A magyar zászló analógiái

 Magyarország zászlaja, amely az ország hivatalos jelképe is egyben nem egyetlen tervezési folyamat eredménye. Hosszú idő kellett ahhoz, hogy végleges megjelenését elnyerje. mai ismert formája 1990. jún.19-e óta van érvényben. 

Motívumai

A vörös az erő, a fehér a hűség a zöld pedig a remény jelképe.A magyar zászló  történetében a trikolór megjelenése  a polgári állam  megszületését szimbolizálta. A háromszínű zászló  az 1848-as forradalom  és szabadságharc  óta számít hivatalosan  elismert magyar nemzeti jelképnek,.

Az 1848-as forradalom leverése után  tiltott jelképnek számított, de 1867-től kezdve ismét hivatalossá vált. a 19-20.sz. folyamán a zászlólapon megjelenő címer (koronával vagy korona nélkül) mindig igazodott az ország államformájához de volt olyan időszak is amikor a trikolór teljesen eltűnt. 

A II.vh. után a zászlón megjelentek a szocialista jelképek. 1949-1956-ig a magyar hagyományoktól teljesen idegen , Rákosi Mátyás nevéhez köthető címer került fel  rá- Ez vezetett az 1956-os  forradalom során a lyukas közepű zászló megjelenéséhez, mivel a forradalmárok kivágták a Rákosi -címert a zászló közepéből- Ez a zászló lett a forradalom jelképe.



Néhány szín jelentése részben egyetemes, hiszen a vér, a Nap, a Hold, a víz, az ég, a hó, a föld vagy a növényvilág színkészlete sokfelé azonos, de egy-egy kultúra, nemzet identitása, ezeket különféle szimbolikus jelentéstartalommal töltheti meg. Lássuk, milyen jelzőket tulajdonítunk a fenti három színnek általában. Az analógiák a teljesség igénye nélkül, elsősorban az adott témában érintett jellegeket sorolják.



FEHÉR- PIROS ZÖLD

 

A második legnépszerűbb összeállítás a piros-fehér-zöld zászlók. Ilyen zászlója van Magyarországnak, Olaszországnak, Bulgáriának, Libanonnak, Algériának, Iraknak, stb. 

PIROS / VÖRÖS:

A piros szín a Marshoz tartozik = férfiasság, harc, vér, háború, energia, impulzus


- a VÉR, mint az élet legfőbb keringésének alapja és színe (amit ha viszont már kívül látunk, akkor már a halál képviselője)

- TŰZ elem (gyökércsakra), a lobogás dinamikája, a szenvedélyes, bátor határozottság, a kitartó ERŐ, a forró szeretet (hazaszeretet) és a termékeny élet markáns színe is. Férfias, maszkulin energia, így a harcias szellem, a hatalom / uralkodás jelképe is egyben. A spektrum meleg tartományának első színe, meghatározó alap, anyagi sík.

 

FEHÉR: (alapvetően nem önálló szín, hanem a fényben lévő színek összessége)

A fehér a Holdhoz tartozik =  anyaság, gondoskodás, változékonyság, lélek, érzések, befogadás, nép

- a korabeli lobogókon még EZÜST, ami némileg más tartalommal bír, mint a fehér, de jellegében átfedések vannak, így:

- a HOLD ezüstje, ami az égen a Nap aranyát HŰEN követi, mint asszony a férjét (királyok: arany, királynők ezüst fémszínei), lévén a Hold energetikája feminin (poláris párja a Nap tüzének), szekunder, követő jelleg



ZÖLD:

a zöld a Vénuszhoz tartozik = Vénusz = szeretet, nőiesség, szépség, művészet, pénz, 

érzelem

- a teremtett, legtermészetesebb anyagi világ, a természet színe, hiszen az organikus flóra az, amely táplálja, életben tartja az élőlényeket. Így ennek megléte, REMÉNY a jövőre, az életben maradásra, a fenntarthatóságra, de a gyógyításra, gyógyulásra is

- a színsorban a sárga és a kék "gyermeke", vagyis egy középponti egyensúly helyén áll. Köztes sík, amely alapokat kapcsol egymáshoz (integráló szín). Így az üde, fiatalos vitalitás és a komoly béke középértéke (szívcsakra), vagyis az önzetlen, jó szívű, nyugalmas szeretet színe, ami táplálóan adja magát annak, aki kéri




Mit üzen ezzel? Az állampolgárainkról, országunk lakóiról, a családokról gondoskodunk (Hold), de az atrocitásokat (akár véresen is) megtoroljuk (Mars). Emellett azonban nagyon élvezzük az életet (Vénusz). Fontos az ilyen országokban a család, az édesanyák (Hold), emellett azonban a férfias értékek is (Mars) plusz az élet élvezete, a szórakozás, a pénz a szerelem/szeretet (Vénusz).  Érzelmes (Hold) ám életélvező (Vénusz) és energikus, harcias, hódító (Mars) országról van szó.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése