A Neptunusz a feltétlen szeretet, az odaadás, az együttérzés, az egység, megérzések, álomvilág bolygója, de hozzá tartoznak a művészetek és a spiritualitás. Az utóbbi hónapokban megnézte, minden tőlünk telhetőt megtettünk-e életünk érintett területén. S annak ellenére, hogy sokszor okozott káoszt, számos bizonytalanságot, csalódással kellett szembenéznünk s bőven kellett hoznunk áldozatokat, jóval reálisabban láttuk lehetőségeinket is. Itt az ideje, hogy ezeket a tapasztalatokat felhasználva induljunk tovább. Rendezzük a viszonyunkat gyerekünkkel, párunkkal, barátainkkal, tegyük tisztába pénzügyeinket, megnézzük karrier lehetőségeinket. A Neptunusz február közepén állt ugyanezen a helyen, érdemes visszagondolni, milyen élethelyzetben voltunk, ez segíthet abban, hogy megértsük ezen időszak történéseit, feladatait.
Születési uralkodó a házakban
Az első házban az érdeklődés önmagára irányul, a saját boldogságát keresi az illető, egyfajta önközpontúság nyilvánulhat meg.
Ha a 2. házban áll, akkor az anyagiak érdeklik, a saját támogató közege, minden, ami őt támogatja.
A 3. házban a közvetlen környezete, ezen kívül kommunikáció, tanulás, stb., ami a 3. házhoz tartozik analógiásan. Nem feltétlenül mindegyik fogja érdekelni, de lehet válogatni, az analógiákból.

KÜLSŐ TANÁCSADÓK
Mi van akkor, ha külső tanácsadókra szorulunk, nem elég a belső tanácsadónk? Pl. ügyintézőt vagy orvos, vagy pszichológust vagy üzlettársat kell választani. Vagy csak tanácsot szeretnénk kérni, akkor kihez forduljunk, inkább nőkhöz vagy inkább férfiakhoz???
Talán buta kérdésnek tűnik, pedig egyáltalán nem az! Van akinek a képlete szerint inkább nők tudnak segíteni és jobban jár ha női tanácsadókra hallgat, míg másnak inkább a férfiak tudnak jó tanácsot adni, akkor jár jól, ha rájuk hallgat. Ez teljesen független lehet attól, hogy saját magunk melyik nemhez tartozunk!
A Merkúr retrográdba vált
Merkúr retrográd 2018. november 17 – december 7.
A Merkúr ma retrográdba vált dec.7-ig a Nyilas, majd a Skorpió jegyében. A hátráló , azaz retrográd mozgás lelassítja a dolgok menetét, akadozik az ügyintézés, a kommunikáció, a hírek terjedése, a közlekedés.A hátráló mozgás egyvalamire jó: hogy újragondoljuk teendőinket, kijavíthassuk a hibákat és megtervezzük a továbbiakat.
Direktbe vált a Vénusz
Érzelmeink felszabadulnak, kiegyensúlyozottabbak, vidámabbak, nyitottabbak leszünk. Művészi hajlamaink előtérbe kerülhetnek.
A Vénusz a Mérlegben uralmi méltóságban van, így a művészetek, a pénzügyek, a szépség és a divat stb. mind csúcsponton lesznek. Ihletre, kreativitásra, kézműves tevékenységekre, édességfogyasztásunkra, készpénzforgalomra jó hatással van.
Megnő az ember társasági igénye, az emberi kapcsolatok, érzelmek fontossá válnak a számára. Az esztétikai igényesség és a művészi adottság vagy aziránt való rajongás is felerősödik. A szerelem, harmónia, érzelmi kapcsolatok iránti igények teljesülnek, jobban tudjuk élvezni a dolgokat úgy, ahogy azok jönnek....:)

A Bika és Mérleg Ascendensűeknek megszűnik a szétszórtsága, feledékenysége, jobban tudnak koncentrálni, több energiájuk lesz - használják ki ezt a pár napot!
BELSŐ TANÁCSADÓK
Mire hallgassunk? A józan eszünkre, az ösztöneinkre vagy a testi érzeteinkre?
A három megközelítési módot a Nap,a Hold és az Asc ura fogja jelölni számunkra.
A Napunk a racionalitás, a tudatosság fényét hozza mindig, a Holdunk az ösztönös megérzéseinket, ráérzéseinket, az Asc ura ( a születési uralkodónk) pedig elsősorban a testi érzeteinket.
A Mars a Halak jegyébe lép
"A békés harcos."
A Mars a vizes Halakban közepesen érzi jól magát, mivel egy tüzes égitestről van szó, ami többek között az akaratot, a céljainkat, a vágyainkat szimbolizálja. A Halak viszont nem éppen a határozottságáról híres. A Halak Mars kicsit elbizonytalanodik a céljait illetően. Nem igen tudja, mit is akar valójában, illetve segíteni akar, hiszen a Halak nagyon segítőkész, karitatív. A Halak Marsnál az agresszió sem nyíltan, látványosan nyilvánul meg, inkább érzelmi megélésekben.

A Kos és Skorpió Ascendensűek, azért némi erőfokozódást tapasztalhatnak az előző hetekhez képest. Még nincsenek erejük teljében,(az majd a következő jegyben a Kosban lesz a Mars), de már kezdenek felélénkülni az év végének közeledtével.
A Felszálló és Leszálló Holdcsomópont jegyet vált
A felszálló a Rákba,míg a Leszálló a Bakba lép.
Karmikusan 2017. ápr. 28-tól az önmegvalósítás, a saját út megtalálása, a vezetői készségek elsajátítása volt a feladatunk (Oroszlán). A most következő másfél évben jóval több időt kell szentelnünk az érzelmeinknek és a családunknak. Már nem az önkifejezésünk lesz a legfontosabb, hanem, hogy gondoskodjunk a szeretteinkről,a családunkról, az otthonunkról.
Nem karmikus értelemben pedig a Felszálló Holdcsomópont pozitív energiákat közvetít azon az életterületen, ahol épp jár. Igy a Rákban kezdődő házaink területén most előrelépést tapasztalhatunk, használjuk ki! Mig a Leszálló Holdcsomópont sajnos negatív energiákat jelez azon az életterületen ahol jár (Bakban kezdődő házak), így ott megtorpanások, mélypontok észlelhetők majd. Készüljünk fel rá, mivel tudjuk majd elhárítani ott a problémákat.
A Jupiter hazatért
A Nyilasban a Jupiter uralkodik, s mint jól álló jótevő a legeslegjobb dolgokkal fog elhalmozni minket!
(Amennyiben mégis történnek e tranzit ideje alatt is kellemetlen dolgok velünk, sose felejtsük el, hogy nemcsak a Jupiter tranzitál a horoszkópunk felett hanem vele együtt még 10 bolygó és azok is hatnak ránk és az életünkre.)

Az Uránusz visszalép a KOS jegyébe
Most viszont 2019. március 6-ig visszatér az előző jegybe, hogy elvégezzük az utolsó simításokat, átgondolhassuk, lezárhassuk életünk bizonyos fejezeteit. Megoldatlan ügyek, régi kapcsolatok, helyzetek visszatérésére számíthatunk. Tudatosítsuk, hogy minden változás értünk van, és ha valami már nem szolgálja fejlődésünket, váljunk meg tőle. Ezek a változások most megint a horoszkópunk Kos jegye által fémjelzett életterületeit fogja érinteni (azt a házat, ami a Kos jegyében kezdődik, ill. ahol konkrétan most az Uránusz jár-kel).
Ma ünnepli születésnapját Evgeni Plushenko
Ma 36 éves Evgeni Plushenko (Jevgenyij Pljusenko).
Olimpiai bajnok orosz műkorcsolyázó, 4x olimpikon, 3x világbajnok, 7x Európa-bajnok, 4x Grand Prix bajnok és 10x országos bajnok. Ilyen eredményeket és karriert kevesen mondhatnak magukénak. Főleg a műkorcsolyában, ahol elég hamar (huszonévesen) "kiöregszenek" már a versenyzők. Én pont akkor kezdtem a műkorcsolya iránt érdeklődni, amikor 2004-ben nálunk versenyzett az Európa-bajnokságon. Bár itt nem nyert, de olyan fantasztikus programot mutatott be, amivel örökre elnyerte a szívem (a Nyizsinszkij- kűr). Ezért is izgatott már azóta, vajon mi lehet ennek a Skorpió fiúnak az Ascendense. Mára megtudtam a választ....
3 November 1982 6:59 AM
Dzhamku, Solnechny District, Khabarovsk Krai, Russian

Halottak napja - örök élet és feltámadás
Keresztény ünnep az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekért a Mindenszentek november 1-i főünnepét követő ünnepnapon. Szent Odiló clunyi bencés apát 998-ban vezette be emléknapként, de később a renden kívül is ünnepnappá vált, és a 14. század elejétől a katolikus egyház egésze átvette.
Mindenszentek - az üdvözült lelkek ünnepe
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)