TÚLÉLŐTIPPEK - RETROGRÁD SZATURNUSZ IDEJÉRE

A Szaturnusz az idő ura, ha "visszafordul az idő", újra át kell vennünk néhány leckét, amihez komoly belső munkára, önvizsgálatra, fegyelemre van szükség. Érdemes a saját felelősségünket megvizsgálnunk egy-egy helyzetben és úgy általában is, végiggondolni céljainkat, hogy valóban jó úton járunk-e, biztos azt tesszük-e, ami a dolgunk.

Egy bolygó akkor retrográd egy horoszkópban, ha látszólag visszafelé mozog.

"Normális" esetben a bolygók direkt mozgást végeznek, azaz haladnak előre az Ekliptikán (a körábrán).

Rendszeresen előfordul azonban, hogy egy-egy bolygó úgy tűnik, mintha hátrafelé mozogna. Ez a valóságban természetesen nincs így, tehát olyan nem létezik, hogy a Szaturnusz megy-megyeget a pályáján, majd egyszer csak megáll, és elindul az ellenkező irányba. A hátráló mozgása egy bolygónak csupán látszólagos, a Földről figyelve. A horoszkópban viszont azt fogjuk látni, hogy a Szaturnusz hátrafelé mozog a körábrán. Azt, hogy egy bolygó retrográd, a horoszkópban a bolygó jele mellé tett R betűvel jelezzük (az R betű szárát áthúzva). A Nap és a Hold még látszólag sem lehetnek retrográd mozgásúak.


Általánosságban elmondható, hogy ha egy bolygó retrográd, akkor károsodott, úgy is fogalmazhatunk, hogy sújtott. Megakasztja a dolgok rendes, "direkt" menetét. Csak bizonyos esetekben jelent jót a képletben.De mivel a Szaturnusz amúgyis egy "kártevő" rosszindulatú bolygó, még mindig jobb amikor jó méltóságban áll, mint mikor sérült lesz, mert retrográdba fordul - veszít ugyan az erejéből, de még rosszindulatúbb lesz. A Szaturnusz retrográd (látszólagosan hátráló) mozgásban van, ami azt idézi elő, hogy olyan dolgok kerülnek ismét elő, amelyek a múltban már lezártnak tűntek.

Ez az időszak rosszabbul hat a Bak és Vízöntő Ascendensűekre, ilyenkor fáradtabbak, szétszórtabbak lesznek a retrográdság hatására, sokszor meg-meggondolják magukat, maguk sem tudják, mit akarnak.

Hogyan ismerhető fel a retrográd (hátráló) Szaturnusz hatását hétköznapi szinten?

Például hirtelen előtűnnek a rég elfeledett vagy épp pont nem elfeledett exek és bekavarnak az életünkbe. Ám mivel ezek Vízöntő Szaturnusz alatt jönnek vissza, ugyanolyan kiállhatatlanok, mogorvák, távolságtartóak, önfejűek és szabadságvágyóak lesznek, mint régen, szóval rájövünk majd, miért is hagytuk ott őket anno!

Aztán pl. tudjuk, hogy ilyenkor nem szabad használt, régi dolgokat venni (mint használt autó), mert tuti legnagyobb hibája lesz, hogy nem gyorsul, de amúgy se csinálunk most jó vásárt vele.

Szóval ebben a pár hónapban hanyagoljuk a bolhapiacokat, régiségkereskedéseket és aukciókat.

Viszont ha valami  dolgot régóta  keresünk arra nagy esély van hogy most fogjuk megtalálni.


Nézzük részletesebben az egyes életterületek szerint:

Ha az 1.házunkban jár: újra kell értékelnünk magunkat, önismereti válságokkal küszködhetünk, lefogyunk, ill. újra előjönnek olyan problémák amiket már megoldottnak hittünk (félelmek, szorongások, megjelenésünkkel kapcsolatos problémák, pl. az öregedés jelei).

A 2. házban: a Szaturnusz itt az értékek újraértékelését jelzi. Meg kell állapítani új fontossági sorrendeket az életben. És persze amíg itt jár a Szaturnusz az anyagiakban sem bővelkedünk sőt! Ha pedig retrográd, ugyan régi tartozások, pénzek kerülhetnek elő, de vagy kevesebb lesz vagy később lesz mint ahogy számítanánk rá. Ne vegyünk ebben az időszakban használt cuccokat sem (használt mobil stb.), nem telik bennük sok örömünk!

3. házba: rég nem látott testvérek rokonok bukkanhatnak fel, de vigyázzunk nem biztos, h,. mindegyik kellemes találkozás lesz. A hírek késve, nehézkesen érkeznek csak el hozzánk ezen időszakban, mindig mi leszünk az utolsók akik megtudunk valamit.

4. házban: semmiképp se most vegyünk használt lakást: rossz, lesz, hibás, szűkös, romos stb. Szülőkkel, nagyszülőkkel kapcsolat viszont felújulhat ha eddig valamiért szünetelt. Esetleg családfa kutatásba lehet kezdeni - visszamenni a múltba, a származáshoz, a gyökerekhez.

5. házban: hát amúgy sem kellemes a Szaturnusz ittléte, mert lőttek a földi örömöknek, retrográdban annyi "előnye" van, hogy rég elfeledett tervek, ötletek, kreatívkodások jutnak eszünkbe (de nem biztos, hogy most lesz erőnk újrakezdeni őket) viszont vegyük elő a régi alkotásokat, szemezgessünk belőlük, hátha újabb ötleteket kapunk. Gyerekekekel kapcsolatban: szétszórtak, feledékenyek lesznek, állandóan meggondolják magukat, fáradtak lesznek, figyeljünk jobban rájuk.

6. házban: régi munkatársak térhetnek vissza, vagy egy régi munkahelyre hívnak vissza (kérdés, szerettünk-e ott lenni vagy nem). Rossz hír viszont h. régi betegségünk kiújulhat. Menjünk kontrollra, szűrővizsgálatokra.

7. ház: exek bukkanhatnak fel a láthatáron, olyan kapcsolatok amiket már lezártnak hittünk. Lehet h. örülünk, lehet h. nem, de mindenképp foglalkoznunk kell velük. Párunk fáradtabb lehet, sokszor meggondolja magát, nehezebben kötelezi el magát dolgokban, visszakozhat már meghozott döntésekből, ill. párkapcsolatunk régi problémái ismét kiújulhatnak.

8. ház: régi hitelek, tartozások bankok felé stb. keseríthetik meg életünket.

9. ház: régi hitek újulhatnak fel, esetleg félbehagyott tanulmányokat kezdhetünk újra. Régen érlelt utazási tervek kerülhetnek megint elő, esetleg érdemes újra elgondolkozni rajtuk (v. utazhatunk szaturnuszi országokba mint a Bak jegyű India vagy a Vizöntő Oroszország stb.)

10. ház: régi hivatásbeli célok újra előkerülhetnek. Esetleg az életcéljainkat kell újra felülvizsgálni. A Szaturnusz az MC-n változásokat hozhat munkánkban, karrierünkben is, egzisztenciánkban, de nem könnyű módon, és nem gyorsan, de alaposan.

11. ház régi barátok kerülhetnek elő, itt is vigyázzunk azért, mert lehetnek önző céljaik, de lehetnek kellemesek is a rég nem volt találkozások.

12. ház: vigyázzunk, ha kórházba, börtönbe egyéb zárt intézetekbe laktunk, a lehetőség ismét megkísérthet, próbáljuk megállni a szaturnuszi próbákat: rend, fegyelem határozottság.

Figyeljünk a pontosságra, megbízhatóságra, kitartásra, összeszedettségre. Ha figyelünk és kontrolláljuk magunkat, máris közel engedtük magunkhoz a Szaturnuszt, és nem kell, hogy akadályok, nehézségek, megpróbáltatások, betegségek formájában tegye meg ezt velünk!


Amikor egy kapu bezárul, kinyílik egy új. Rajtunk múlik, melyik kapu nyílik ki, hogy képesek vagyunk-e akkorát fejlődni, hogy a legnagyobb vágyunk is teljesülhessen. Vannak dolgok, amik kisebb erőfeszítésekkel elérhetőek. Azonban amely életterületen a Szaturnusz áll, ott biztos, hogy hatalmas erőket kell mozgósítanunk, mert görcsös akarással nem jutunk előrébb. Magányos, sokszor fájdalmas út, ahol a Szaturnuszunk áll.Olykor le kell valamiről mondjunk, hogy a helyére valami új jöhessen. A Szaturnusz elválaszt azoktól, akikkel/amikkel már nem vagyunk egy súlycsoportban.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése