A Nap a Vízöntő jegyébe lépett


A Vízöntő egy szilárd Levegő jegy, amelyben a Nap éppen nagyon rosszul érzi magát (romlásban van). Vagyis az Oroszlán Ascendensűeknek lecsökken az életerejük, vitalitásuk, jobban járnának ha most vennének ki síszünetet! P
róbáljanak lazítani, többet pihenni, lassan felkészülni a Kos jegyének intenzitására majd márciusban.

A Vízöntő jegyében a Nap a Szaturnusz és az Uránusz uralma alá kerül: a Szaturnusszal kemény, hideg-rideg vonásokat kap. Ezért van ilyenkor általában a leghidegebb az északi féltekén (ellenpontja a Nap az Oroszlánban, ami nagyjából augusztusnak felel meg). Míg az Uránusz hozza a nem szokványos, bolondozós, világot kiforgató vonásokat, ezért is a farsangi időszak jelölője.
A zárkózott Bak után egy nyitottabb időszak következik. Fontosabbá válnak az olyan fogalmak, mint pl. az emberek iránt érzett szeretet, a barátság, segítőkészség, szabadság, kreativitás. Az egó, a karrier itt a Vízöntőben háttérbe szorul. 
Emellett a Vízöntő mint Levegő jegy a társaságkedvelést, a kommunikációt segíti elő, ez is a farsang időszakhoz kapcsolódik.




Nap a Vízöntőben: Függetlensége és szabadságvágya uralja életét, nem tűri a korlátokat, szabályokat, különleges, már-már különc. Nyughatatlan, energiáit a folyamatos újításokból, megújulásból, illetve a közösségből nyeri. Eredeti, szokatlan elképzelései sokszor a zsenialitáshoz közelítenek, de gyakran következetlen. Nem való neki a főnöki szerep, nem képes sem betartani, sem betartatni a szabályokat. Férfiképe a független, szabad, briliáns elméjű zseni, apaképe demokratikus, gyermekeit egyenrangú partnerként kezelő, szabadelvű.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése