Ma 210 éve született Edgar Allan Poe


1809. 01. 19. hajnali 1:00 Boston, MA, USA 

 Amerikai költő, novellista, szerkesztő és kritikus volt, a romantika korának egyik legfontosabb szerzője. A leginkább misztikus, hátborzongató, mondhatni morbid és horrorisztikus történetei révén ismert Poe az első amerikai novellisták egyike volt, emellett őt tartják a detektívregény „feltalálójának” is (A Morgue utcai kettősgyilkosság). Ezen kívül a korban újnak számító sci-fi területén is alkotott (Utazás a Holdba). Leghíresebb novellái a Kút és az inga, A fekete macska, Egy hordó amontilladó, Az Usher ház vége, A vörös halál álarca stb. Leghíresebb verse A holló.



 A mai szemmel nem túl szép férfiú Skorpió Ascendenssel született, Marsa pedig a 12.házban található exilben a Mérlegben. Plusz a Holdja a Halakban együttáll a Plútóval. Ez és hogy a Víz elem dominál a képletében már alapjaiban megmagyarázza nekünk világlátását, ami a műveiben csúcsosodott ki.



Érzékeny, érzelmes ifjú lehetett, aki mindent az érzelmei szubjektív szűrőjén keresztül szemlélt. Ám lelkisége sötét gondolatokkal, rögeszmékkel is telített lehetett. Ehhez jött még a 12.házas állás, amely nemcsak szerencsejáték adósságokkal ajándékozta meg, de az életörömök sötétbe fordulását is jelképezi, amely pl. nagyszerűen megjelenik A vörös halál álarca c. novellájában, amelyben egy járvány elől menekülő társaság álarcos bált rendez a vidéki elszigeteltségben, ahol azonban megjelenik egy ismeretlen álarcos vendég - akiről kiderül hogy maga a járvány aki elől menekültek és a végén az összes bálozót magával viszi....

 Poe legismertebb művei a közízlésnek akkoriban leginkább megfelelő gótikus irodalom műfajába tartoznak. Leggyakrabban visszatérő témái a halál, annak fizikai jellemzői, a bomlás következményei, az élve temetés, a halottak életre keltése és a gyász. Legtöbb művét a sötét romantika műfajába sorolják.

Ehhez már csak életrajzi adalék,hogy 26 évesen feleségül vette 13 éves (!) unokatestvérét - amit azért még a mi szabados korunkban sem néznének jó szemmel egyelőre. Illetve iszákosságáról is keringtek mendemondák, ami miatt Sarah Helen Whitman költőnő felbontotta vele az eljegyzését. Szóval működött a 12.h. azaz az életörömök titokban vagy elferdülten való megélése.

 Exilben (száműzetésben levő Marsa) jelzi nemcsak gyengébb egészségét vagy hogy nehezen élt meg csak az írásból, hogy tkp. legtöbbször elmenekült vagy elküldték helyekről. Nevelőapja kitagadta egy idő után, a hadseregből maga akart leszerelni két év után (ahova anyagi gondjai elől menekült), a West Point-i tiszti akadémiáról kicsapatta magát stb.

 Az biztos, hogy kitartani nehezen tudott egy helyzetben, hiszen a Szilárd jegyek majdnem teljesen hiányoznak a képletéből. A Kardinális és Változó jegyek túlsúlya inkább arra utal, hogy bele-beleugrott dolgokba, helyzetekbe, aztán meg továbbállt belőlük. Ezt már csak erősítette az I.házas Uránusza, amely kiszámíthatatlan viselkedést jelez, ill. "nem engedte" számára a normális életet. Nemhiába ő volt az első közismert amerikai író, aki pusztán az írásból akart megélni (itt látszik a Bak ambiciózus elszántsága is). Emiatt viszont szinte egész életében anyagi gondokkal küzdött. Ezt mutathatja a 2.háza csúcsán levő peregrin Szaturnusz ill. Neptunusz. Mondjuk ez a Szaturnusz a 3.házának uraként a 2.h.csúcsán jelezheti azt, hogy tényleg az írásaiból élt meg. Bár talán, ha nem ennyire ragaszkodik ehhez az életmódhoz, sokkal jobb körülmények közt is élhetett volna, hisz a 2.házában ott a Szerencsepont, és a Jupiter mint a ház ura uralomban áll a Halakban.


 A Skorpió Ascendense miatt életében Poe-t leginkább kritikusként ismerték el. James Russell Lowell, egy másik kritikus „az Amerikában valaha élt legjobb ítélőképességű, legfilozofikusabb és legbátrabb irodalmi kritikusnak” nevezte, hozzátéve, hogy szerinte időnként kéksavat (hidrogén-cianidot) használt tinta helyett.


 Érdekes módon korában a horrortörténeteken kívül Poe szatírákat, humoros történeteket és áltudósításokat is írt. A komikus hatás érdekében gyakori eszköze volt az irónia és a különállóság hangsúlyozása. Ez azt a célt is szolgálta, hogy felszabadítsa olvasóit a kulturális összhang alól. Ezt mutathatja a Jupiterrel együttálló Holdja az 5.házban, amely hozza a humor képességét. Az 5.ház csúcsán levő stelliuma pozitív vonásokat hozott a jellemébe, valószínüleg ha lettek volna gyermeikei sokkal vidámabban élte volna meg az életét.

 A 7.házas Leszálló Holdcsomópont viszont jelzi a negatív energiákat a párkapcsolat területén. A tizenévesen elvett unokatestvére Virginia Clemm 12 évnyi házasság után tüdőbajban halt meg, gyerekkori szerelme máshoz ment nőül, ill. felesége halála után eljegyzett költönő felbontotta az eljegyzésüket.

 Halálának körülményei tisztázatlanok, az utcán találták meg félrebeszélve és 4 nap múlva meg is halt a kórházban anélkül, hogy bármire fényt tudott volna deriteni. Az idők folyamán Poe orvosi kartonja és halotti bizonyítványa is eltűnt.Ezt jelezheti talán a 8.h.ura a Merkúr a Naptól kombuszta, azaz "nem látszik" el van fedve, nem tudni mi történt. Poe halálának valódi oka ma sem ismert. Az egyik, 1872-ből származó feltevés szerint Poe halálát az okozta, hogy erőszakkal leitatták és több választási körzetben is szavazásra kényszerítették. Más elméletek szerint Poe halála delirium tremens, szívbetegség, epilepszia, szifilisz, agyhártyagyulladás, kolera vagy veszettség következménye volt. (azért ugye ez ganús, hogy mindez egyszerre nem lehetett).

 A 10.házának az ura a Nap (amely homályba borítja de egyben ki is domborítja halálát) egy arculati Nap. Életében nem voltak azért akkora sikerei, mint amekkora hatást később tett az irodalomra. A holló c. versét pl. csak 9 dollárral jutalmazták. Több magazinnak is a munkatársa volt, amelyek hol megszűntek, hol ő állt tovább.Ha viszont a halála felől nézzük a képletét, szépen látható, hogy népszerűsége és elismertsége maradt ill. csak nőtt a halála után.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése