HORARY - Sikerül-e a túra?


Óra ura: Merkúr
Asc ura Nap
Érvényesség: Óra ura és Asc ura ugyanazon triplicitásban

Jelölők:
Kérdező: Nap, Hold
Nyaralás: Szaturnusz (almutenje Vénusz)
További szereplők:
gyerekek: 1. Szaturnusz (almuten: Vénusz)  2. Szaturnusz
testvér: Vénusz (almuten: Szaturnusz)





A kérdező egy peregrin Nap Rákban, 11. házban, követő házban. A Holdja, mint társura szintén peregrin, a 12.h., sötét házban, hanyatló házban. Ebből már látszik, hogy közepes erőben van, és lelkileg szorong kissé az egésztől, ill. arra is gondol, hogy igazából szívesebben menne egyedül.
Viszont rögtön észre kell venni egyrészt a Felszálló Holdcsomópontot az Ascendensen, amely plusz erőt ad neki, másrészt a Nap - Hold uralmi cserét (egymás jegyében állnak). Igy, ha az eszét és szívét együtt tudja működtetni, nem egymásnak ellentmondóan, akkor úgy fognak viselkedni a jelölői, mintha maguk is domicilak volnának. Ellenkező esetben marad a peregrinitás, és nem igazán fogja bírni a túrát.
Mert ilyenkor a fizikai állapot jelölő azt is fogja jelezni, mennyire felkészült, milyen állapotban van: ez a peregrin Nap önmagában nagyon kevés, így nem bírná.
Nézzük a többieket: érdekes, hogy a két gyereknek és a testvérnek a jelölői mennyire összefonódnak, alig lehet szétválasztani őket! Ez azt is jelöli, hogy ők kb. egy szinten fognak teljesíteni, hasonló módon fognak reagálni, itt igazából a Kérdezőnk lóg ki leginkább a csoportból.
A testvér (3. h.) alapjelölője egy domicil Vénusz, sarokház csúcsán (10.h. Bika). Neki kéne a legjobban bírni az egészet. A felkészültsége stimmelt, mert már hatalmas túrákat tett már meg egymagában is.
Ám az almutenje már nem ennyire szép: egy terminus és arculat szerinti Szaturnusz, de retrográd, és sarokházban (4.h. Nyilasban). A két kisebb méltóság csaknem felér egy nagyobbal, de itt a retrográdság leveszi kb. felére az erejét. Plusz a retrográd állapot embernél azt jelenti beteges (mint kiderült, fájt a háta és a válla végig). Ráadásul a Szaturnusz maga azt jelzi, hogy az illető eléggé ki van fáradva plusz feledékeny (ami abban jelentkezett, hogy elhagyta egyszer a kocsikulcsot).  Amiért mégis végig tudja csinálni az egészet, azt a Jupiter (mint nagy jótevő) és a Szerencsepont jelenléte jelzi a 3.h.csúcsán.
A gyerekeknél egy fiú és egy lány volt. Utólag a visszajelzések fényében  az 5.h. lenne a fiú, és a 6.h. a lány. Miért? Mert a fiú bírta állítólag a legjobban, és az 5. h. almutenje a domicil, sarokházas Vénusz (aminek semmi sem kottyan meg). A kislánynak így marad egy retrográd, arculati és terminus szerinti Szaturnusz sarokházban (l. fönt). Hasonló a nagybátyjához: bár neki nem fájdult meg semmije, de volt egy kisebb balesete.


Milyen maga a túra?
A túra alapvetően szintén Szaturnusz a fenti paraméterekkel. Ami nem élőlénynél úgy módosul, hogy erőteljesebb lesz a kártevő mivolta, azaz nehéz, fárasztó, problémák jelentkezhetnek, meggyötri a résztvevőket. A retrográdság jelezhet esetlegesen késedelmet (ill. adott esetben ismétlést, ha már voltak ilyen túrán). Nem véletlen, hiszen összesen 3 napot adtak maguknak a tó körbebiciklizésére, napi 80km-es távokkal. Teljesítménytúra a javából!
Ám az almutenje a túrának a fentebb már említett sarokházas, domicil Vénusz, ráadásul a siker házában, a 10.h-ban. A túra fárasztó mivolta mellett érthetően benne van a siker lehetősége is. Igy is volt, sikerült a kitűzött idő alatt végigcsinálni a távot.
Érdemes megnézni, hogy viszonyultak egymáshoz a résztvevők és a túra. Ez is támpontot adhat, ki hogy bírja majd, mennyire élvezik. A Kérdezőnk sajnos mindkét jelölőjével exilbe rakja a túra elsődleges jelölőjét. Igazából nincs nagy kedve hozzá, bármit mond. A Napja viszont a túra almutenjét a Vénuszt arculatban tartja: hallott/látott már ilyen túrát, és ha rövid, nem is bánja. De hosszabb távra nagyon nem szeretné elhúzni (be is vallotta), mert az már inkább a Szaturnusz lenne, ami nagyon nem tetszik neki. A Vénusz rövidtávon még elmegy.
Ráadásul a Plútó, mint a Kérdőző rögeszméjének a jelölője, ott áll, az 5.házban, ráerősítve arra, hogy a Kérdező rögeszmésen áll az egész kiránduláshoz.
A többiek,  mivel azonos jelölőt kaptak a túrával, sokkal jobban szimpatizálnak vele, van aki rövidebb távon van aki hosszabban is szívesen élvezné (Vénusz uralmában és triplicitásban tartja saját magát, a Szaturnuszt pedig arculatban; a Szaturnusz saját magát terminusban és arculatban tartja, a Vénusszal szemben közömbös).
Aki szeretné leoszthatja a résztvevőkre megteheti gyakorlásképpen részletesebben is!

De a lényeg ez, összefoglalva. Nézzük meg visszafelé is, kinek használ, kinek árt esetleg a túra? Alapjáraton a szaturnuszi túra triplicitásban tartja a Napot, azaz a kérdezőnknek egész jót tesz, és terminus /arculatban saját magát, a Szaturnuszt. Igy a szaturnuszi szereplőknek elég jót tesz minden fáradtság ellenére. És mivel majdnem minden szereplőnknek van szaturnuszi oldala is, ezért ez általánosan igaz lesz rájuk. De van vénuszi oldaluk is a túrázóknak, azzal mi van? A Szaturnusz közömbös a Vénusz felé, azaz se nem árt, se nem használ neki.
De kifejezetten érdemes megnézni a Vénuszt is, mint az 5.h. túra almutenjét, hisz elég rövid alkalomról van szó. Hogy viszonyul hozzájuk a Vénusz?
A Vénusz saját magát uralomban/triplicitásban tartja, így a résztvevők vénuszi részének abszolút megfelelő lesz (ez analógiák szintjén azt is jelenti, hogy nemcsak fáradságos lesz a túra, hanem közben gyönyörű tájakon is haladnak, élvezni fogják). A Vénusz a Szaturnuszt arculatban tartja, tehát a résztvevők szaturnuszi részének is jót tesz valamennyire. És ami fontos: a kérdező Holdját egzaltálja! Vagyis a Kérdezőnk, aki amúgy picit kilóg a csoportból, mégis megtalálja lelkileg tökéletesen a számítását. Ahogy mondta is utána, nagyon meg volt elégedve magával, hogy időre sikerült befejezniük a túrát, pont úgy, ahogy elképzelte - a nehézségek ellenére.


A kiegészítő kérdés még a biciklik állapota volt, mivel kölcsönzik őket, hogy bírják-e végig az utat?

A további elemzést az év végén megjelenő Kérdezd a csillagokat! c. könyvemben olvashatók majd.









1 megjegyzés:

  1. Azt olvastam, hogy ha az Ascendens a jegy első ill. az utolsó 5 fokján belülre esik, akkor nem ad pontos információt. Első esetben túl korai a kérdés, a másodikban pedig már elkésett.

    VálaszTörlés