Ascendensek értelmezése 6.- Bill Gates


Nézzünk egy másik képletet, méghozzá "mindenki kedvencét", Bill Gates-et. Sokszor szokták hozni példaként. 

Ő is egy Rák Ascendensű, így talán nem lesz annyira zavaró. Nézzük meg az ő Holdját.
Rák Ascendense van, kerekítve a 27 fokon, születési uralkodója így a Hold lesz, amely szintén a Kosban áll, mint Angelinának. Megint megnézhetjük, de a Holdnak még mindig nincsen méltósága, semmilyen a Kosban.






 Megint itt van, hogy hogyan lehet ez az ember ilyen sikeres? Bár ugyanúgy a 10. házban áll a születési uralkodója, sok mindenben hasonlít Angelinára. És ez a Hold nem együtt áll a Marssal, hanem oppozícióban, de azért hasonló az alap felállás. Itt is a küzdelem, a harc a fontos. Kiküzdeni a dolgokat, de igazából, valószínűleg egyébként érdekes módon mind Angelina Jolie, mind Bill Gates, bár nem gondolnánk róluk, aránylag kellemes emberek lehetnek. Jó persze ezzel a kis harciasabb Kos Holddal, de amúgy ez, amit mondtam, hogy ők azok, akik másokra figyelnek, esetleg alá is mennek másoknak, szeretnek mások kedvében járni a maguk módján, vagy éppen küzdenek másokkal az elismerésért. De mindenképpen fontos nekik, hogy a másik elismerje.

Míg egy uralmi vagy egzaltációs ember ennek nem érzi szükségét, úgy gondolja, hogy ő önmagában pont elég jó ahhoz, hogy őt elismerjék, nem kell neki még ehhez tenni is dolgokat. Na, most hogy ha az ember peregrin, vagy romlásban lévő születési uralkodóval rendelkezik, akkor mindenképpen úgy érzi, hogy ahhoz, hogy őt elismerjék, valamit csinálnia is kell. Bill Gates is ugyanígy van ezzel.



Nézzük meg, hogy neki van-e olyan bolygó, ami többet segítene az életében, vagy hozzáállásában, mint ez a Kos Hold. Ilyenkor megnézzük az Ascendensét, hasonló helyen áll, mint Angelina Jolie-nak, csak egy fokkal arrébb, neki 27 fokon áll kerekítve, a Rák 27. fokán.
Nézzük, hogy ott milyen bolygók uralkodnak? Uralmi bolygó a Hold, amit néztünk a Kosban. Az peregrin ebben a képletben, sokat nem segít.

Egzaltációban van viszont a Jupiter, amely Jupiter, ha megnézzük a Jupiter sorát, kerekítve az Oroszlán 28. fokán van. Nézzük meg, hogy milyen méltósága van a Jupiternek ebben a képletben. Azt látjuk, hogy a Nap uralma alatt van, nincs egzaltációs ura, viszont a triplicitásában van saját magának. Egy triplicitás szerinti méltósága van ugyanúgy, ahogy Angelina Jolie Vénuszának. Ez tökéletes nekünk. Így ezt a Jupitert jobban fel tudja használni ő is arra, hogy életét könnyebbé, sikeresebbé, netán boldogabbá tegye.


Bill Gates háza

Egy különbség van, hogy amíg Angelina Jolie-nál azt láttuk, hogy a Vénusz csak triplicitásban van az Ascendensén, ahhoz hogy ő felhasználja ezt a Vénuszt, ezért neki tudatosan gondolni kell rá, tudatosan tenni kell érte és figyelnie kell rá, hogy úgy viselkedjen.

Bill Gates-nek ez ösztönösen jön, miután neki ez az egzaltációs úr, ez a Jupiter az Ascendensén. Mint mondtam, az uralmi és egzaltációs urak ösztönösen jönnek belőlünk, azok a viselkedési formák, amiket jeleznek. Így ez a Jupiter is ilyen. Bár annyit nem vált be, amennyit egy egzaltációs úrtól várnánk, de azért az a triplicitás szerinti méltósága és ott a 2. házban a Plútóval együtt, az bizony megteremtette az ő nimbuszát, méghozzá pénzügyi téren, amiről híres.

Bill Gates autógyűjteményéből

És ez az, amit láthatunk, hogy amíg Angelinánál ez komoly problémát okozott és okoz most is és azért, ha végig követi valaki az életét, láthatja ezt a küzdelmet a Kos Holddal. Először az apja elismeréséért, aztán az első, majd második férjével is , Billy Bob Thornton-nal, a mindenféle extravaganciáival, hogy felhívja magára a figyelmet, aztán most Brad Pittel, meg a gyerekek meg a betegségei, stb.

Addig Bill Gates-nél nem látunk ekkora küzdelmeket, bár valószínűleg vannak hullámzások, főleg a cégével kapcsolatban, de a vagyonáról mindig is legendák keringtek. Igaz, vagyonos családból is jött, ez is igaz, de emiatt, mert neki ezen a Jupiteren bizony nem kell gondolkoznia. Ha nem ér célt éppen a természetes születési uralkodóval, ezzel a Kos Holddal, magyarán nem tudja kiharcolni magának a dolgokat, akkor szinte ösztönösen előveszi ezt az Oroszlán-Jupitert, ami egy kicsit tekintély elven alapuló és erőteljesen a 2. házhoz kötődő bolygó állása. Akkor nem a hivatást, meg a karriert veszi, hanem bizony rámegy a pénzügyi vonalra és ez sikeres is neki. És azért szeretnénk mi egy ilyen triplicitás szerinti bolygóval élni, amely milliárdokat hoz neki! :)



További részletek és megrendelés: Csillagok útján c. asztrológia könyvem

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése