. egy olyan bölcs, akinek az elméjét aggodalmak kerítik a hatalmukba. Itt a Jupiter két általános jelölése (bőség, gazdagság / bölcsesség) szenved csorbát.

Most még egyszer lehetőségünk lesz átgondolni, mindent megtettünk-e, amit lehetett, pótolhatjuk a hiányosságokat, módosíthatjuk addigi döntéseinket. Ez az időszak nem lesz olyan felhőtlen mint az előző, gyakran érezhetjük, hogy akadályoztatva vagyunk, ahol a Jupiter születési képletünkben áll és ahol jelenleg halad.


Jupiter a Kosban: Erőssége vállalkozó szelleme, kezdeményezőkészsége és akaratereje. A versenyhelyzetek és kihívások nem rettentik el, bátran néz szembe velük, az újdonságoktól, sem tart. Erős érdekérvényesítő képessége, magabiztossága segítik ösztönös vágyai megvalósításában. Az eszmék és elméletek területén is a küzdelemmel, harccal kapcsolatos témák érdeklik, melyeket a gyakorlatba is képes átültetni. Ha azonban túlságosan is magabiztossá válik, önhittsége elbizakodottá teszi, és környezete számára elviselhetetlenné válhat..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése