Márc.17. Szent Patrik napja

Szent Patrik napja (írül Lá ’le Pádraig vagy Lá Fhéile Pádraig) évente tartott ünnep Szent Patrik, Írország egyik védőszentje tiszteletére, az írek nemzeti ünnepe. Március 17-én tartják, azon a napon, melyen a hagyomány szerint Patrik meghalt.

Munkaszüneti nap Észak-Írországban, Írországban, Montserratban és Newfoundland és Labrador kanadai tartományban. Kanada többi részén, az Egyesült Királyságban, Ausztráliában, Új-Zélandon és az Egyesült Államokban sok helyen megünneplik, de nem hivatalos ünnepnap.

Szent Patrik egy szokványos ember volt, aki nemszokványos dolgokat művelt Írországban.

Szent Patrik története

Jómódú szülők gyermekeként született Walesben a 4. század végén. 16 éves zsenge korában egy ír rablóbanda fogta el a fiatal Patrikot és elsurrant vele az Ír-tengeren át, ahol a következő hat évét fogságban töltötte, s közben magányos pásztorként dolgozott. A vallás nyújtott számára vigaszt, így vált jámbor kereszténnyé.

Vajon hogyan sikerült az íreket áttérítenie a kereszténységre?

Hat év múltán Patrik Isten hangját hallotta, amely azt mondta neki, hogy elérkezett az ideje annak, hogy elhagyja Írországot, ezért megszökött a fogva tartóitól és hazafelé vette az útját. Itt egy másik látomásban részesítette egy angyal, aki közölte vele, hogy vissza kell mennie Írországba a kereszténységet hirdetni. Miután 14 év alatt kitanulta a papi mesterséget, Patrik visszatért Írországba, ahol templomot épített és a következő 30 évben a keresztény hitet terjesztette, míg i.sz. 460. március 17-én jobb létre nem szenderült.

Meg lehet látogatni Szent Patrik sírját?

Úgy tartják, hogy Szt. Patrik a Downpatrick-i Down Katedrálisban van eltemetve az írországi Down megyében. Halála óta március 17-e a szellemi megújulás és a misszionáriusokért való imádkozás napja világszerte. A Down megyei, Downpatrick-ban található Saint Patrick Központ egy kihagyhatatlan hely az utazók számára, egy olyan díjnyertes látogatóközpont, amelyet annak szenteltek, hogy elmesélje Szt. Patrik történetét, illetve feltárja a bámulatos keresztény örökség mögötti teljes igazságot interaktív kiállítások és Imax előadások felhasználásával.

És van itt valami, amit talán nem tudsz

A Down katedrális a 12. században épült Down ősi dombjára, és 1500 éven keresztül zarándokhely volt. A világ minden tájáról érkeznek emberek a Down-i Katedrálishoz, hogy koszorút helyezzenek el azon a masszív gránitkövön, amely Szt. Patrik sírját jelöli. Azok a kivándorlók, akik elhagyták Írországot, hagyományőrzésképpen egy maroknyi „hazai rögöt” vittek magukkal a sírtól, hogy Írországra emlékeztesse őket. Elég megrendítő dolog.

Ami a mítoszok mögött van

Szt. Patrik valóban száműzte a kígyókat Írországból? Hogyan választotta az egyszerű lóherét saját jelképéül és miért a zöld szín szimbolizálja Írországot és az íreket világszerte?

Szt. Patrik mítoszának háttere

Először is, foglalkozzunk a kígyókkal. Való igaz, hogy a modern állatkertektől eltekintve, egyáltalán nem csúsznak-másznak kígyók a zöld szigeten, de ennek vajmi kevés köze van Szent Patrikhoz és sokkal inkább azzal a ténnyel magyarázható, hogy egy kígyó sem volt soha őshonos Írországban. A kígyók Írországból történő kiűzése minden valószínűség szerint azt szimbolizálta, hogy véget vetettek a pogány rítusoknak, amelyek évszázadokra eltűntek Írországból azt követően, hogy Szt. Patrik elvetette a keresztény hit magvait.



Miért viselnek az emberek zöldet?

Míg az USA-ban élő ír népesség tízszer jobban hangoztatja ír származását, addig négy britből egy, illetve világszerte más országokban számtalan egyéb ember teszi ugyanezt, s úgy látszik, hogy az „egy napra írré” válni óhajtók az ír zászló zöldjét választották az ír mivoltuk kifejezése céljából.  Való igaz, hogy az USA-ban nem ritka olyan embereket látni, akiknek kézzel rajzolt lóherék virítanak az arcukon és zöld csíkok futnak keresztül a hajukon. Néhány városban, mint amilyen Chicago is, mindannyian kimennek az utcára és az egész Chicago-folyót zöldre festik csak azért, hogy jelezzék a nagy napot!

Mi a helyzet a lóherével?

Szt. Patrik valaha ezt az egyszerű füvet használta a Szentháromság – az Atya, a Fiú és a Szentlélek – kifejezésére és arra, hogy miként is tud létezni ugyanazon egység elkülönült elemekként. Követői pedig a lóhere viselésének szokását összekötötték az ünnepnapjával.



És íme, valami, amit talán nem tudsz

Az írek nem mindig öltötték magukra szívesen a zöld színt. Az ír folklór úgy tartotta, hogy ez a szín szerencsétlen, mivel ez a tündérek – a koboldok – színe. Akik túl sokat viselték magukon ezt a színt – főleg a gyerekek –, azokat el lehetett rabolni. Néhány cinikus ember azt állítja, hogy koboldok nem is léteznek, de ezek már csak olyanok, akik vitatkozni merészelnek. Az igazi hívők hajlandók megesküdni rá, hogy ha egy csendes vidéki ösvényen teszel egy kis sétát Írországban, ténylegesen hallhatod a csintalan manók kacarászását az út mellékéről.

(Forrás: http://boldognapot.hu/)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése