HALLOWEEN 😈💀👻👽


Sokan összekeverik a mindenszentek napját a halottak napjával, pedig egyháztanilag nagyon is eltérő ünnepekről van szó. Ehhez jön az angolszász kultúrából eredő, egyre nagyobb teret hódító Halloween, ami kelta hagyományokra épül. 3 különböző ünnep, három különböző nap.

A retrográd Vénusz visszalép a Mérlegbe


A retrográd Vénusz visszalép a Mérlegbe, és dec.2-ig itt is marad.
Ez egy érdekes hatás, mert a Mérleg Vénusz visszakapja a rangját , hiszen itt uralomban van a Vénusz.
A Vénusz a Mérlegben uralkodik, itt ki tud bontakozni, nem úgy, mint a Skorpió jegyben. Érzelmeink felszabadulnak, kiegyensúlyozottabbak, vidámabbak, nyitottabbak leszünk. Művészi hajlamaink előtérbe kerülhetnek.

Merkúr a Nyilasba lép

Október 31-én a Merkúr belép a Nyilasba. A Nyilas Merkúr időszakában nyitottabbak, őszintébbek, lelkesebbek lehetünk, mint előtte a Skorpió Merkúr idején. Többet utazhatunk, közlekedhetünk, jöhetünk, mehetünk, intézhetjük dolgainkat, de könnyen eshetünk túlzásokba, és nem biztos, hogy elég kitartók vagyunk. Figyeljünk a kommunikációra, mivel a Nyilas Merkúr nem áll jól, exil, száműzött. Könnyen előfordulhat, hogy meggondolatlanul mondunk olyat, amit később megbánunk, és hajlamosak lehetünk a bőbeszédűségre is. Miután a Merkúr jupiteri jegyben jár, sokkal kedvesebben, jóindulatúabban kommunikálunk, ám többet mondhatunk a kelleténél.

NAP A SKORPIÓBA LÉP


Október 23-án a Nap belép a Skorpióba. A befelé fordulás, zárkózottság, spirituális érdeklődés fokozódhat ebben az időszakban. 

A Skorpió nagyon szélsőséges, érzéki, az önismeret irányába nyitott típus. Olykor kíméletlen, erőszakos, bosszúálló lehet, és az önpusztításra, önmarcangolásra is hajlama van.
Energiáit saját és mások átalakulásából, szenvedélyéből nyeri. Hatalomra tör, de inkább alattomosan, mint nyíltan, fegyverei a manipuláció és a provokáció. Impulzív és szélsőséges, a végletek embere. Imádja a titkokat, rejtélyeket kikutatni, megismerni, mindig mélyre hatol. Férfiképe is egzaltált, karizmatikus, apaképe a háttérből irányít nyílt uralkodás helyett. Főnökszerepben is manipulatív, hamar kiismeri a környezetében lévőket és titkaikat egyaránt.

Októberi könyvajánló

Amennyire nem olvastam szeptemberben önsegítő könyveket, most annál több került a kezembe. Ime az októberi ajánlóm:

Dave Crenshaw: A kikapcsolódás ereje

Ez az önsegítő könyv azt tárgyalja, hogyan segíti elő a kikapcsolódás, szórakozás, pihenés az egyéni hatékonyságot. Azt bizonygatja, amit magunkon is tapasztalhatunk, hogy a kikapcsolódás nélküli folytonos erőfeszítés hogy vezet a kiégés sivatagába Könnyen emészthető, példákkal, kérdőívekkel, kérdésekkel, feladatokkal dúsítottan vezet végig az egyéni, családi és munkahelyi hatékonyság és kikapcsolódás összefüggésein, megmutatva, hogyan teremtsük meg a kis oázisainkat és hogyan védelmezzük őket., akár még válsághelyzetek közepette is. Sőt főleg válsághelyzetek közepette! Az biztos, hogy nagyon hasznos összefüggésekre világít rá, és elgondolkodtat életünk prioritásain.


Okt.14. Steve Jobs - nap


Steve Jobs neve szinte mindenki számára ismerősen cseng, egy igazi különc volt, aki egy korszakalkotó vállalatot hozott létre, ami nem más, mint az Apple. AApple korábbi elnöke, vezérigazgatója, az informatikai és a szórakoztatóipar ismert alakja. Sokan tartják a számítástechnika egyik úttörőjének, aki meglátta a lehetőséget a grafikus felhasználói felületben (GUI) és az egérben, mellyel egy Xerox PARC-bemutató alkalmával találkozott. Jobs irányítása alatt fejlesztette ki az Apple Computer a cég egyik fő termékét, az Apple Macintoshszámítógépet, valamint az iPod médialejátszót, az iPhone okostelefont és az iPad táblagépet.

És mivel ma, az az október 14-én van Steve Jobs világnapja, ezért megnézzük  az Iphone-ok atyjának horoszkópját, de hozzá illően különc módon, szinte csak az állócsillagok át  - meglátjuk mit tudunk meg így róla!





Vénusz retrográd lesz (nov.17-ig)




Emlékeztetőnek röviden annyit a retrográd, azaz az égen látszólag visszafelé haladó (az ekliptikai sorrenddel ellentétes) mozgásról, hogy ilyenkor az adott bolygó a pályája során a legközelebb van a Földhöz, és emiatt nagyobb/fényesebb. Régen a retrográd mozgást kifejezetten erőveszteségnek, sújtottságnak tartották, mivel a bolygó “természetellenes” mozgást folytat: hátrafelé megy, holott előrefelé kellene, hogy menjen.

Ascendens és külalak 12.

HALAK ASCENDENS

Széles homlok, ovális vagy hegyes arc.
Arcvonásai lágyak, szelídek. Jellegzetes a mosolya, túlvilági. Kézfogása erőtlen.
Tekintete jóságos, álmodozó, olyan mintha valami mást is látna, mint a többi embert (lehet látnok, médium, érzékfeletti jelenségeket érzékelő, vagy egyszerűen csak képzelgő). Szeme vizenyős, kidülledő, tengerkék; vagy halványzöld, álmodozó. Szeme nagyon ívelt, mintha mindig csodálkozna. Szemöldöke nagyon ívelt, álla gömbölyded, arcvonásai lágyak, szelídek, orra puha, Elég nagy orr és száj. Álla gömbölyded, felső ajka előrébb áll, mint az alsó.
Hízásra hajló, alacsony, sokszor mégis törékenynek tűnő, de ellenálló alkat. Rövid végtagok.Elúszó, szétfolyó megjelenés. Lábfeje nagy, járása hanyag, testtartása görnyedt. Alkata vagy szétfolyó, hízásra hajlamos, vagy éteri, szinte testetlen, sovány, misztikus alkat.
Érzékeny: anyagcsere-zavarokra.
Híres Halak ascendensűek: PINTEREST HALAK ASC



Hírességek horoszkópja - Assisi Szt.Ferenc

Ma van Assisi Szt.Ferenc ünnepnapja

Assisi Szent Ferenc vagy ahogy a Ferenc-rendiek nevezték: szerafikus Szent Ferenc (Assisi, 1182július 5. – Assisi, 1226. október 3. Gergely Naptár szerint) a ferences rend megalapítója; Itália, az állatok, a kereskedők és a természet védőszentje. A 2013-ban pápává választott Jorge Mario Bergoglio bíboros az ő tiszteletére vette fel a Ferenc nevet. 

Az egyik legnagyobb hatású középkori szent, akinek jelentős kultusza van a nyugati kultúrában.Személyét számos művész megörökítette (például Liszt Ferenc, Roberto Rossellini, Zefirelli híres Napfivér Holdnővére), és a katolikus közösségek által lakott helyeken, számos templom, közterület, kisebb városrész, vagy nagyváros közvetett vagy közvetlen névadója. Védőszentje az állatoknak, családoknak, kereskedőknek, környezetvédőknek és Olaszországnak

Ascendens és külalak 11.

VÍZÖNTŐ ASCENDENS

Általában magas termetű. Tekintete élénk, tiszta, tárgyilagos, értelmes, elfogulatlan, messzire néző. Szeme feltűnően nagy. A szeme színe változónak tűnik, kék és zöld között ingadozik. Valójában a pupillája nagysága változó. A haja színe többnyire világos, lehet hullámos vagy egyenes szálú. Arca szögletes, homloka magas.
Orra erős, széles orrnyereggel. Az orra és a szája között viszonylag nagy a távolság és hosszú a bevágás. Fülcimpája lenőtt. Álla kissé előreálló. Nyaka formás, szabályos. A homloka magas. Arca kissé szögletes. Nevetéskor látszik a fogínye is.
Szögletes arc, élénk, kifejező, világos szem, világos arcbőr, magas, nyúlánk, arányos alkat jellemző rá. Könnyed, mozgékony, rokonszenves alkat.
Érzékeny az alsó lábszára, a bokája, a keringési rendszere, a szíve és az idegrendszere.
Híres Vízöntő Ascendensűek: 
PINTEREST VÍZÖNTŐ ASC

CELEBHORIK - Anthony Delon

ANTHONY DELON


Teljes neve: Anthony Delon
Született: Hollywood, Los Angeles, California, USA, 1
964. szeptember 30. 1:41 PM

Anthony Bak Ascendenssel született és Mérleg Napú (ami már érdekes, tekintve hogy híres apukája, Alain Delon Skorpió jegyű.

Ascendens és külalak 10.

BAK ASCENDENS

Megjelenése egyszerű, fegyelmezett, konzervatív, szigorú, rideg. Merev, tartózkodó benyomást kelt. Fiatal korában idősebbnek látszik a koránál. Testalkata sovány, szikár. Inkább magas, mint alacsony. Mozgása óvatos, lassú: Arca komoly, a szája mellett, az arca közepén; mély; függőleges ráncok húzódhatnak (mindig gondterhelt).
Homloka magas, meredek, a fejtetőnél szögletesen hátrahajló. Haja ritka szálú, többnyire sötét színű. Sötét, gyanakvó szempár. Szája keskeny, színtelen, lefelé hajló, összeszorított. Álla hegyes, fogai erősek.
Középtermetű. Nem hízékony, inkább inas, csontos, vékony. erős mellkas. Betegségekre hajlamos lehet. Sovány, szikár, magas. Mozgása lassú, óvatos. Arca vonalas, hosszúkás (ráncokkal). Haja sötét, ritkás. Nyaka inas, hosszú, ráncos, csontos, kiálló ádámcsutkával. Keze sovány, hosszú, erős ujjakkal. Lába hosszú, csontos térdekkel.
Érzékeny testrésze a térd, valamint az egész csontrendszer mint a test tartóoszlopa, és a bőr mint a test szétesését korlátozó közeg.
Híres Bak Ascendensűek:
PINTEREST BAK ASC

Ascendens és külalak 9.

NYILAS ASCENDENS

Külső megjelenése dinamikus, lendületes, sportos. Teste izmos, mozgékony, nagy utakra képes.
Hosszúkás, szabályos arc, magas homlok, kissé hajlott orr, kékes, szelíd szemek, nyúlánk, sportos alkat, erős csontozat jellemzi.Dinamikus, lendületes, sportos alkat. Fejformája ovális, lófejre emlékeztet. Homloka magas, boltozatos, a férfiak hamar kopaszodnak. Orra lefele megvastagszik. Orrcimpája kidudorodik. Fülcimpája csigavonalú.
Szeme távolba néző, csillogó. Szeme alatt karikák, ráncok jelentkezhetnek. Felső ajka előrébb áll, húsos ajkak. Testalkata nyúlánk, teltkarcsú.Szája viszonylag nagy (kitűnő szónok). Felső ajka előrébb áll, mint az alsó. (nem erőszakos, inkább megértő). Ajkai húsosak. Fogai hosszúak, szabálytalanul nőttek, előreállóak, álla puha, gömbölyded, tokásodásra hajlamos.
Testalkata általában nyúlánk, teltkarcsú, lábszára hosszú.
Hajlamos túlzásba vinni a táplálkozást is, szeret enni.
Érzékeny testrésze a csípőtáj, a felső lábszár és a máj.

Híres Nyilas Ascendensűek: 
PINTEREST - NYILAS ASC

Ascendens és külalak 8.

SKORPIÓ ASCENDENS

Tekintete komoly, mágikus, szuggesztív, mindenbe és mindenkibe bele akar látni. Ha indulatos lesz, vagy ha mély gondolatokba merül, a két szeme között függőleges ráncok jelennek meg. Haja gyakran benőtt a homlokába és rendszerint sötét színű. Arca markáns, csontos, álla erős, hangsúlyozott. Szája érzéki, az alsó ajak előrébb áll, mint a felső. A felsőteste fejlettebb; mint az alsó (néha olyan, mint egy ülő óriás).
Szögletes arc, széles homlok, határozott, szúrós tekintet, hosszú orr, sűrű sötét szemöldök és erős, sötét, néha göndör haj. Csontos, izmos, zömök testalkat, erős felsőtest.Tekintete komoly, mágikus, szuggesztív. Szembogara kicsi. Szemhéját összehúzza és a keskeny résen tekint kifelé. Mindenbe és mindenkibe bele akar látni.Ha indulatba jön vagy gondjai vannak, a két szeme közt függ‹leges ráncok jelennek meg. Arca markáns, felsőteste erőteljes, hízásra is hajlamos lehet. Haja erősszálú, sötét, szeme is sötét. Orra feltűnő, nagy. Keze erős, kézfogása kemény.
Termete lehet aszkétaszerűen sovány, csontos, de erős izomzatú. Lehet zömök is. Keze erős, vastag rövid ujjakkal. Kézfogása kemény, szorító. Járása, mozgása fegyelmezett. Önfegyelme, akaratereje, lelkiereje nagy. Érzékeny testrésze a has alsó szakasza, a bélrendszer és a nemi szervek.
Híres Skorpió Ascendensűek: