SAMHAIN

Samhain, kelta és pogány ünnep, az újév kezdete
A samhain (ejtsd: száuiny, vagy szaviny) a gael nyelveken beszélő népeknél a november hónap elnevezése, valamint a kelta nyelvi-kulturális kör egyik legjelentősebb ünnepe, mely október 31-én sötétedéskor kezdődik és november 1-jén ér véget. Az ünnep megtalálható minden kelta népnél – igaz, különböző neveken. Különböző újpogány vallásokban (pl. wicca) szintén fontos ünnep.

Hagyományok

Rengeteg, területenként eltérő hagyomány társult ehhez a naphoz. Az „alapkoncepció” azonban mindenhol nagyjából azonos: ezen az éjszakán a világ rendje felborul, fellibbennek az evilág és a túlvilág (természetfeletti) közötti határok. Megnyílnak a sídhk (tündérdombok), és az emberfeletti lények, valamint a halottak szabadon járhatnak köztünk. De nemcsak a holtak jutnak fel az evilágba, ilyenkor evilági hősök is könnyen bejuthatnak a sídh birodalmába. Ilyen történetet mesél el az Echtra Nerai (Nera kalandjai).
A nép körében ez az ünnep jelentette a kemény mezőgazdasági munkák után való pihenés első napját is, az örvendezést. Így – akárcsak nálunk a regősök karácsony-újév környékén – az írek is házról házra jártak csoportosan kántálva, hogy elűzzék a háztól a rontó szellemeket, némi kis megvendégelés, fizetség fejében, amely fizetséget aztán többnyire az ünneplésre használták fel.
Samhain ünnepéhez számtalan szertartás kapcsolódik, hiszen a pogány kelta hit szerint ez az év legmágikusabb éjszakája. Szokás volt örömtüzek gyújtása. Ilyenkor a család körbeülte a tűzhelyet, és a tűz körül kísértethistóriákkal szórakoztatták egymást. A különböző jelekből való jóslás is igen elterjedt volt a nép körében.
Az ünnep fontos jelképei az alma és a töklámpás. A varázséjszaka gyümölcse az alma. Ami, mint tudjuk, a termékenység, az élet szimbóluma, Venus, Aphrodité, Iduna és más anyaistennők attribútuma. A gránátalma pedig az alvilággal is kapcsolatban áll:Perszephoné gránátalmamagokat evett, így lett az alvilág királynője Hadész, a holtak ura birodalmában. Az ünnep és az alma kapcsolatát lásd itt
A töklámpa-szimbólum eredetéről vita folyik, de vagy ír, vagy skót eredetű szokás. Ezen az estén tilos volt hosszú útnak indulni. Aki mégis erre kényszerült, a töklámpással védte magát az ártó, bajt hozó kísértetektől, tündérektől – akik, mint tudjuk, igen nagy népsűrűségben fordultak elő azokon a tájakon.
Vitatott az ünnephez tartozó kultuszban az emberáldozat szerepe. A keresztény írástudók megemlítenek egy bálványt, Cróm Crúaichot, akinek feltehetőleg emberáldozatokat is bemutattak az ünnepen. Azonban az is elképzelhető, hogy ezek a források a Biblia olyan részeiből is táplálkoztak, ahol magában a Szentírásban is megjelenik az emberáldozat szerepe (például a Hinnóm völgyben Molokbálvány istennek bemutatott áldozat). Cróm Crúaich léte így tehát nem bizonyított, de megemlítendő, hogy a pogány Hallowe'en ellenes röpiratokban megjelenő Samhain gonosz (kitalált) istenséget róla mintázták. E röpiratok hatására terjed el az az – egyébként téves – elképzelés, hogy a Samhain szó valójában egy istent, gonosz erőket irányító szellemet jelöl.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Samhain

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése