A rúnák jelentései

Sokféle rúnafelirat maradt fenn, kardokon, kövekbe vésve, bronz ékszereken, sokszor a rúnaábécét felsorolva. Ezek közül az egyik legrégebbi és legteljesebb a Kylver kő, amit Gotlandban, Svédországban tártak fel és az V. századból származik. A többi lelet kevésbé teljes, de jelentős konitnuitást mutatnak a betűk rendjében. A keresztény kor beköszönte előtt egyetlen olyan írásos emlék sem maradt fenn, amire feljegyezték volna a rúnák akkori nevét és jelentését. 


IX-XII. századi kéziratok maradtak fönn, melyek rúnaversek néven ismeretesek. Minden egyes rúnáról szól egy vers, ami magával a jellel és annak nevével kezdődik. E versek némelyike pogányabb,mint a többi, főleg az Izlandról származók, oda ugyanis később ért el a kereszténység, mint az angolszász területekre.

A rúnák neve úgy tűnik, viszonylag sértetlenül maradt ránk, és bár nincs olyan kéziratunk, ami a régebbi, germán rúnák neveit felsorolná, az angolszász és skandináv rúnaversek megegyeznek annyira, hogy közös eredetük bizonyítható legyen. Ezek a nevek talán a legjobb nyomravezetőink abban, hogy mit jelenthettek az egyes rúnák az akkor élt népek számára.



Értelmezés

A futhark egyedi rendje és a három "aetts"-be, nemzetségbe történő hagyományos felosztása nagyjelentőségű lehet a rúnák közti teljeskörű kapcsolatok kibogozásában. Egyes szerzők felfigyeltek bizonyos párokra és csoportokra a soron belül (nyáj / bivaly, Hagalaz / nauthiz / Isa, stb. ), de ezidáig az általános minta jelentése rejtve maradt előttünk. Napjainkban néhány szerző (nevezetesen jómagam és Freya Aswynn) független alapú rendszert dolgozott ki a futhark, mint egész, valamint a nemzetségek, mint alosztályok értelmezésére, útmutatóként felhasználva a norvég mitológiát és irodalmat. Bár ezek a próbálkozások többnyire elméletiek, betekintést engednek a norvég felfogásba, akik feltehetően szimbolikus kulcsként használták a rúnákat, hogy megértsék anyagi és szellemi világukat.

Utazásként közelítem meg a fuþark-ot - spirituális odüsszeiaként, melyben az utazó akadályokba ütközik, adományokat kap, vitális leckében részesül, ami segíti emberi kiteljesedését. Ez a folyamat egyszerre személyes és mítikus, ciklusokat és mintákat követ, melyek a skandináv világképet követik. Ez a világkép alapvetően különbözik a XX. századi átlag nyugati felfogástól, ezért a rúnák teljes megértése az észak-európai ősi népek mítoszain, kultúráján és életmódján keresztül érhető el. Ha többet akarsz tudni a témáról, kérlek, nézd át hozzá az elérhető online forrásokat!

Annyira kevés tényt tudunk a rúnákról, hogy bárki előállhat a maga elméletével, egyik sem lehet hitelesebb a másiknál.

Forrás:  Vida Andrea:

© CopyLEFT ANdi, 1999

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése