Téli napforduló

A téli napforduló december 21-én van 22:47-kor, és az északi féltekén a csillagászati tél kezdetét jelenti. Pontos időpontját a csillagászati évkönyvek közlik világidőben.
A napforduló (latinul solstitium (sol+stare)) csillagászati kifejezés, mellyel a Napnak a Föld egyenlítőjéhez való helyzetét fejezzük ki. A napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legnagyobb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. Technikailag a Téli napforduló idején, a Nap közvetlenül a Baktérítő fölött delel
Érdekesség, hogy a legkorábbi napnyugta már a hónap első felében bekövetkezik, a legkésőbbi napkelte időpontja azonban az év legvégére, illetve az új év első napjaira esik.
Magyarországról nézve a téli napforduló idején a Nap 19° magasan delel, 8,5 órát van fent.

A téli napfordulóig a Nap északról délre halad, utána pedig délről észak felé kezd mozogni, és az év legrövidebb nappalát (következésképpen a leghosszabb éjszakát) adja az északi féltekén.

Hagyományok

A téli napfordulóhoz a legtöbb kultúrában számos ősi népi szokás kapcsolódik, és ünnepségek kísérik, mint például az ókori római szaturnália, a zsidó hanuka, az afroamerikai kwanzaa, a kelet-ázsiai tungcse-fesztivál, vagy maga a karácsony, melyet Mithrász és a Sol Invictus napisten kultuszához kapcsolódóan, illetve több pogány ünnep helyett tart ma a keresztény vallás.

A magyaroknál a téli napforduló napja, Karácsony, vagy ahogy régen hívták: Kerecsen belső ünnepe, amikor magunkban élhetjük meg a fény születését.


A magyaroknál ugyanis a (kerecsen)sólyom jelképezte a Napot. A mágusok ezért még az árpádi honalapítás utáni századokban is igyekeztek fenntartani az ősi hagyományt, hogy a téli napforduló idején, amikor elkezd nőni a nappalok hossza, amikor a fény győzedelmeskedik a sötétség felett, megáldják és az éppen megszülető (felkelő) Nap felé bocsátják első szabad útjukra a fiatal kerecsensólymokat. Ez lehetett tehát eredetileg a kerecsenek, a Nap madarainak ünnepe, amelyet ma már Karácsonynak hívunk.


Helyenként e napon kioltották a tüzet, hogy teljes legyen a sötétség és megmérettessék az emberek belsejében a világosság: vajon elegendő az uralma csúcsára jutott sötétség ellenében?

A téli napforduló a fordulat, az újrakezdés, az új esztendő első igazi napja is, amikor az új Nappal új év is születik, újraindul a körforgás a maga rendje szerint. Ám ne feledjük, amilyennek megéljük az új esztendő első napját, olyan lesz az egész évünk!


 Hogyan ünnepeljük?

 A leghosszabb éjszaka beinvitál minket a sötétségbe.  Ideje a háborítatlan csendnek, az álomtemplomba való utazásnak, a csendből fakadó bölcsességnek, hogy elvessük az előttünk álló évre vonatkozó szándékainkat. Pihenj meg! Tiszteld a körülötted lévő fákat énekkel, tánccal, fűzz füzért, tégy felajánlásokat.  Vidd be otthonodba a friss élet szellemét örökzöldekkel, borostyánnal és titokzatos fagyöngyökkel.  Készíts füstölőt a nyár gyógynövényeivel, rozmaringgal, babérral, levendulával, és kend be magad egy csepp nyári napsütéssel az orbáncfű olajának segitségével.  

Ez azt jelképezi számodra, hogy az évkerék továbbforog, és fel fog ragyogni megint a Nap fénye.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése