KÍNAI ASZTRÓ - Yin Tűz Kígyó hónap

A kínai asztrológia szerint ez a hónap (máj.5 - jún.6.) a Kigyó hónapja, a nyár első hónapja, és ezért nagyon jó időszak most azoknak akik a Majom, Kakas és Bivaly évében születtek. 

Nem igazán jó a hónap a Disznó szülötteknek, nem sikerülnek úgy a dolgaik, ahogy szeretnék, akadályokba ütközhetnek.

Ez általában jó hónap a házasságkötésre, üzletnyitásra.  kivéve a Disznó jegyűeknek.

A Disznó, Nyúl és a Kecske jegyűek mozgalmas hónapra számítsanak, tele utazással és változásokkal!


Kígyó (Yin Tűz )


Tűz elem: optimizmus, jókedv.

Kígyó: okos, de misztikus és kiszámíthatatlan, változékony mint egy kaméleon.

A Kígyóban rejtetten van: Yang Fém = fegyver, Yang Föld és Yang Tűz=  Nap, nukleáris energia.

Hosszú állat = vasút, sínek.


A Kigyó hónapja alapvetően Tűz elemű, ezért mindazoknak jó, akik szintén Tűz, Fém vagy Föld eleműek (a születési napjuk szerint), mert sok baráttal, ismerőssel találkozhatnak, de külön még jót tesz a Föld elemű embereknek is. Támogatást, segítséget kaphatnak másoktól vagy tanulásba kezdhetnek, meglevő tanulmányaik jól fognak menni.

A Tűz elem jelenléte miatt végre egy kicsit optimistábbak leszünk, megélénkül a tőzsde és fellendül a gazdaság bizonyos mértékben, beindulnak a dolgok. Csak azoknak kell vigyázniuk, akiknek képletében együtt szerepel a Majom és a Tigris is, nekik a vérnyomásukra és esetleges szívproblémáikra nagyobb figyelmet kell fordítaniuk!

Ne engedd, hogy jókedvedet elvegyék!



Itt számolhatod ki, hogy milyen elemű napon születtél és h. hat rád ez a hónap:


Kalkulátor


Kire hogy hat a Kígyó hónapja?

Kígyó  jegyűekre : segítőik lesznek, de önmagával ellentmondásba kerülhet. ne tervezzen most nagy változásokat az életében, se a lakóhelyén.

Bivaly, Kakas :  Fém trigon

Amikor a fém trigon tranzitok alkalmával aktiválódik, javul a kapcsolatteremtő képesség, és fejlődik a kommunikáció. A szülött erre az időszakra könnyebben és jobban meg tudja értetni magát az emberekkel. Hozhat előléptetést, hírnevet, valamint magas tekintélyt abban amit csinál. Javul a döntéshozó képesség, akár komoly és nehéz döntéseket is könnyebben vállal az ember, annak minden felelősségével és konzekvenciájával. Ezek az időszakok hangsúlyosan hozhatnak olyan élethelyzeteket, amikor az egyén morális értékrendszere, és etikai mércéje tesztelésre kerül.

Tigris: Aratás kombináció 

 Az Aratás Csillagokat más néven a Karma Csillagainak is hívjuk. A konstellációhoz kapcsolható kulcsmondat - „ki mint vet, úgy arat” - magában foglalja az állás jelentéstartalmát. Amíg az Aratás konstellációt nem ismerjük, úgy érezhetjük, hogy talán igazságtalan az élet, és bizonyos helyzetekben a körülmények áldozatai vagyunk, segítségével azonban az események mögé nézve ráébredünk, hogy az Univerzumban rend van. Csak olyan dolgok térnek vissza hozzánk, amit valamikor, valahol mi is megtettük valakivel.

Bármit teszünk -jót vagy rosszat - az Aratás csillagok aktiválódásánál minden visszatér hozzánk!


Tigris, Majom:  Tűz Tükör konstelláció


A Tűz Tükör lelkileg érzékennyé, és rendkívül sérülékennyé teszi a képlet tulajdonosát. Asztrológiai konzultációkon célszerű mindig nagyon óvatosan és körültekintően fogalmazni, főleg ha segíteni szeretnénk felemelni az állást. Alacsony szinten az élethez való alapvető hozzáállásában megjelenhetnek olyan gondolatok, mint: “Engem nem értenek meg”, “ Én megtettem mindent, de…” ill. “A másik a hibás…”, - ezért ha nem fogalmazunk elég diplomatikusan, könnyen “betámadva” érezheti magát a hozzánk forduló, és érzelmileg bezárkózik.


Majom:  Leépítés 

A Leépítés, minden esetben egy tendenciát mutat arra, hogy az érintett területeken túlságosan is hagyjuk magukat irányítani és befolyásolni. A környezet látszólag túl erősnek bizonyul, amit eleinte érzésünk szerint kénytelenek vagyunk mégis eltűrni. Az ember úgy érzi, hogy minden elromlott körülötte, de jellemzően mégsem tesz semmit, hogy változtasson. Alacsony szinten azonban a dolgok egyre rosszabbá és rosszabbá válnak, és egészen addíg fokozódnak, amíg már nincs más választásunk, - akár az egészségünk érdekében is- de ki kell állni magunkért.


Ló, Kecske:  Tűz trigon

A tűz elem melegséget, eleganciát sugároz, így a képlet tulajdonosa is kedves, barátságos. Képes hatni az emberekre és tud inspirálni másokat. Kiemelkedő előadói képességgel bír, és lelkesedésével akár meg is változtathatja a körülötte lévők életét. Tele van energiával és szenvedélyesen elkötelezett céljai irányában. A tűz trigon mutatja a spirituális nyitottságot, ill. mindenféle vallással összefüggő érdeklődést, vagy tanulmányokat. Külső minőségként azokat az időszakokat jelzi, amikor az érintett életterületeken lelkesedésünknek köszönhetően kiemelkedő teljesítményt fogunk nyújtani. Lehetőséget ad kitűnni abban, amit csinálunk. Jellemzően több és nagyobb figyelmet kapunk, ill. nagy hatással leszünk mások életére.


Ló : Románc csillaga 

Akinek a Ló jegye van bárhol a horoszkópban  (Óra, Nap, Hónap, Év ) =több flört, aktívabb társadalmi élet, nem mutat házassági esélyeket, de számos lehetőséget hoznak a másik nemmel való találkozásra.


Disznó : oppozíció - “Vihar a biliben” 


Avagy a kommunikációs félreértések állása A Yang Tűz - Yang Víz oppozícióhoz hasonlóan (tekintve, hogy ezen elemek alkotják a Kígyó és Disznó jegy fő csijét), ezzel az állással olyan dolgokat érzékelhetünk problémának, ami valójában nem hozzánk tartozik, és nem nekünk kellene foglalkozni vele. A képlet tulajdonosa itt mások problémáit nagyítja fel, és éli meg sajátjaként. Rendkívül jóindulatú, és segítőkész emberrel van dolgunk, aki minden gondot a környezetében ha tehetné magára venne. Emiatt gyakran - bár őszinte jószándéktól vezérelve - de beleavatkozik olyan helyzetekbe is, amihez alapvetően semmi köze nem lett volna, egészen addig, míg a végén nyakába nem szakad az egész. Sok kellemetlenséget megspórolhat magának azzal, ha tiszteletben tartja mások privát szféráját, és kéretlenül nem erőlteti rá jótanácsait / szolgálatait környezetére.

Disznó : Utazó Ló

A Disznó jegye lehet bárhol a horoszkópban  (Óra, Nap, Hónap, Év ) = sok utazás, mozgás, változás ebben a hónapban

Kígyó  <-> Disznó oppozíció = Disznó jegyűek jobban vigyázzanak a vizibalesetekkel, áradásokkal, vasúti balesetekkel is!



3-as  tűz büntetés: Kígyó  +  Tigris +  Majom = bármelyik kombinációban (akár a saját horoszkópban, akár a hónapokban, napokban) összeáll ez a 3 állat, az stresszes időszakot jelöl. Betegségileg sejtellátottság, idegrendszeri, vérnyomás, szívproblémák, hormonproblémák, nyirokrendszer. Feladatot is hoz: nemcsak belül, kivül is szét kell nézni, rendet rakni, költözni, változtatni dolgokon.


Segítő emberek = a segítő  embereket szimbolizálja, akik által sikeressé válhatnak.

Minden Yang és Yin Víz napon vagy évben született embernek lesznek ebben a hónapban ilyen segítőik. + azoknak, akiknek a születési évszáma 2-re vagy 3-ra végződik, vagy akik  a Kígyó évében születtek.


Egészség:

Tűz – szív, agy, szem, idegrendszer, gyulladás, vérkeringés, vékonybél ( ha a nap oppozícióba vagy büntibe kerül, akkor komolyan kell venni a jelzést). Ha 3-as Tűz büntetés van ( kígyó, tigris, majom) akkor komoly gyulladás szervezetben. Kivédése: antioxidánsok + peptidek.

Orvoslás:

- akinek Tigris, Disznó vagy Kígyó van a horoszkópjában, az hordjon Majom medált egész hónapban a kisebb-nagyobb problémák kivédésére. (ez lehet kulcstartó, plüssállat, kép, mobil háttérkép stb.)

Yin Tűz, a gyertyaláng





Feladata: Levetkőzni bizalmatlanságát, és megtanulni nyitottan fordulni az emberek felé. Ezáltal tud valódi lámpássá válni, mely utat mutat az arra rászorulóknak.  A Yin Tűz a visszafogott, megfékezett tűz analógiája, ő a gyertyaláng. Ugyanúgy képes meleget adni és jókedvet teremteni, mint a Yang Tűz, azonban fénye és melege nem látszik el olyan messzire, mint poláris társának - csak az veszi észre, aki elég közel kerül hozzá. Akkor tud kibontakozni, ha szükség van a segítségére, de nem fogja mindenáron középpontba tolni magát.

Nagyon érzékeny adóvevővel rendelkezik a külvilág felé. Minden apró rezdülést, hangulatváltozást lereagál magában, de ezt kifelé nem mutatja. Látszólag komoly,konzervatív, kisugárzása van, mintha nem tudná semmi sem megérinteni. Valójában visszafogja érzéseit, magában rágódik egy-egy problémán, kontrollálja indulatait. Amikor pedig tűrőképessége határához ér, hirtelen, átmenet nélkül robban ki belőle minden elfojtás, közvetlen környezetét is meglepve ezzel.

A hónap során kiemelten fontossá válik ezért a földi- és univerzális törvények betartása, mert ezek hiányában stop táblát kaphatunk. Ez nem jelenti feltétlenül a törvények szándékos megszegését, elég egy szerződés apróbetűs részeinek figyelmen kívül hagyása. Továbbhaladásunk záloga ez esetben, ha felismerjük és korrigáljuk a hiányosságokat.

Ebben a hónapban a magunkért való kiállás is fókuszba kerül, ha szándékunk ellenére sodródtunk bele kellemetlen, vállalhatatlan szituációba, vagy egy idejét múlt helyzet, kapcsolat már nem szolgálja fejlődésünket.

A jó hír, hogy a hónap során egy védőcsillag oltalmát érezhetjük. Segítségével a bonyolultabb ügyekben is sikerrel járhatunk és veszélyes helyzetekben is számíthatunk védelmére.

Több létrejövő kombináció azt mutatja, hogy lehetőségünk lesz változtatásokra, válaszutak jelenhetnek meg életünkben. Ahhoz, hogy ezeket felismerjük szükségünk van befelé figyelésre, elcsendesedésre.



Mit tegyél ? Adj energiát másoknak, de ne vidd túlzásba, hisz az már rombolhat építés helyett. Légy ösztönös, nagylelkű és dinamikus, igyekezz előre haladni, ne hátra.


Mit ne tegyél ? Ne küzdj túlzottan a sors ellen, egyszerűen fogadd el, amit az élet felkínál. Kerüld a veszekedéseket, különösen a családi konfliktusokat.

A hónap színe: piros, vörös, bordó

Itt számolhatod ki, hogy milyen elemű napon születtél és h. hat rád ez a hónap:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése