SZINASZTRIA - Példaelemzés: Brad Pitt és Angelina Jolie testi fényszögei

Miután már az előző fejezetben azért nagyrészt megtettük az összehasonlítást és Jennifer Anistonnál pedig majd megnézzük a teljes elemzését a pozitív fényszögeknek. Nézzük külön most csak a testi fényszögeket kiemelve.


Mi legyen az első? Elsődlegesen a Mars-Vénuszt érdemes megnézni két képlet között. Azt láthatjuk, hogy Bradéknél ez elég érdekesen alakul, mert tulajdonképpen nincsen Mars-Vénusz fényszögük keresztben, egymás Vénusza egymás Marsával nem áll fényszögben, csak a két Vénusz, illetve a két Mars áll fényszögben. Ami azért nem azt a nyílt szexualitást adja, amit gondolnánk.
A két Vénusz miután itt oppozícióban állnak, inkább az érzelmi, túl érzékenység felé visz, a két Mars kvadrátja pedig inkább egy erős szexualitás, de sok erőszakossággal szó szerint. Kalo Jenő azt mondta erre, hogy „éjjel szeretkeznek, nappal pofozkodnak”. Van benne szexuális vonzás, de  erőszak is és ez átmehet nappali erőszakba, ami azért  nem annyira kedvező állás. Ezért nem igazán tisztán szexuális kapcsolódás csak.
Nézzük akkor amit még vettünk most a fejezetben, a következő volt mondjuk a Hold-Mars fényszögek, van-e Hold–Mars fényszög? Az van, még hozzá azt látjuk, hogy Angelina Jolie Holdja áll kvadrátban Brad Pitt Marsával. Most itt a kvadrát nem annyira romboló, mint a két Marsnál, nagyon is felszítja a szenvedélyeket. amíg Mars-Vénusz sima fényszögeket nem láttunk, azért Hold-Mars fényszöget máris látunk, azért van szenvedély. Ha fordítva megnézzük, akkor Brad Pitt Holdja nem áll Angelina Jolie Marsával semmilyen fényszögben, de azért itt látjuk, hogy van testi szenvedély, van szexualitás.
Mi volt, amit még néztünk? 

----------------------


A KÖNYVEIM FACEBOOK OLDALA: https://www.facebook.com/adastrakonyvek/
ELŐRENDELÉS: kerdoastrologia@gmail.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése