2016. szeptember 16., péntek

BACK TO SCHOOL 5.


A sorozat befejező részőben kicsit kitérnék arra, mi jelent az, hogy "támadott" a Merkúr.
Három alapvető támadottságot ismerünk: Naptól való égetettség (kombusztaság), kártevő általi támadottság (Mars vagy Szaturnusz nehéz fényszöge) vagy a retrográdság.
Kicsit részletesebben: sajnos egy még jól álló Merkúrt is leronthat legalábbis megnyilvánulásaiban, erejében egy erős támadottság. Ami nem azt jelenti, hogy az értelmi képességeit vesztené el a gyerek (nem lesz buta vagy ilyesmi :)) de nem tudja úgy kifjezni magát, benne szorul a tudás, nem lesz ereje, hogy megvalósítsa ami benne rejlik, esetleg olyan egyedi módon teszi, amivel kevesen tudnak azonosulni.



KOMBUSZTASÁG
Az egyik ilyen a kombusztaság, amiklor együtt áll a Nappal a Merkúr 8,5 fokon belül (ez gyakran előfordul, mivel igen kis körben mozog körülötte, nagyjából 1-1,5 jegynyire távolódhat el tőle). Sajnos a Nap elvakulttá teheti minden jegyben a Merkúrt, nem lát tisztán, rossz döntéseket hoz, elhomályosítja az ítélőképességét. Emellett irracionális félelmeket, szorongást is beleültethet. És mindenképp elveszi az erejét a Merkúrnak.
Példák: Jensen Ackles sikeres amerikai sorozatszínész akinek együttáll a Merkúrja a Napjával a Halakban (plusz egy Neptun kvadrátja) és komoly nehézségei voltak a nyelvtan órákon, olyannyira, hogy tanári korepetálásra szorult a felsőbb osztályokban a középiskolában (kollégái bevallása szerint máig nem igazán jeleskedik olyan szókirakós játékokban mint a Scrabble).



Thomas Edisonnak (Merkúr-Nap-Neptun együttállás a Vízöntőben) úgy vélik, hogy diszlexiája volt és esetleg ADHD-ja (hiperaktivitásból eredő figyelemzavar). Az anyja korán kivette az iskolából és Edison magántanuló volt. Kidolgozott egy gyorsolvasási módszert, és fontos tudományos áttöréseket ért el a szokatlan módszerével.
Szintén valamilyen hiperaktivitásos vagy egyéb figyelemzavara lehett a híres francia írónak, Jules Verne-nek is, mivel saját bevallása szerint is gyengén teljesített az iskolában és arra panaszkodott, hogy képtelen koncentrálni (Nap-Merkúr együttállás a Vízöntőben szintén).



KÁRTEVŐ ÁLTALI TÁMADOTTSÁG

A másik támadottság, ha a Mars vagy a Szaturnusz, mint kártevő bolygó kvadráttal, oppozicióval támadja a Merkúrt, vagy együttáll vele (vannak ez alól kivételek, a legfőbbek, ha a Merkúr marsikus vagy szaturnikus jegyekben áll: Kos, Skorpió, Bak vagy Vízöntő). Ilyenkor is valami külső hatás éri a gyermeket amitől furcsán vagy nem teljes egészében tudja kibontakoztatni képességeit, akár otthoni akár iskolai körülmények vagy fiizkai dolgok is lehetnek ezek.
Pl. Einstein Merkúrja és Szaturnusza együttáll a Kos jegyében, Einstein szülei azt hitték, hogy mentálisan retardált a furcsa szokásai és nehézségei miatt az iskolában. Ha ma született volna, Einsteint valószínűleg Asperger-szindrómával diagnosztizálták volna, ami egy enyhe formája az autizmusnak. Ugyanez lehetett feltételezések szerint Leonardo Da Vinci-nek is (Merkúr-Szaturnusz oppozició).
John Lennonnak is Merkúr-Szaturnusz oppoziciója volt és soha nem volt jó helyesíró, ennek ellenére ma már klasszikus Beatles dalszövegeket köszönhetünk neki.
Justin Bieber-nek a Marsa áll együtt a Merkúrjával (a Vízöntőben), de nem is az iskolai teljeítményeiről lett híres inkább a zenéjéről és botrányos életmódjáról.
Cindy Crawfordnak a Marsa és a Szaturnusza is együttáll a Halakban a Merkúrjával: 16 évesen fedezték fel nyári munka közben utána kezdett fotózkodni, ő sem az iskolai teljesítményeiről lett híres.
Bill Gates-nek is Mars-Merkúr együttállása van a Mérlegben és némely autizmus szakértő szerint enyhe Asperger-szindrómája lehet, bár sosem tesztelték le erre.
John F. Kennedy-nek is lehetett diszlexiája, de ez nem akadályozta meg abban, hogy lediplomázzon a Harvardon és az elnöki székig vigye (Merkúr-Mars együttállás a Bikában (Uránusz kvadrátban).


RETROGRÁD MERKÚR

A retrográdság, mikor a Merkúr (mint más bolygók is időnként) visszafelé haladónak látszik az égen, jelzése a képletben egy nagy R betű a bolygó jele mellett. A retrográdság belülről fakadó korlátozottság, kb. felére csökkenti a Merkúr kifejezőerejét. Szakaszosságot, későn érést is hoz, de épp amiatt a hatásai idővel kinőhetők. Pl. Keanu Reeves-nek is retrográd Merkúrja (plusz tág Szaturnusz oppoziciója) van és diszlexiásnak könyvelték el, ehhez képest sztár lett belőle.
Vagy a az egyik legfrissebb sorozatsztár a Flash képregény adaprációban szereplő még csak 25 éves Grant Guston, akinek retrográd Merkúrja ráadásul a Neptunnal áll együtt a Bakban. Elment ugyan az Elon University drámatagozatára North Carolina-ba, de aztán 20 évesen egyszerűen otthagyta az iskolát egy szerep kedvéért, és azóta is színészkedik.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése