Péntek 13 - a, babonák napja

 

Amikor a naptár péntek 13-át mutat, még azoknak is kellemetlen érzésük támad, akik nem babonásak. Nem szívesen időzítünk fontos találkozókat, elintéznivalókat erre a napra. Vajon miért lett mumus a péntek 13? És mi áll a többi, jól ismert babona hátterében?


Egy szakkönyv szerint a babona az egyes tárgyaknak, cselekményeknek természetfölötti hatást tulajdonító, és bizonyos jelenségeket természetfölötti erők megnyilvánulásaként magyarázó tévhit. Nehéz meghúzni a határt a babona és az okkult tanok között.


Ami az egyik ember szemében babona, a másik számára vallás vagy tudomány. A kutatások azt mutatják, hogy a társadalmi háttér nem döntő tényező a babonásságban, a diákok és szellemi foglalkozásúak között is szép számban akadnak olyanok, aki hisznek a csillagok emberi életet befolyásoló hatásában vagy a tenyérjóslásban.


 


A misztikus 13-as

Egyesek szerint péntek 13. szerencsétlen nap, mások szerint viszont ez is ugyanolyan, mint a többi. A legtöbb babona ősi vallási-misztikus képzetek tovább burjánzása. Az például, hogy az Egyesült Államokban nem létezik 13. emelet, a hotelekben, kórházakban 13-as szoba, a zsidó számmisztikából ered. Statisztikai felmérések szerint az emberek többsége ezen a napon nem ül repülőgépre, vonatra, nem szívesen köt komoly üzleteket, és nem ül tizenkettedmagával egy asztalhoz.


Utóbbi babona valószínűleg abból ered, hogy az utolsó vacsorán Jézus volt apostolai között a 13., így a néphit szerint ha tizenhárom ember ül egy asztalnál, valaki hamarosan meghal közülük. A pénteki nap "gonoszságát" azzal magyarázzák, hogy Jézust is aznap feszítették keresztre. Más megközelítések szerint a péntektől való rettegés gyökere lehet az is, hogy az 1800-as évekig ez a nap volt a hóhér napja, ekkor hajtották végre a nyilvános kivégzéseket.



A számok különös jelentőséggel bírnak -állítják a kabbalisták. Hitük szerint a számok útjelző táblák: egyes számok pozitív, mások negatív hatással vannak életünkre. A 3 a tűz, a víz és a levegő szimbóluma. A mesékben is mindig 3 királyfi, 3 kívánság, 3 próbatétel van. A 12-es szintén különleges szám, a tökéletességet jelenti: az év 12 hónapból áll, Jézusnak 12 apostola volt.


A 13-as talán éppen ezért rossz, mert a tökéletes után következik, tönkretéve ezzel az előtte lévő számban megtalálható egységet. A számmisztika más értelmezése szerint a 13-as szám jegyeit összeadva 4-et kapunk, amely egyes népeknél a halál száma. Nem véletlen, hogy Kínában például nem akasztanak egymás mellé 4 csengettyűt vagy 4 bambuszrudat.


Mitől őrizkedjünk, ha 13-a péntekre esik?

Állítólag az e napon beszedett orvosság nem használ, és ha ruhát varrunk, az rosszul sikerül. Amelyik állat ilyenkor ellik, annak a kicsinye valószínűleg beteges lesz. Az elvetett mag silány termést hoz, és a tizenharmadikán köttetett házasság csak válással végződhet. A babonás emberek lefekvés előtt 13 tárgyat érintenek meg, vagy 13 szót mondanak, hogy feloldják a rontást.


Sok ember - indokolatlanul - retteg ettől a naptól: nem mozdulnak ki lakásaikból, nem veszik fel a telefont, nehogy rossz hírt kapjanak, nem használnak elektromos eszközöket, nehogy baleset érje őket. Csak magunknak okozunk kellemetlen perceket azzal, ha átengedjük magunkat az ehhez hasonló félelmeknek. A babona, úgy tűnik, a gazdaságra is káros lehet. 1978-ban Amerikában készítettek egy felmérést, melynek meglepő eredménye az volt, hogy a 13-ák akár egymilliárd dolláros veszteséget is okozhatnak. Ezen a napon ugyanis sokan nem mennek dolgozni, nem váltanak vonat- vagy repülőjegyet, és nem vásárolnak.


Négylevelű lóhere


A négylevelű lóhere évszázadok óta a szerencse jelképe, amit egyfelől ritkaságával, másrészről kereszt alakjával magyaráznak. A szimbólum azonban már a kereszténység előtt is létezett, bajelhárító, szerencsehozó hírében állt, például a görögök is amulettként hordták.


Fekete macska

Sokan a fejükhöz kapnak, és közelgő szerencsétlenséget vizionálnak, ha átszalad előttük az úton egy fekete macska. Miért lett ilyen rossz híre szegény cicusnak? Az évezredek során a macskák sok hányattatáson mentek keresztül. Egyiptomban a macska nagy népszerűségnek örvendett, sőt a macskakultuszt az istenekre is kiterjesztették. A macska megbecsült, szent állat, a fekete pedig a boldogság színe volt. Az ókori cicák emlékét sírok és szobrok őrzik.



A középkori keresztények azzal vádolták a fekete macskát, hogy a boszorkányok szövetségese. A sűrűn előforduló boszorkányégetés elől a boszorkány macskája sem menekült. Ebben a korban rengeteg macskát - különösen feketét - irtottak ki, mert hittek abban, hogy rontást hoz, és pestist okoz. Az újkorban, a reneszánsz kor kezdetén a macskák elvesztették isteni és ördögi tulajdonságukat, közönséges háziállattá váltak.


A macska és az ember barátsága egyre szorosabbá vált, ám a fekete macska babonája tovább él. Az Egyesült Államokban és Franciaországban a szerencsétlenség jelképének tekintik, ugyanakkor például Belgiumban és Angliában a szerencse hordozója.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése