NAP EGYÜTTÁLLÁSBAN MARSSAL, VÉNUSSZAL


(kb.júl.28. - aug.17.)

Ha megfigyelitek most pár hétig egymás mellett kergetőzik a Nap és Vénusz meg a Mars. Ez nemcsak azt jelzi nekünk, hogy a Kos, Skorpió, Bika és Mérleg Ascendensűek most egy ideig igen-igen elvakultak lehetnek a Naptól (csetlés-botlás, kisebb balesetek, leforrázások, leégések, stb.), hanem a nagy meleget, kánikulát is. Ezenkivül a Nap-Mars együttállás tűzeseteket jelölhet (a környékünkün most égett ki egy lakás egy tizemeletes panelben) vagy éppen pánikhelyzeteket (l.a Sziget első napját, amikor több mint 90 ezren próbáltak bezsúfolódni a Hajógyári-szigetre).





A Nap elégeti teljesen a Vénuszt, azaz elveszi az erejét és a tisztánlátását, mig a Marsot csak részben érinti, az erejét annak nem veszi el, "csak" a tisztánlátását. Ám sajnos a hatás visszafelé is érvényesül: a Mars lerontja a Napot, szintén elveszi az erejét, tönkrevágja.
Kérdőasztrológiai kérdésekben ez az Oroszlánban levő stellium azt jelzi, párkapcsolati kérdésekben, hogy a felek romboló szerelembe esnek egymással, amelynek a vége sirás-rivás lesz, vagy éppen szerelmi háromszög alakulhat ki, mely minden felet romba dönt...


A stellium további értelmezési lehetőségeit lásd alább:
Hihetetlen energiákkal rendelkezünk és ezt hatékonyan felhasználhatjuk a kreatív önkifejezésre. Legjobb, ha most mindent egyedül csinálunk. A többiek könnyen idegeinkre mehetnek. Remek alkalom, hogy új feladatokba fogjunk, különösen, ha az valamilyen fizikai aktivitással is együtt jár. Energiaszintünk valahol a fellegekben jár.Ez nem egy jó időszak a szellemi összpontosításra. Annyi fizikai erő feszül bennünk, hogy alig tudunk nyugton maradni. Ha íróasztalhoz vagyunk kötve vagy más ülőmunkát kényszerülünk végezni, néha akkor is keljünk fel és - jobb híján -ugráljuk ki magunkat a kávészünetekben vagy valami ehhez hasonló.
Nagyon energikusak vagyunk és úgy érezzük, valamit tennünk kell, különben felrobbanunk. Ha nem tudjuk helyes mederbe terelni ezt a felfokozott energiát, könnyen betegség vagy baleset formájában tör utat magának. A Mars esetében ez öbbnyire lázat, gyulladásokat vagy fertőzéseket szokott jelenteni. Kerüljük a hirtelen mozdulatokat, különösen az éles fémtárgyak és gépek vagy tűz közelében.
Talán arra kellene használnunk ezt a időszakot, hogy végleg felszámoljuk elmaradásainkat, bűr ehelyett valószinóleg meggyőzzónk magunkat, hog ezt vagy azt még feltétlenül meg kell vennünk a boldogságuhoz
Ilyenkor még pénz is állhat a házhoz, de tartózkodjunk a túlköltekezéstől, sőt pazarlástól.


Mindenképpen a figyelem középpontjába akarunk kerülni; annyira elevenek és barátságosak vagyunk, hogy vonzzuk magunkhoz az embereket. Ilyenkor néha egy új szerelem is felbukkanhat a láthatáron. Remek alkalom a bulizásra - ahol mi leszünk a társaság lelke. Csak nehogy elbízzuk magunkat, mert az visszájára sülhet el és később bajunk származhat belőle.
Ahogyan reagálunk a különböző helyzetekben elárulja, valójában hányadán állunk önmagunkkal, belső tartásunkkal, biztonságérzetünkkel - vagy annak hiányával. Ha reakcióink túlnyomórészt negatívak, valószínűleg eljött az átértékelés és változtatások ideje. Fizikai tevékenységgel valamelyest javíthatunk hangulatunkon.
De leginkább akkor találjuk meg leginkább nyugalmunkat, ha szép környezetben együtt lehetünk másokkal.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése