KÍNAI ASZTRÓ - YIN VÍZ BIVALY HÓNAPJA

 

A kínaiak szerint ez a hónap (jan. 5 - febr.4.) a Bivaly hónapja (15:06-tól), évszak átmeneti hónap. Nagyon jó időszak most azoknak, akik a Patkány, Kígyó és Kakas évében születtek. Nem igazán jó a hónap a Kecske szülötteknek, nem sikerülnek úgy a dolgaik, ahogy szeretnék, akadályokba ütközhetnek.


A Bivaly hónapja alapvetően Föld elemű, ezért mindazoknak jó, akik szintén Föld  eleműek (a születési napjuk szerint), mert sok baráttal, ismerőssel találkozhatnak, bizalmas kapcsolatokat teremthetnek egymással, de külön még jót tesz a Fém elemű embereknek is. Támogatást, segítséget kaphatnak másoktól vagy tanulásba kezdhetnek, meglevő tanulmányaik jól fognak menni.

A Tűz eleműeknek kreativitást hoz ez a hónap és vállalkozókedvet, a Fa eleműeknek pénzt (ha szingli férfiak, akkor barátnőt is! :)) a Víz eleműeknek pedig sok munkát és ha nők, akkor pasit is hozhat! :)

Itt számolhatod ki, hogy milyen elemű napon születtél és hogy hat rád ez a hónap:

Kalkulátor

Kire hogy hat a Bivaly hónapja?


Minden évet, hónapot, napot két elem jelöl. Az első az Öt Őselem egyike, a második pedig a kínai asztrológiai állatjegyek valamelyikének eleme. A Bivaly egyértelműen Föld elem, Yin Víz pedig a  Víz elemhez tartozik.




Ha az alábbi állatok megtalálhatóak a képletedben:

Patkány: 

Föld kombináció

 A kombináció okán létrejöhet a föld elem, létrejöttét támogatja a tűz és a föld. Belső minőségként (ha mindkét állatszimbólum benne van a képletben) a személyiséget kiegyensúlyozza, és a szülöttet stabillá, megbízhatóvá teszi. A rá bízott feladatokat lelkiismeretesen végzi, és a környezete is úgy érzi, lehet rá számítani. A munkabírást nagymértékben megnöveli, a kitartóerőt fokozza. Ezzel a kombinációval a képlet tulajdonosa jól terhelhető.
A föld elem túlzott jelenléte azonban lassúvá és lustává teheti az embert. Ahhoz, hogy a föld megmozduljon, rengeteg idő kell, de ha egyszer a szülött mozgásba lendül, akkor a kombinációban szereplő Bivalyhoz hasonlóan emberfeletti ellenálló képessége felszínre kerül és hatalmas teljesítményekre lesz képes.

Víz trigon

Filozófikus beállítottságot, jó nyelvérzéket, érzelmes karaktert, esetleg erős spirituális vonzódást jelöl. A képlet tulajdonosának fontos, hogy ki is mondja az érzéseket, melyek nagyon erősen foglalkoztatják. Gyakran víz elemű időszakokhoz tartozik az asztrológiai érdeklődés megjelenése is. Ilyenkor könnyebb a tanulás, (pl. nyelvtanulás), mert a víz a bölcsességet is magában hordozza. A víz elem általános jellemzői, mint a kommunikáció, és mozgás, kulcsfontosságú a képlet tulajdonosának életében. Külső minőségként, tranzitoknál gyakran hoz költözést, vagy nagyobb utazást. Intellektuális tevékenységek, mint tanulmányok, kutatómunka, filozófia gyakran megjelennek.



Sárkány : Leépítés

Ehhez a Leépítéshez az otthonról hozott családi minták, ill. a hozzánk közelálló emberek viselkedése, vagy múltja miatt érzett szégyenérzet köthető. Az állás felemeléséhez szükségessé válik önmagunk függetlenítése mások tetteitől, felelősségétől, vagy viselkedésétől.
Fel kell ismernünk, hogy idegenek cselekedetei nem rólunk állítanak ki bizonyítványt. Magas szinten ráébredünk, hogy senki nem is várja el felelősségvállalásunkat, rajtunk kívül álló szituációk és körülmények miatt..

Kígyó: Fém trigon

 Amikor a fém trigon tranzitok alkalmával aktiválódik, javul a kapcsolatteremtő képesség, és fejlődik a kommunikáció. A szülött erre az időszakra könnyebben és jobban meg tudja értetni magát az emberekkel. Hozhat előléptetést, hírnevet, valamint magas tekintélyt abban amit csinál. Javul a döntéshozó képesség, akár komoly és nehéz döntéseket is könnyebben vállal az ember, annak minden felelősségével és konzekvenciájával. Ezek az időszakok hangsúlyosan hozhatnak olyan élethelyzeteket, amikor az egyén morális értékrendszere, és etikai mércéje tesztelésre kerül.

Ló: Aratás

Az Aratás Csillagokat más néven a Karma Csillagainak is hívjuk. A konstellációhoz kapcsolható kulcsmondat - „ki mint vet, úgy arat” - magában foglalja az állás jelentéstartalmát. Amíg az Aratás konstellációt nem ismerjük, úgy érezhetjük, hogy talán igazságtalan az élet, és bizonyos helyzetekben a körülmények áldozatai vagyunk, segítségével azonban az események mögé nézve ráébredünk, hogy az Univerzumban rend van. Csak olyan dolgok térnek vissza hozzánk, amit valamikor, valahol mi is megtettük valakivel. 
Bármit teszünk -jót vagy rosszat -, az Aratás csillagok aktiválódásánál minden visszatér hozzánk!

 Kecske: Oppozició, Föld tükör

Kecske-Bivaly oppozíció - Intenzív rugalmassági lecke

Mindkét állat a Föld elemhez tartozik, ezért itt szimbólikusan a lábunk alatti talaj
ütközéséről beszélünk. Az oppozíció hatására “megmozdul” a biztonságosnak vélt talaj, vagyis szépen lassan szertefoszlik az előre kiszámítható biztonságról alkotott illúziónk.
Az ember előbb-utóbb át kell, hogy adja a kormányt az ismeretlennek, ami
bizonytalansággal és félelemmel töltheti el. 
Tranzitban időszakosan felerősödik a biztonság, vagy állandóság iránti igényünk, de racionálisan végiggondolva nem tudunk megalapozott döntéseket hozni. Bizonytalanná válunk abban, mit is szeretnénk, és minden érvünk mellett ugyanannyi dolog szólhat, mint ellene. Ilyenkor bele kell nyugodnunk, hogy nem nálunk van a kormánykerék. Jó okkal nem látjuk a fejleményeket, mert olyan megoldás van születőben, ami bennünk eddig fel sem merült. Legjobb, ha kényelmesen hátradőlünk, és elengedjük az irányításra való késztetésünket. Most meg kell várnunk, amíg az élet megmutatja a következő lépést, de sürgetni nem tudjuk az eseményeket.

Föld Tükör

  A Föld Tükör záródó konstellációját a Kecske - Kutya - Bivaly szimbólumok találkozása alkotja. Már két állat megjelenésekor is érezhető a hatása - ezt hívjuk “fél Föld Tükörnek” - de ilyenkor nem annyira erős az üzenet, mintha záródik teljesen a Tükör.
 A Föld Tükör tranzitok idejében figyelmünk lassan az egészségünk irányába terelődik, és bekúszhatnak életünkbe az önmagunk múlandóságával kapcsolatos komolyabb témák is. (félelmek, elmúlás élmények, a halál témája, stb.) Amennyiben a tranzit ideje alatt erős félelmeket, vagy bizonytalanság érzést tapasztalunk, a meditáció, relaxáció, és jóga segítségével, ill. ilyen irányú filozófiai tanulmányokkal tudjuk felemelni az állást, és választ kapni felmerülő kérdéseinkre.

Kakas: Fém trigon

 Amikor a fém trigon tranzitok alkalmával aktiválódik, javul a kapcsolatteremtő képesség, és fejlődik a kommunikáció. A szülött erre az időszakra könnyebben és jobban meg tudja értetni magát az emberekkel. Hozhat előléptetést, hírnevet, valamint magas tekintélyt abban amit csinál. Javul a döntéshozó képesség, akár komoly és nehéz döntéseket is könnyebben vállal az ember, annak minden felelősségével és konzekvenciájával. Ezek az időszakok hangsúlyosan hozhatnak olyan élethelyzeteket, amikor az egyén morális értékrendszere, és etikai mércéje tesztelésre kerül.

Kutya: Föld tükör

  A Föld Tükör záródó konstellációját a Kecske - Kutya - Bivaly szimbólumok találkozása alkotja. Már két állat megjelenésekor is érezhető a hatása - ezt hívjuk “fél Föld Tükörnek” - de ilyenkor nem annyira erős az üzenet, mintha záródik teljesen a Tükör.
 A Föld Tükör tranzitok idejében figyelmünk lassan az egészségünk irányába terelődik, és bekúszhatnak életünkbe az önmagunk múlandóságával kapcsolatos komolyabb témák is. (félelmek, elmúlás élmények, a halál témája, stb.) Amennyiben a tranzit ideje alatt erős félelmeket, vagy bizonytalanság érzést tapasztalunk, a meditáció, relaxáció, és jóga segítségével, ill. ilyen irányú filozófiai tanulmányokkal tudjuk felemelni az állást, és választ kapni felmerülő kérdéseinkre.

Disznó: Víz trigon

Filozófikus beállítottságot, jó nyelvérzéket, érzelmes karaktert, esetleg erős spirituális vonzódást jelöl. A képlet tulajdonosának fontos, hogy ki is mondja az érzéseket, melyek nagyon erősen foglalkoztatják. Gyakran víz elemű időszakokhoz tartozik az asztrológiai érdeklődés megjelenése is. Ilyenkor könnyebb a tanulás, (pl. nyelvtanulás), mert a víz a bölcsességet is magában hordozza. A víz elem általános jellemzői, mint a kommunikáció, és mozgás, kulcsfontosságú a képlet tulajdonosának életében. Külső minőségként, tranzitoknál gyakran hoz költözést, vagy nagyobb utazást. Intellektuális tevékenységek, mint tanulmányok, kutatómunka, filozófia gyakran megjelennek.


Yin Víz, a hónap eleme



Esőcsepp, szemetelő eső, a felhő  (a legnőiesebb elem).  A Yin Vízre szokták mondani, hogy a jegyek “legjinebbike”  A Yang Vízhez hasonlóan ő is jön-megy, bár nála a gondolati csapongás erősebben megjelenhet. Az ötletek embere, de a konkrét megvalósítás szétszórtsága miatt nem erőssége. Nehezére esik egyetlen konkrét dologgal foglalkozni, ezért kell mellé valaki aki racionalizálja őt, és formát ad gondolatainak, különben szétfodrozódhat, mint a felhők. A Yin Víz az érzelmesebb, titokzatosabb oldala a víz elemnek, maga az intuitív tudás. A materiális szemléletű Yin Víz sem utasítja el teljesen a nem kézzel fogható valóságot, hiszen egész életét áthatják a megmagyarázhatatlan megérzések, előrejelző álmok és sugallatok

Jellemzői:

Alázat, tolerancia, türelem, rugalmas, alkalmazkodó, kerüli a vitát, kritikát, inkább titkon dolgozik,  intelligencia, ügyesség, (művész, feltaláló). Ravasz, megtévesztő, titkok kikötője, nehéz  megfejteni, mindenhova behatoló. Megfelelően kezelve létrehoz: innovatív ötleteket,  intelligenciát, reformot. Rosszul kezelve: terrorizmus, merénylet, csalás (!)


A Yin Víz elem  mindazoknak jó, akik szintén Víz eleműek (főleg a a születési Napjuk szerint), mert sok baráttal, ismerőssel találkozhatnak, de jót tesz a Fa elemű embereknek is. Támogatást, segítséget kaphatnak másoktól vagy tanulásba kezdhetnek, meglevő tanulmányaik jól fognak menni. A Fém eleműeknek kreativitást hoz ez a hónap és vállalkozókedvet, a Föld eleműeknek pénzt (ha szingli férfiak, akkor barátnőt is), a Tűz eleműeknek pedig munkát, és ha nők, akkor pasit is hozhat. :) 


Mit tegyél? Alkalmazkodj, simulj, légy befogadó, figyelj a világ körforgását, lehetőleg ne hozz nagy döntéseket, - különösen anyagiakkal összefüggésben ne.

Mit NE tegyél? Ne költsd a pénzed, ne vegyél fel hitelt, ne adj kölcsön.

Az év színe: kék, fekete

A saját születési napod eleme kiszámítható itt:

KALKULÁTOR

Kire hogy hat?


Ha  következő elemek találhatóak a képletedben:

Yang Fa, Yang Föld, Yang Fém:  : Segítő emberek konstelláció 

 A csillag aktiválódásakor váratlan, és megmagyarázhatatlan segítségeket, és megoldásokat vonz az ember életébe. Bármilyen nehéz szituáció, vagy kihívás adódik, a segítség is azonnal ott lesz a szülött körül. Az Univerzum egyensúlyának törvénye alapján a képlet tulajdonosához lépten-nyomon csodás “véletleneken” folytán áramlik vissza segítő természetének gyümölcse. A Segítő ember csillagok tranzitjai alkalmával, ha probléma adódik, érdemes tudatosan segítséget kérni, - még akkor is, ha máskülönben nem tennénk - így kiaknázható maximálisan a Segítő csillagokban rejlő potenciál. Fontosabb eseményeknél, (ahol előre tervezhető az időpont,) érdemes a személyes Segítő csillagok aktiválódásának idejét figyelembe venni. Használható minden olyan helyzetben, amikor szükséges egy rajtunk kívül álló fél jóindulata, segítsége, vagy nagyvonalúsága, - így fontos tárgyalásokat, felvételi beszélgetéseket, hivatalos ügyintézést, vagy orvosi vizsgálatokat is célszerű Segítő ember napokra, vagy időszakokra tervezni.


Yin Tűz : Oppozició

 Yin Tűz- Yin Víz oppozíció - a sistergő türelmetlenség és kísérletező kiváncsiság állása

Ezzel az oppozícióval az emberben megjelenik egy mindent elsöprő, türelmetlen
lelkesedés az új dolgok iránt, de a hosszú távú elköteleződés előtt a Jin Víz szimbólum“vízcsepp energiája” könnyen kiolthatja a fellobbanó akaratot.
 Tranzitban ez az oppozíció a kísérletezés időszakát hozza el az érintett területeket illetően, ill. az érintett struktúrák tekintetében. Az opp. időszaka alatt sok felvillanyozó új lehetőséggel találkozunk, de a hosszú távú, és végleges elköteleződésekkel körültekintően kell bánni. Tökéletesen alkalmas időpontok ezek különböző módszerek, és lehetőségek megismerésére, mérlegelésére, ismerkedésre, de jó ha szem előtt tartjuk, hogy ilyenkor könnyen magával ragadhat minket a hév, és nem biztos, hogy a most érkező dolgok, lehetőségek, vagy kapcsolatok, hosszú távon is lekötik majd a figyelmünket. Legjobb, ha ilyenkor hagyunk magunknak mindig egy kiskaput a döntéseink megváltozására.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése