Gyereknap

Gyereknap alkalmából elgondolkoztam, miről is lehetne írni. Arra jutottam, hogy arról, mi az amit ne vegyünk el, ne tiltsunk meg a gyermekünknek semmiképp, ha nem akarjuk, hogy frusztrált vagy lelkileg sérült legyen hosszútávon. Ezt pedig onnan tudjuk legbiztosabban megállapítani, hogy megnézzük milyen jegyben van gyermekünk Holdja. Hiszen a Hold a lelkünk, a tudatalattink jelölője többek között, így megmutatja azt is, milyen dolgok dobják fel gyermekeinket, melyek azok a tevékenységek amelyektől jól és biztonságban érzik magukat a világban.

Nap az Ikrekbe lép

Május 21-én a Nap belép az Ikrekbe. Az Ikreknek nagy a tudásvágyuk, információéhségük, mozgásigényük. Fontosak számára a kapcsolatok, a kommunikáció, az utazás, a mozgás. Uralkodó bolygója a Merkúr, ami az intellektus, a józan ész szimbóluma. Az Ikrek sokoldalú, széles érdeklődési körű, de nem elég kitartó. Intellektuális, nem érzelmes.

A Mars az Oroszlánba lép

Akaratunkat, vágyainkat sokkal jobban tudjuk érvényesíteni, mint a Rák Mars idején. Energikusabbak, életvidámabbak, optimistábbak lehetünk. Az Oroszlán egy domináns, uralkodó típus. Öntudatos, magabiztos, vágyai megvalósításában kitartó.

Májusi újhold a Bikában (28°)

 

ÚJHOLDKOR véget vethetsz azoknak a kapcsolataidnak, amelyek már nem táplálnak téged, vagy mérgezővé váltak. Legyen szó egy exedről, egy munkatársadról vagy egy barátodról, akiről kiderült , hogy mégsem az. Használd ki a májusi újhold energiáját, hogy megszakítsd velük a kapcsolatot és ne kötődj többé hozzájuk. Szánj időt és energiát azokra a kapcsolataidra, amelyekben jól érzed magad, mindezt öngondoskodásból és szeretetből.

Jupiter a Bikába lép

 A Jupiter belép a Bikába és itt is marad egy évig.
A Bika Jupiter nem áll annyira jól, peregrin. A Jupiteri tulajdonságok itt nem tudnak kellőképpen megnyilvánulni. Az optimizmusa is meglehetősen mérsékelt lesz, és nehezen megy az elfogadás. 

A racionális, állandóan "agyaló" Bika jegyében a Jupiter, mint a hit bolygója nem érzi jól magát.Viszont a Bika uralkodó bolygója a Vénusz. A "kis szerencse", és a "nagy szerencse" bolygója találkozik most össze. Ez egy harmonikus, kedvező, szerencsés, boldog, kiegyensúlyozott évet jelezhet, ha a radix képletben nincs ennek ellentmondó jelölés.

John Frawley horoszkópja

Akasztják a hóhért - avagy híres asztrológusok képleteinek elemzése 2.

John Frawley hagyományos asztrológus, író és oktató, aki gyakorlatiasságáról és közvetlen megközelítéséről, mély tudományosságáról, valamint provokatív, kihívásokkal teli és szellemes stílusáról ismert. Frawley horoszkópja is a híres, ismertebb asztrológusok képletelemzés sorozatának a része.

Sz. 1955. 05. 16. 0:40 London

A Merkúr direktbe fordul

Mától a Merkúr retrográd mozgásból direktbe vált át. Igaz ez érzékelhető módon majd csak máj. 17-től működik addig még egyhelyben "toporog" a Merkúr, azaz ugyanazon a fokon forgolódik (stationer).

William Lilly horoszkópja

Akasztják a hóhért - avagy híres asztrológusok képleteinek elemzése 1.

William Lilly tizenhetedik századi angol asztrológus volt. Úgy írják le róla, hogy zseni volt valamiben, „amiről a modern mainstream közvélemény azóta úgy döntött, hogy egyáltalán nem lehet foglalkozni vele" - mármint a jövő megjóslásával. 
Lilly azonban társadalmi és politikai kapcsolatai révén Anglia legjelentősebb asztrológusa volt, és kitörölhetetlen hatása lett a nyugati asztrológiai hagyomány jövőbeli alakulására. 

A Vénusz a Rák jegyébe lép

 Vénuszt köszönthetjük a Rák jegyében. Mostantól különösen fontossá válhat a szeretteinkhez, hozzátartozóinkhoz, családtagjainkhioz fűződő érzelmi viszonyunk. Igyekezzünk tisztázni esetleges félreértéseinket az érintettekkel.

A Rák egy vizes jegy, a víz az érzelmek szimbóluma, a Vénusz meg az érzelmek bolygója. A Rák Vénusz nagyon érzelmes, érzékeny, olykor túlzottan is. Romantikus, álmodozó. Könnyen lehet túl érzékeny, sértődékeny.

KÍNAI ASZTRÓ - Yin Tűz Kígyó hónap

A kínai asztrológia szerint ez a hónap (máj.5 - jún.6.) a Kigyó hónapja, a nyár első hónapja, és ezért nagyon jó időszak most azoknak akik a Majom, Kakas és Bivaly évében születtek. 

Nem igazán jó a hónap a Disznó szülötteknek, nem sikerülnek úgy a dolgaik, ahogy szeretnék, akadályokba ütközhetnek.

Ez általában jó hónap a házasságkötésre, üzletnyitásra.  kivéve a Disznó jegyűeknek.

A Disznó, Nyúl és a Kecske jegyűek mozgalmas hónapra számítsanak, tele utazással és változásokkal!

III. Károly király koronázása

Károly királyt és Kamilla királynét is megkoronázták a Westminster-apátságban, a kétórás ceremóniára több mint 2200 ember kapott meghívót, de természetesen világszerte milliók követték figyelemmel a tévés közvetítéseket.

Holdfogyatkozás a Skorpió jegyében


2023. május 5-én világszerte részleges holdfogyatkozásnak lehetnek szemtanúi az emberek, amikor a Nap és a Hold közé kerül a Föld, s árnyékának egy része a Holdra vetül.

Ptolemaiosz szerint annyi hónapig tart a Holdfogyatkozás hatása, ahány órán keresztül tartott maga a jelenség. Vagyis ez a fogyatkozás közel 5 órás teljes időtartamával majdnem egy fél évre fog hatást gyakorolni. A hatások az esemény után napokkal, esetleg hetekkel kezdenek jelentkezni és kb. fél év alatt bontakoznak ki teljesen.

Telihold a Skorpióban

TELIHOLDKOR adj hálát a bőségért és a szeretetért, amelyben részed van Olyan emberek vesznek körül, akik szeretnek téged, és sosem késő kimutatni, hogy te is érzed a szeretetet, a hálát és az örömöt. Legyen időd akik fontosak neked, a legjobb barátodra és arra, akit szeretsz. Mutasd ki a szenvedélyed azok iránt a dolgok iránt, amelyeket szeretsz, tápláld a lángot

Kedvenc kockánk - a Henry Cavill portré

Henry Cavilt és a Vaják c. sorozatban láttam először (mivel nem követem a szuperhősös filmeket), és először nem is tudtam hova tenni a szerepe szerint ezt a "túlkoros Legolas"-t. Ám hamar megtanultam a nevét, és Geralt szerepében mindannyian a szívünkbe zártuk. Pláne amikor kiderült hogy nagy gamer is a színész!

Henry William Dalgliesh Cavill brit színész. Legismertebb szerepei Charles Brandon suffolki herceg a Showtime Tudorok című televíziós történelmi drámasorozatában, Superman a DC-moziuniverzumban, valamint Ríviai Geralt a Netflix Vaják című fantasy sorozatában. 

Sorozatgyilkos újratöltve - a Ted Bundy portré

Theodore Robert 'Ted' Bundy az USA leghírhedtebb sorozatgyilkosa. 1974 és 1978 között fiatal lányokat erőszakolt és gyilkolt meg szerte az Amerikai Egyesült Államokban. Több mint tízévnyi tagadás után, Bundy végül is 30 nő meggyilkolását ismerte be, de az áldozatok valódi száma a mai napig rejtély.  Mindemellett nekrofiliával is gyanúsították. Brutalitása ellenére általában művelt és vonzó férfiként írták le. Barátai és ismerősei úgy emlékeztek rá, mint egy jóképű és meggyőző férfira.

Retrográd Plútó

A retrográd Plútónak kimondottan karmikus jelentése és jelentősége van. Kötelező módon újratalálkozunk előző életbeli személyekkel, helyzetekkel, helyekkel. A Plútó tud és érzékel nagyon sok dolgot, melyet nem tud kifejezni. 

Beltane

 BELTANE második tűzünnep, amellyel a tavasz közepét ünnepeljük. Az életet és a természetet éltetjük, annak teljes pompájában. A fák leve A : lei zöldellnek, a rétek virágmezőkké váltak. Ilyenkor az időjárás már kellőképpen kellemes, így a Beltane a kültéri ünnepségek kezdetét jelöl Beltane napján a szerelmet, a szexualitást és a termékenységet ünnepeljük.